Idén nyáron Háromszéken csak a zabolai Csipkésben működtet tábort a Kovászna megyei ifjúsági hatóság. Tischler Ferenc igazgató a Krónikának elmondta, a legnépszerűbb, legkorszerűbb táborukat a Besenyői-tó partján júliustól bezárják, elkezdik ugyanis az újabb korszerűsítési munkálatokat. Az oktatási minisztériumhoz tartozó ifjúsági és sporthatóságtól kaptak egymillió lejt a munkálatokra, el kellett dönteni, hogy éppen a szezonban bezárják a tábort és építenek, vagy esetleg az év végén visszaveszik tőlük az el nem költött pénzt.
A besenyői táborban a kisházakat egyébként már fel is újították, mindegyikben fürdőszobát alakítottak ki, idén pedig a főépületet korszerűsítik. A tervek szerint az építkezést az év végéig be is fejezik, így jövőtől már 110 vendéget tudnak egyszerre fogadni. Megtudtuk, a népszerű besenyői táborba bejelentkezőket a munkálatok miatt a nyáron átirányítják a Csipkésbe, ahol a fürdőszobát és a konyhát újították fel, és ahol nyolcvan fő táborozhat egyszerre. Tischler Ferenc elmondta, napi 55 lejbe kerül a szállás és a három étkezés, a tengerparthoz viszonyítva féláron sokkal jobb szolgáltatást biztosítanak. Mint részletezte, a vendégeik többsége háromszéki, de a szomszédos és a dél-romániai megyékből, a tengerpartról is többen érkeznek. Eközben a Sepsiszentgyörgy melletti Benedek-mezői magántáborban is egész nyárra lefoglalták a helyeket, a hatvan férőhelyes táborban 15 lejbe kerül egy napra a szállás, a heti étkezés pedig 200–300 lejbe kerül, ezt külső beszállítóval oldják meg.
Az ifjúsági igazgatóságnak még Uzonkafürdőn, Kommandón és Bodzakrasznán van tábora, de ezeknek nincs működési engedélyük. Területük azonban egyházi vagy magántulajdonban van, ezért nem is tudják fejleszteni. Tischler Ferenc elmondta, többéves politikájuk, hogy a rendelkezésre álló összegekből nem apró, tűzoltásszerű javításokat végeznek, hanem egy-egy tábort teljesen felújítanak.
„Hargita megyében változatlanul a homoródfürdői Hatos Villa Ifjúsági Szabadidőközpont örvend a legnagyobb népszerűségnek” – jelentette ki a Krónika kérdésére Csedő Zsófia, a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Kifejtette, a nyári időszak mind a tizenegy hetére foglalásaik vannak, az egyhetes táborozásokra többnyire román vidékekről – Tulcea, Brăila, Buzău, Argeş – megyékből várnak fiatalokat és gyerekeket. De várhatóan vegyes felállású csoportok érkeznek Arad és Kolozs megyéből, illetve az itt megszervezésre kerülő Őrangyal és Filmtett tábor is vegyes, román–magyar összetételű lesz. A Hatos Villát nemrég újították fel – többek közt nyílászárókat cseréltek és központi fűtést szereltek – így civilizált körülmények közepette fogadhatják az idegenből érkező vendégeket.
