Az örökösök ragaszkodtak az ingatlanrész tényleges tulajdonba vételéhez
Fotó: Jakab Mónika
A Kolozs megyei önkormányzat felméri és feltérképezi a Kolozsvár főterén álló Bánffy-palotát, hogy az épület mintegy háromnegyed részét visszaszolgáltathassa Nicolae Roșca vállalkozó örököseinek.
2022. január 21., 15:442022. január 21., 15:44
2022. január 21., 20:232022. január 21., 20:23
Amint az Actualdecluj.ro helyi hírportál közölte: az önkormányzat csütörtöki ülésén hozott határozatot az épület felméréséről és felosztásáról, hogy az egyes részek új tulajdonosait be lehessen vezetni a telekkönyvbe. A portál idézte Alin Tișét, a megyei önkormányzat elnökét, aki a tanácsülésen elmondta:
Amint az önkormányzati határozat jogi alátámasztásában szerepel – melyet az Actualdecluj.ro portál közölt – az önkormányzatot egy 2019-ben hozott jogerős bírósági ítélet kötelezte az osztozkodásra, és az ehhez szükséges lépések megtételére.
Fotó: Jakab Mónika
Simona Gaci a Kolozs megyei önkormányzat jegyzője az MTI-nek megerősítette: a bíróság 1999-ben állapította meg jogerős ítéletben Nicolae Roșca örököseinek a tulajdonjogát. Hozzátette azonban: az ingatlanrész visszaszolgáltatását megnehezítette az a tény, hogy az épületet időközben átalakították, ma már nincsen meg az a belső tagolása, amely alapján érvényesíteni lehetne a restitúciós határozatot. Ezért van szükség a tulajdonrészek azonosítására.
Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke az MTI-nek elmondta:
Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, szükséges a jelenlegi kusza jogi helyzet tisztázása. Ezt a célt is szolgálja a csütörtökön hozott önkormányzati határozat.
Fotó: Jakab Mónika
Az 1990-es években lezajlott restitúciós per során a bíróság elfogadta a Roșca-család által bemutatott bizonyítékokat arról, hogy Nicolae Roșca vállalkozó az 1948-as kommunista államosítás előtt az értékes műemlék mintegy háromnegyed részére szerzett tulajdonjogot.
A palota korábbi tulajdonosa, későbbi résztulajdonosa, Bánffy Dénes báró, Nicolae Roșca Szeben megyei vállalkozóval 1927-ben építtetett mozit a palota belső udvarára. A mozit a dúsgazdag vállalkozó működtette, aki – a Pressone.ro portál korábbi riportja szerint – sokszor pénzzel segítette ki az elszegényedett bárót.
A Roșca-örökösök a restitúciós per során több olyan, 1947-ből és 1948-ból származó adásvételi szerződést, közjegyzői végzést mutattak be, amelyekben Bánffy Dénes átadta Nicolae Roșcának a palota egy-egy lakosztályát. A peranyag része volt a báró 1958-as végrendelete, amelyben ingó és ingatlan vagyonát Nicolae Roșcára hagyta.
Fotó: Jakab Mónika
Amint Weisz Attila művészettörténész az egyik tanulmányában összefoglalta: a kolozsvári Bánffy-palotát Bánffy György, Erdély gubernátora építtette 1773 és 1786 között Johann Eberhard Blaumann böblingeni származású építész és kőfaragó tervei alapján. A gubernátor a palotában fogadta 1817-ben az Erdélybe látogató I. Ferenc császárt, és feleségét Karolina Augusztát.
A palota mai képe az 1960-1970-es évek helyreállításai során alakult ki. Ekkor bontották le a palota udvarára épített mozit. Az értékes műemlék az 1970-es évek elejétől a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak ad otthont.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.
Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.
Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).
szóljon hozzá!