Fotó: Bone Ewald
2012. január 19., 08:292012. január 19., 08:29
Az alig három perces villámcsődület résztvevői gyertyát gyújtottak és körülállták a műemléket, majd a gyertyákat a talapzat köré helyezték el. Az eseményen jelen volt egyebek között Kovács Péter RMDSZ-főtitkár és Kötő József képviselő is.
Talpas Botond, a villámcsődület kezdeményezője azt nyilatkozta: a Facebookon szervezett eseménnyel a Mátyás-szobor elleni vandalizmusra és az erőszakra akarnak nemet mondani. „Ezzel azt mutatjuk meg, hogy többen vagyunk azok, akik hisznek egy közös jövőben” - mondta Talpas.
A szoborcsoport talapzatán a kedd esti kormányellenes tüntetést követően az RMDSZ-t gyalázó trágár felirat jelent meg. A „Muie UDMR” feliratot a városháza szerdán már eltávolíttatta, Radu Moisin ügyvivő polgármester szerint bűnvádi feljelentést tesznek a tettesek ellen.
A rendőrség négy személyt azonosított és bírságolt meg. A történteket az RMDSZ és az EMNP is határozottan elítéli, a szövetség szerint a felirat magyarellenes.
A Maros Megyei Katasztrófavédelmi Bizottság műszaki megoldásokat azonosított a Kis-Küküllő vizének sókoncentrációja által okozott probléma közép-, illetve rövidtávú rendezésére – jelentette be vasárnap Barabási Antal-Szabolcs, Maros megye prefektusa.
Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.