Fotó: RMDSZ
„Minden egyes közösség egyformán fontos az RMDSZ-nek. Egyik közösség kezét sem szabad elengednünk, minden magyar közösséggel egyformán kell foglalkoznunk, függetlenül attól, hogy az tömbmagyar vidéken, interetnikus környezetben vagy szórványban él. Sem itthon, sem az Európai Unióban nem fogadjuk el azt, hogy vannak fontos közösségek és kevésbé fontos közösségek” – mondta el szombaton, Resicabányán Winkler Gyula EP-képviselőjelölt egy lakossági fórumon, amelyre Kun László, az RMDSZ resicabányai szervezetének elnöke és Costan Melánia ügyvezető elnök meghívására érkezett.
2019. május 05., 18:012019. május 05., 18:01
2019. május 05., 18:082019. május 05., 18:08
Az EP-képviselőjelölt hangsúlyozta: az RMDSZ a romániai magyarság minden közösségének szolgálatára vállalkozott, az erdélyi mellett a bánsági és partiumi közösséget is beleértve. Európai viszonylatban pedig a régiók és nemzeti közösségek Európája mellett köteleződött el. Ez azt jelenti, hogy elveti a kétsebességű – mag-Európa és periféria Európa – gondolatát.
„Nem fogadhatjuk el azt, hogy az Európai Unióban vannak egyesek és kettesek. Nem fogadhatjuk el azt sem, hogy a régi tagállamok kettős mércét alkalmazzanak a közép-kelet európai tagállamok esetében, sem gazdasági, sem pedig politikai tekintetben. Európában az egyenlőség és a méltányosság elvének kell érvényesülnie az összes tagállammal szemben” – hangsúlyozta az EP-képviselőjelölt.
Szerinte az Uniónak vissza kell térnie az alapítók értékeihez, elsősorban a szolidaritás, valamint a helyesen értelmezett szubszidiaritás elvéhez. „Az Unióban jelenleg számtalan megoldatlan vita kelti a feszültséget, elég a Brexitre, valamint az unió 2021 utáni költségvetésére gondolni. Számunkra az a fontos, hogy meg tudjuk tartani, és lehetőség szerint fejleszteni tudjuk az agrártámogatásokat, amelyet most egyesek lecsökkentetnének, mert a közép-kelet európai államokon spórolnák meg azt az évi 12-13 milliárd eurós összeget, amellyel a Brexit bekövetkezte esetén csökkenne az EU költségvetése. Ezeket a támogatásokat a Kárpát-medencei magyar EP-képviselőkkel és a V4 országokkal közösen tudjuk megvédeni” – mondta Winkler Gyula.
Hangsúlyozta, ezért fontos a választások kimenetele, mert ha az erdélyi magyarságnak nem lesz brüsszeli képviselete, senki sem fogja elmondani azt, hogy Romániában létezik egy 1,2 milliós nemzeti közösség, amelyet olyan jogok illetnek meg, amelyeket Európa-szerte más kisebbségek is élveznek, például a dél-tiroli németek, vagy a finnországi svédek. „Ami az Európai Unió bármely országában az őshonos kisebbségek közösségeinek jár, ahhoz nekünk, romániai magyaroknak is jogunk van. Nem kérünk semmi olyant a román államtól, amire ne lenne legalább egy eredményes, jól működő példa Európában, ezért van szükségünk az uniós szintű kisebbségvédelmi rendelkezésre” – mondta Winkler Gyula.
Az EP-képviselőjelölt rámutatott: az erős Európa az az Európa, amely nem ijed meg az őshonos kisebbségtől. „Akkor lesz erős Európa, ha lesz egy szabály, amely segít bennünket abban, hogy megmaradjunk erdélyi magyarnak” – foglalta össze az EP-képviselőjelölt.
Szülőhazájában, az afrikai Kamerunban szentelték pappá a tavaly október óta Kolozsváron szolgáló Chrysanthus Yvesimbom Njungba SchP piaristát.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
1 hozzászólás