Újítás. Az évtized végére digitális vezetői engedélyt kaphatunk, de fizikai formában is megmaradhat
Fotó: Székelyhon
Új szabályok meghozataláról állapodott meg az Európai Parlament és Tanács a gépjárművezetői engedélyeket illetően. A tervezett változtatások során bevezethetik a digitális jogosítványt, kétéves próbaidőt írhatnak elő a vezetői engedélyt kapó kezdő sofőröknek és szigorúbb közlekedésbiztonsági előírásokat hozhatnak, miközben nőhet a jogsi érvényességi ideje.
2025. március 26., 19:572025. március 26., 19:57
2025. március 26., 20:012025. március 26., 20:01
Az Európai Parlament a vezetői engedélyeket érintő terveket összefoglaló sajtóközleményében kiemeli: az uniós utakon évente mintegy 20 ezren vesztik életüket, ezért sokkal nagyobb figyelem szükségeltetik a közúti közlekedésben.
A tagállamoknak az új szabályok hatálybalépésétől számítva öt év és hat hónap áll rendelkezésükre, hogy ezt végrehajtsák. A képviselők azonban gondoskodtak arról, hogy a járművezetőknek továbbra is joguk legyen fizikai jogosítványt kérni.
A kezdő járművezetőkre szigorúbb szabályok és szankciók vonatkoznak majd, ha alkoholos befolyásoltság alatt vezetnek, illetve ha nem használnak biztonsági övet vagy gyermekbiztonsági rendszert. A tervezet bátorítja a zéró tolerancia elvének alkalmazását az alkohol- és kábítószer-fogyasztás tekintetében.
Ugyanakkor a hivatásos járművezetők hiányának enyhítése érdekében a tehergépkocsi-vezetői engedély megszerzéséhez szükséges alsó korhatárt 21-ről 18 évre, az autóbusz-vezetői engedélyhez szükséges alsó korhatárt pedig 24-ről 21 évre csökkentik, feltéve, hogy a kérelmező rendelkezik szakmai alkalmassági bizonyítvánnyal. Az uniós országok csak akkor engedélyezhetik, hogy 17 évesek teherautót vagy kisteherautót vezessenek a területükön, ha tapasztalt járművezető kíséri őket. Ez a kísérő sofőrökre vonatkozó rendszer az EU-ban a személygépkocsi-vezetők esetében szélesebb körben fog érvényesülni.
Az uniós országok ezt az időtartamot 10 évre csökkenthetik, ha a jogosítvány személyazonosító okmányként használható, míg a teherautó- és autóbusz-jogosítványokat ötévente meg kell újítani. Az uniós országok lerövidíthetik az idősebb (65 éves vagy annál idősebb) járművezetők vezetői engedélyének érvényességét.
Mielőtt a járművezetők megkapják első jogosítványukat, orvosi vizsgálaton kell átesniük, amely kiterjed a látásukra és a szív- és érrendszeri állapotukra is.
Jutta Paulus EP-jelentéstevő szerint az új vezetői engedélyről szóló irányelv megkönnyíti az emberek életét – digitálisan, rugalmasan és kevésbé bürokratikusan. Ugyanakkor egyértelmű jelzést küldenek a nagyobb közúti biztonság érdekében.
Az előzetes megállapodást a Tanácsnak és a Parlamentnek még jóvá kell hagynia. Az uniós tagállamoknak négy évük lesz arra, hogy az új rendelkezéseket átültessék a nemzeti jogba, és felkészüljenek a végrehajtására.
2024-ben 19 800 ember vesztette életét közúti balesetben az Európai Unióban, ami az előző évhez képest enyhe, 3 százalékpontos csökkenést jelent. Európában a legbiztonságosabb utak Svédországban és Dániában vannak, ahol 1 millió lakosra 20, illetve 24 haláleset jutott, míg Bulgária és Románia a rangsor végén áll, ahol 1 millió lakosra 74, illetve 77 haláleset jutott.
Mintegy 19 800 ember halt meg az uniós utakon bekövetkezett közúti balesetekben 2024-ben, mintegy 600-zal kevesebben, mint az előző évben, ami egyéves viszonylatban 3 százalékos csökkenést jelent – derült ki az Európai Bizottság friss jelentéséből.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!