2010. március 17., 12:562010. március 17., 12:56
Mint ismertes, tavaly Antal Árpád javasolta az alpolgármester felfüggesztését, arra hivatkozva, hogy a magyar polgári párti (MPP) frakció folyamatosan ellenzékként viselkedik, nincs értelme, hogy részt vegyen a város vezetésében.
Mivel az alpolgármester egyszerű többséggel leváltható, az RMDSZ és a román pártok képviselőinek szavazata elégséges volt Bálint menesztéséhez. Az MPP-s politikus a közigazgatási bíróságon támadta meg a határozatot, szerinte a testület alaptalanul váltotta le. Bálint József a tisztségbe való visszahelyezését, a felfüggesztése idején elmaradt fizetését és a perköltségeket követeli.
A Kovászna megyei Törvényszék úgy határozott, hogy amíg az ügyben jogerős döntés születik, felfüggesztik a határozatot, és az alpolgármester visszakapja tisztségét. „Visszaáll a félreállításom előtti helyzet” – nyilatkozta Bálint József, aki már tegnap jelentkezett a hivatalban. Kifejtette, az együttműködés rajta és a polgármesteren egyaránt múlik. Antal Árpád a Krónikának elmondta, a politikai befolyás hatására született döntés nevetségessé teszi a parlamentet és a törvényeket.
Kifejtette, parlamenti képviselő volt, amikor a közigazgatási törvényt módosították, így ismeri annak szellemét, sőt a napokban a parlament törvénykezési bizottságának véleményét is kikérte. Eszerint az alpolgármestert egyszerű többséggel lehet leváltani és visszahívni. Elmondta, bár tudja, hogy kevés esélye van, megfellebbezi a döntést, hogy szemébe nézhessen annak a bírónak, aki így döntött. Antal szerint jobb lett volna, ha az MPP inkább a békülés, mintsem a pereskedés útját választja.
„Az MPP-vezetőség december elsejei, Cotroceni-palotai ünneplésének hozadéka ez a döntés. Jobban örültem volna, ha ez a Székelyföld fejlesztésében mutatkozik meg” – mondta Antal Árpád. A polgármester szerint Romániában a perek a végtelenségig elhúzhatók, így valószínűleg mindkettőjük mandátuma lejár, mire meglesz a jogerős ítélet. Bálint József jelenleg semmilyen jogkörrel nem rendelkezik, hiszen a leváltása után a hozzá tartozó feladatokat szétosztották. Azóta az ezekkel foglalkozó irodák jobban működnek, így el kell dönteni, hogy az új-régi alpolgármester milyen hatásköröket kaphat, mondta Antal.
A Kilyént képviselő Varga Mátyás nyerte Rover Gidran Rozi nevű lovával a Székely Vágtát, a Nemzeti Vágta 14. alkalommal megrendezett székelyföldi kvalifikációs előfutamát vasárnap a háromszéki Maksához tartozó Óriáspince-tetőn.
A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.