Fotó: A szerző felvétele
2009. június 05., 10:242009. június 05., 10:24
“Közel egy évtizedes álmunk valósult meg az új vízszolgáltató beüzemelésével” – jelentette ki Laczkó Albert Elemér polgármester az ünnepélyes átadáson, arra utalva, hogy a vízszolgáltató iránti igény már 2000-ben megfogalmazódott, azonban pénzforrás híján nem kezdődhettek el a munkálatok.
“2004-ben újra terítékre kerülhetett a nagyszabású beruházás terve, és a szükséges anyagi fedezet is előkerült Borbély László akkori fejlesztési miniszter és Verestóy Attila szenátor közbenjárásának köszönhetően” – fejtette ki Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke. Mint mondta, azért bír különös jelentőséggel a térségben az új létesítmény, mert ennek létrehozása során a két önkormányzat példásan összefogott. Borboly Csaba megyei tanácselnök szintén az összefogás jelentőségét emelte ki beszédében. “Egy-egy ember, egy-egy politikus nem tud csodát művelni, de ha sok-sok ember összefog, akkor létrejöhetnek nagy teljesítmények” – mondta a politikus.
Az ünnepélyes szalagvágást követően Lukács Zsolt mérnök mutatta be és magyarázta el a jelenlévőknek a berendezés működését. Megtudtuk, hogy a két község ivóvízellátását két 150 méter, illetve hat 70 méter mélységű kút biztosítja 50 liter másodpercenkénti hozammal. A kutakból a víz a víztisztító rendszerbe kerül, ahol előbb hipokloridot adnak hozzá, ami a vas oxidálását idézi elő – az oxidációs tartályból két nagy szivattyú szivattyúzza át vizet a szűrőkön át –, majd egy másik tartályban permanganántot adagolnak a vízhez, hogy a mangánt oxidálják. Ezután újra a szűrőrendszerbe szivattyúzzák a vizet – tíz nagy szűrőn át – majd innen egy ezer literes tartályba kerül, ahonnan további szivattyúkkal irányítják Gyergyóditróba, illetve Gyergyóremetébe.
A két község vízhálózatának a kiépítése is része a programnak, jelenleg mindkét településen 50 százalékban van kiépítve a hálózat, ennek bővítését újabb pályázat révén valósítaná meg a két község vezetősége.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.
Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a
Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.