A sátortáborozásról szóló törvényt is szeretné módosíttatni Tischler Ferenc. Mint beszámoltunk, a Kovászna megyei ifjúsági hatóság vezetője már két évvel ezelőtt elkészítette a sátortáborozásról szóló törvénytervezetet, mert szerinte a jelenlegi jogszabály teljesen ellehetetleníti a műfajt. Románia az uniós követelményekhez képest is szigorúbb kritériumrendszert követel, előírják, hogy a sátortáborban legyen állandó meleg és hideg víz, valamint engedélyezett illemhelyek. Tischler szerint „a nyugati országokban a folyó víz a patakot jelenti, nem azt, amelyik a csapból folyik”. Az igazgató a magyarországi és német jogszabályok alapján készítette el a tervezetet, amelyet több turisztikai és ifjúsági szervezet pozitívan véleményezett. Tischler ezért arra biztatja a pedagógusokat, hogy szülői beleegyezéssel szervezzenek sátortáborokat, tanítsák meg a fiatalokat a természetben, a természettel együtt élni. |
A táborhelynek azonban még mindig nincs saját konyhája és étterme, ezért a vendégek étkeztetését szerződéses alapon a szomszédos Homoród vendéglő segítségével oldják meg. A táborozás napidíja étkeztetéssel együtt 55 lejbe kerül egy személy részére. „Most van folyamatban a szabadidőközponthoz tartozó étkezde felújítása” – újságolta Csedő Zsófia, kifejtve, hogy itt nemcsak konyhát és étkezdét alakítanak ki, hanem konferenciatermet és további szálláshelyeket is.
Ekképp a már meglévő 67 férőhely 110-re bővül. További szálláshelyeket tudnak biztosítani Marosfőn a sportkomplexumban, illetve Hargitafürdőn a Hargita menedékházban, illetve most zajlik szintén Marosfőn a felújított egykori Ceauşescu Villa engedélyeztetése. Az ifjúsági igazgatóság vezetője azt is elmondta, hogy a táborok szervezésébe próbálták bevonni a magánszférát is, a megye valamennyi szálloda- és panziótulajdonosának adott volt a lehetőség, hogy megszerezze az Országos Ifjúsági Hatóság minősítését erre a célra. „Azonban mindössze a hargitafürdői Hargita menedékház élt ezzel a lehetőséggel” – közölte Csedő, kifejtve, hogy itt rendszeresen fogadnak ifjúsági és gyermekcsoportokat. Itt a szállás és étkeztetés 72 lejbe kerül napjára egy személynek.
A Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság a megye 35 év alatti fiataljainak és a gyerekeknek ugyanakkor összesen 12 ezer táborozóhelyet kínál. Az ország 34 megyéjében 62 táborhelyen közel 6000 szálláshelyet biztosítanak az Országos Ifjúsági Hatósághoz tartozó megyei igazgatóságok szálláshelyein. Itt az egyhetes táborozás ellenértéke 342–474 lej. Ugyanakkor az Országos Ifjúsági Hatóság tíz megyében további közel 6000 szálláshelyet minősített ifjúsági szálláshelynek, amelyeket szintén a megyei igazgatóságon keresztül lehet igényelni. Legtöbb minősített szálláshely Konstanca megyében van mint tengerparti ajánlat, a hegyvidéken Brassó megye a listavezető. A tengerparton Neptunra, Eforie Sudra, Costineştre lehet utazni napi 65–92 lej közötti árakon, amely tartalmazza a szállás és napi háromszori étkezés költségeit.
Jó állapotban vannak az „átkosból” megmaradt gyermektáborok Bihar megyében, de fontos tudni, hogy nem várhatunk tőlük négycsillagos szállodai körülményeket – mondta el lapunknak Ciprian Gavra, a Bihar Megyei Ifjúsági Igazgatóság turizmusért felelős referense. A szálláshelyek mindegyike rendelkezik a szükséges engedélyekkel, sőt a váradi tábor, amely az igazgatóság székhelyén működik, nemrég háromcsillagos ifjúsági szálló minősítést kapott. A szobákban négy vagy öt ágy van, a fürdőszobák pedig csempézettek és tiszták.
