Képünk illusztráció
Fotó: 123RF
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 44 éves férfit, aki az alapos gyanú szerint rabszolgasorsban tartott fiatalokat a Maros megyei Hadréven.
2022. január 29., 10:462022. január 29., 10:46
2022. január 29., 10:522022. január 29., 10:52
A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) közölte, hogy a héten házkutatásokat tartottak, és előállítottak egy férfit, aki három fiatalt éveken keresztül fogva tarthatott. Mindhárman árvaházban nőttek fel. Az első fiatal a nyomozati anyag szerint 2014-ben került a gyanúsítotthoz, majd 2016-ban és 2020-ban egy második és egy harmadik követte. Mindhárman kiskorúak voltak, amikor a férfihoz kerültek.
A nyomozó hatóságok ezek után házkutatásokat tartottak, amelyek során többek között késeket és kardokat találtak a gyanúsítottnál. A férfit 24 órára őrizetbe vették, majd csütörtökön a Maros Megyei Törvényszék elrendelte 30 napos előzetes letartoztatását.
Az ügyben Lucian Bode belügyminiszter is megszólalt, aki a Digi24 hírportál szerint megígérte, a törvény betűje szerint járnak el. „A következmények benne vannak a jogszabályokban. A tettesek felelni fognak, és sok börtönévet kapnak.
– nyilatkozta a tárcavezető.
Azonban az ügy nem sokkolt mindenkit. Emil Mocan, a közigazgatásilag Hadrévet is magában foglaló Maroskece község polgármestere a Digi24-nek nyilatkozva megkérdőjelezte a DIICOT vizsgálatát: szerinte a férfi csak otthont adott az árváknak. „Nem igaz, nem tudom, milyen forrásaik vannak, mi ilyesmiről nem tudunk.
– fogalmazott a 2020-ban függetlenként újraválasztott elöljáró, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy a gyanúsított erősszakkal fogva tartotta a fiatalokat.
Elkezdtek együttműködni a nyomozó hatóságokkal a mezőméhesi nő meggyilkolásával gyanúsított Emil Gânjhez közel álló személyek – nyilatkozták szombaton rendőrségi források. A férfit továbbra is nagy erőkkel keresi a rendőrség.
Kaszáló Kalákát tartottak Csíkszentkirályon – közölte Facebook-oldalán Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Egy 32 éves motoros meghalt, egy 15 éves kiskorú pedig megsérült egy péntekről szombatra virradó éjszaka történt közlekedési balesetben a Kolozs megyei Magyarkapuson. A motoros egy szabályosan közlekedő személygépkocsiba futott bele hátulról.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
szóljon hozzá!