Tragédia Kézdiszentléleken: négyen haltak meg egy balesetben

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Négy halálos áldozatot követelő baleset történt a Kovászna megyei Kézdiszentléleken a hétvégén. Szemtanúk elmondása szerint két, egymással versenyező gépkocsi közül egyiknek - egy kovásznak rendszámú BMW-nek - a vezetője elveszítette uralmát a jármű fölött, átsodródott az ellenkező sávra, majd nagy sebességgel helyi lakosok egy csoportjába rohant bele, akik egy kapu előtt beszélgettek. A péntek esti tragédiát okozó sofőr szabadlábon védekezhet a gyilkosság és súlyos testi sértés gyanúja miatt indult eljárás alatt.

Bartos Lóránt

2009. június 07., 18:002009. június 07., 18:00

Összesen nyolcan tartózkodtak a kapu előtt, közülük hárman szörnyethaltak, egy kisgyerek pedig a kézdivásárhelyi kórház felé, a mentőben veszítette életét. A sérülteket előbb a kézdivásárhelyi kórházba, onnan pedig a brassói idegsebészetre szállították. A négy emberhalált - köztük két négyéves gyerek - okozó sofőr, a 35 éves B. L. állítólag a vele versenyező sárga sportautóval hagyta el a helyszínt, ahonnan a községi rendőrőrsre ment.

A rendőrség közleménye szerint a baleset a nagy sebesség miatt következett be. A jármű vezetője nem fogyasztott alkoholt, a rendőrség azonban a sofőr őrizetbe vételét rendelte el.

Felső-Háromszéken hasonlóan súlyos, gázolásos balesetre csak 1989 előtt volt példa: akkor a Kézdivásárhelyhez tartozó Oroszfaluban egy családot ütött el egy gépkocsi, a tragédiában akkor is több személy halt meg.

Az év elejétől Kovászna megyében 39 súlyos közúti baleset történt, melyekben nyolc személy halt meg és 39 súlyosan megsérült.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata