2010. május 27., 09:332010. május 27., 09:33
Az eddigi vizsgálatok alapján megállapították, hogy az ötéves gyerek halálát az ellenőrizetlen, házi tojásban elszaporodott szalmonellabaktérium okozta, a boncolás során pedig az is megerősítést nyert, hogy a közvetlen ok a baktérium által kiválasztott méreganyagok okozta sokk volt.
Az is kiderült, hogy szombaton a gyereket egyenesen a városi kórházba vitte a mentő, és onnan az apa kérésére szállították át a járványkórházba, ahol hamarosan jobban lett. Estére azonban egyre romlott az állapota, és mivel a járványkórházban nem működik intenzív osztály, éjjel egykor mentővel vitték vissza a városiba, de már késő volt.
A közegészségügyiek igazgatója, dr. Marius Pîrcioagă azt ígéri, a vizsgálat során napvilágra kerülő összes információt azonnal eljuttatja az egészségügyi minisztériumnak, amelyhez az elhunyt kiskorú családja a tragédiát követő napon fordult. Mint arról beszámoltunk, a kislány édesanyja hanyagság vádjával beperelte a járványkórház két orvosát, akik a gyereket kezelték.
Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.
Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.
Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.
Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.
A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.
Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.
A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.
Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.