Több mint 40 millió lejes beruházással energiatároló rendszert tervez létesíteni Tusnádfürdő határában egy befektetői társulás az Economica.net gazdasági portál információi szerint.
Brassó az a város, ahová a legtöbb romániai polgár költözne, és egyben az a hely is, amelyet a legtöbben meg szeretnének látogatni turisztikai célból egy friss felmérés szerint.
A német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nagylaki határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
Június 15-én, szombaton újra megnyitják a látogatók előtt az egy hónappal ezelőtt vízszivárgás miatt ideiglenesen bezárt parajdi sóbányát.
Victor Carole az első roma tanuló a Szeben megyei Nagytalmács városkában, aki befejezte középiskolai tanulmányait, a végzős diákra nagyon büszke iskolája és közössége is – írta meg a helyi sajtó.
Az ország 24 megyéjére és Bukarestre érvényes sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
Visszakerült a Brassó Megyei Tanácsba az RMDSZ a június 9-ei helyhatósági választásokon. A szövetség jelöltjei 17 381 szavazatot kaptak.
Péntek reggel 5 óra körül halálos baleset történt a Nagyváradot és Aradot összekötő, 79-es jelzésű főúton. Egy 38 éves férfi életét vesztette.
Az RMDSZ jelöltjei elnyerték a Hargita megyei polgármesteri tisztségek, megyei és helyi tanácsosi tisztségek többségét és a megyei tanácselnöki tisztséget is, illetve a legtöbb szavazatot kapták a megye választóitól az EP-választásokon is.
Hét házkutatást tartottak péntek reggel Szatmár és Szilágy megyében, köztük egy közintézmény székhelyén, egy törvénysértő módon megkötött közbeszerzési szerződésekkel kapcsolatos ügyben.
Ítéletidő tombolt csütörtökön este Erdély középső részén és a Kárpátokon túl, Dél-Romániában is, a lezúduló víz, a viharos szél és a jégeső Kolozsvárott és Bukarestben is jelentős károkat okozott.
Lehallgató- és nyomkövető eszközök törvénytelen birtoklásáért és forgalmazásáért vettek őrizetbe egy Beszterce-Naszód megyei 42 éves cégtulajdonost.
Beszterce-Naszód megyében – ahol a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a lakosságnak csupán négy százaléka magyar – egyetlen település van, melyet a június 9-ei választások nyomán ismét RMDSZ-es polgármester irányít.
Ítéletet hirdetettek annak az embercsempész-hálózatnak az ügyében, amelyet tavaly ősszel állítottak bíróság elé főleg marokkói bevándorlók illegális Olaszországba szöktetésének megszervezése és lebonyolítása miatt.
Az ország 34 megyéjére és Bukarestre érvényes sárga jelzésű riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt. Délen továbbra is marad a kánikula.
A Bihar Megyei Tanácsban a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) 18, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) hét, az RMDSZ-nek hét, a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) két képviselője lesz – közölte Gabriel Borbandi, a megyei statisztikai igazgatóság vezetője.
Halott nőt emeltek ki a mentő- és katasztrófavédelmi csapatok a besztercei vízerőmű tavából.
Határtalan fesztivál – ezzel a mottóval szervezik meg idén június 24–30. között a 12. Szent László Napokat Nagyváradon.