„A táborhelyek mindegyikét felújítottuk az évek során, és szigorú standardoknak kellett megfelelniük” – jelentette ki a táborszervező. A jó körülmények ellenére nem sok a jelentkező az idei kirándulásokra. Ciprian Gavra elmondása szerint míg az utóbbi években az igazgatóság által felkínált helyek több mint 80 százalékban beteltek, idén ez az arány alig 70 százalékos. A referens biztos benne, hogy a csökkenés a gazdasági válság számlájára írható. Az ifjúsági igazgatóság Várad mellett a Sebes-Körös völgyében Sonkolyoson, Barátkán, valamint Jádremetén szervez hatnapos táborozásokat, de jelentkezhetnek a gyerekek tengerparti vagy déli-kárpátok-beli nyaralásra is. A kirándulás átlagban 360 lejbe kerül, ebből kitelik a szállás és a napi háromszori étkezés, az utazást azonban külön ki kell fizetnie a szülőnek.
A Szatmár megyei Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) idén is megrendezi az immár hagyományossá vált nyári táborait. Ezen a nyáron június 28. és július 2. között Csűride-Csűroda néprajzi napközis tábort rendeznek Mikolában, augusztus 8. és 15. között pedig 14. alkalommal lesz néptánc- és kézművestábor a hadadi Degenfeld-kastélyban. Szintén augusztusban, 15-e és 22-e között, immár 14. kiadáshoz érkezik az angolnyelv-tábor, amelyet ugyancsak a Degenfeld-rezidencián rendeznek meg az 5–8. osztályos gyermekek számára. Emellett augusztus 15–22. között az angol táborral párhuzamosan tartják az első anyanyelvi gyermektábort 1–4. osztályos kisdiákok számára Hadadon. A szervezők ígérete szerint valamennyi térítés-hozzájárulásos tábor esetén igyekeznek a többgyerekesek és anyagilag hátrányos helyzetű családok számára kedvezményeket biztosítani.
A Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője lapunk többszöri keresésére sem kívánt nyilatkozni, annyit azonban sikerült megtudnunk, hogy az intézmény a nyár folyamán többféle foglalkozást is szervez az ország különböző pontjairól érkező gyerekeknek. Egyébként a szatmárnémeti városi strand üdülőövezetében 2008-ban felújított vendégházak és sportpályák a nyári táborok, illetve szabadidős tevékenységek kiváló helyszínéül szolgálnak.
Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.
Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.
A vezető népbetegségnek számító szív-érrendszeri betegségek még mindig a legtöbb áldozatot szedik a romániai lakosság körében. Dr. Frigy Attila marosvásárhelyi kardiológus főorvossal készült videós riportunkban járjuk körül a témát.
Pontosan 291 273 lej folyt be egy hét alatt az RMDSZ által népszerűsített és támogatott adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – tájékoztatott szerdán a szövetség sajtóirodája.
Három norvég turista kedd este megrongálta a Szamos folyó jobb partján létesített, nemrég átadott új sétányon lévő játszóteret Szatmárnémetiben. A 19 és 20 éves fiatalok több kültéri elemet széttörtek, egyes darabokat a folyóba dobtak.
Pokolinak látta a lemondása óta eltelt másfél évet Novák Katalin, Magyarország korábbi köztársasági elnöke, de önkénteskedett, és az Istenbe vetett hite átsegítette a nehézségeken.
Újabb hullámban jutott magas sótartalmú víz a Kis-Küküllőbe a parajdi sóbányánál zajló hétfői munkálatok nyomán, így a folyó vizében a sókoncentráció kedden meghaladta a literenkénti 3000 milligrammot.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) a Sebes-Körös vízgyűjtő területére.
Magyarországról és Moldovából érkezik a legtöbb külföldi diák a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemre, a felsőoktatási intézményben 150-200 magyarországi egyetemi hallgató tanul évente – mondta kedden Markó Bálint tanulmányi rektorhelyettes.
A deficitcsökkentő intézkedések keretében a lehetséges áfaemelésnek a nyomtatott sajtóra gyakorolt hatására hívja fel a figyelmet a MÚRE. Az újságíró-szervezet a közszolgálati rádió, illetve televízió nehéz helyzetére is figyelmeztet.