Fotó: Bencze Emese
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében adtak át vándorbölcsőt szerdán egy ötödik gyermekét váró csíkcsekefalvi családnak.
2022. július 20., 13:442022. július 20., 13:44
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) támogatásával működő Kárpát-haza Vándorbölcső Programot székelyföldi szervezői és olyan nagycsaládosok ismertették, akik már haszonélvezői voltak a programnak.
Sepsiszéki Nagy Balázs, az NSKI munkatársa és programfelelőse elmondta, a program sajátos magyar válasz a demográfiai kihívásokra. Nyugat-Európában bevándorlók befogadásával próbálják pótolni a hiányzó gyermekeket, a magyarság ezzel szemben a gyermekvállalást ösztönzi. Úgy vélte:
A program keretében a harmadik gyermekét vállaló család a kicsi születése előtt hat hónapra bölcsőt kap kölcsön, amelyet általában a templomi közösségben vesz át, és ad majd át a következő családnak. A bölcsőben ringatott gyermekek neveit felírják a bölcső léceire. A programfelelős az MTI-nek elmondta: jelenleg 140 bölcsőjükben ringatnak kisdedeket Erdély településein. Négy olyan székelyföldi települést, Farkaslakát, Máréfalvát, Székelyvarságot és Csinódot is megemlítette, ahol több a keresztelés, mint a temetés.
Úgy fogalmaztak: akkor gyarapodott a családjuk, amikor tudatosult bennük, hogy a gyermeket nem vállalni kell, hanem elfogadni.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója felidézte: gyermekként tűnt fel neki, hogy a nagyszülei családjában a háború idején született évente egy-egy gyermek, a nagyapját ugyanis évente hazaengedték a frontról. Kérdésére a nagymamája elmondta: azért vállalta a gyermekeket, mert félt, hogy a férje nem tér haza a frontról. Úgy vélte:
A beszélgetés keretében papi áldással adtak át bölcsőt az ötödik gyermeküket váró csíkcsekefalvi Potó Balázsnak és Évának. A bölcsőt a család négy kisgyereke állta körül.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!