2012. március 14., 09:082012. március 14., 09:08
Esetenként örökösök vagy tehetős vásárlók újították fel az udvarházakat, s nem mindig tartották be a műemlék épületekre vonatkozó szabályokat. Ráduly István elmondta, ma az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesület jótékonysági estet szervez a 2005-ben indított Bikfalvi Értékvédő Program támogatására, a rendezvényre Budapesten, a XII. kerületi Barabás-villában kerül sor. Várallyay Réka művészettörténész a bikfalvi udvarházakról tart előadást, és három háromszéki kiállítás anyagát mutatják be.
Ráduly István szerint az önkormányzat olyan településrendezési tervet fogadott el, amely védi az épített örökséget. Az elöljáró tegnap Bukarestben, a fejlesztési minisztériumban kérte a jóváhagyást, hogy a feltételek az általános területrendezési tervbe is bekerüljenek. Arra törekednek, hogy ne rontsák, sőt ha lehet, javítsák Bikfalva értékképét, mondta. Az utcákat kockakővel rakják ki, a Kézdivásárhely és Kovászna közötti útépítkezésről 3200 négyzetméter kockakövet kaptak, és még újabbakat vásárolnak. A polgármester szerint 10–15 udvarház van végveszélyben, ám bizakodóak, mert az ingatlanpiacon nagy az érdeklődés a kúriák iránt. Külföldről és az országból is jelentkeznek vásárlók, akik jó befektetésnek tartják egy romos udvarház felújítását.
A 350 lakosú Bikfalván 1994–1996-ban az akkori magyar kormány által életre hívott nemzeti örökség program keretében térképezték fel az udvarházakat. Négy évvel ezelőtt Várallyay Réka vezetésével művészettörténész és építész szakos egyetemisták és középiskolások egyhetes táborozás során kiegészítették a dokumentumot. Hat épületet mértek fel, minden jelentős kúriát és népi lakóházat térképen rögzítettek.
Eloltották a tűzoltók a Maroshévíz határában égő tarlótüzet – tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Szászsebesről a Fehér megyei Mogos faluba nagyszombaton hazautazó rendőr egy felborult kocsiból mentett ki egy idős férfit, aki a gyors beavatkozásnak köszönheti, hogy életben maradt.
Idén a megszokottnál jóval kevesebb turista érkezett Erdély több térségébe a húsvéti ünnepekre.
Ég a száraz növényzet a Maroshévíz határában levő egyik dombon – tájékoztatott szombaton a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A húsvéti ünnep alapétele, a bárányhús iránt változó a romániai fogyasztók érdeklődése. Összeállításunkban arra keressük a választ, hogy a bárány mennyire marad meg húsvéti ínyencségnek, illetve van-e arra esély, hogy máskor is friss húst vásárolhassunk.
Szívet melengető gesztussal reagált a kolozsvári CFR a közelmúltban történt erőszakos, magyarellenes incidensre.
Egy ember meghalt, ketten súlyosan megsérültek egy péntekre virradóra történt közúti balesetben a Krassó-Szörény megyei Toplec település térségében.
Két magyarországi gépjármű ütközött össze csütörtök délután a tornyai határátkelő közelében, Arad megyében. A balesetben életét vesztette egy 76 éves magyarországi illetőségű féri, női utasa könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az eredetileg háromévesre tervezett munka kezdete után hét és fél évvel elkészülhet végre egy vasúti alagút a IV-es számú páneurópai közlekedési folyosó Arad megyei szakaszán.
Az átlagosnál melegebb idő várható húsvétra az ország régióinak többségében, még akkor is, ha változékony égboltra és viharokra is kilátás van – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.