Úzvölgyi katonatemető: Kelemen Hunor szerint a megoldása elsősorban Bukarest kezében van

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az úzvölgyi katonatemető kapcsán vasárnap úgy nyilatkozott: nem olyan naiv, hogy véletlennek tartsa a történteket.

Krónika

2019. május 19., 17:482019. május 19., 17:48

2019. május 19., 17:492019. május 19., 17:49

„Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, véletlenül történt. Már elég régóta vagyok a politikában ahhoz, hogy ne higgyek az ilyen véletlenekben” – jelentette ki Szatmárnémetiben tartott sajtótájékoztatóján a szövetségi elnök. A politikus úgy vélekedett, hogy jelenleg az ügy megoldása elsősorban a bukaresti hatóságok kezében van, ezt követően kell a második lépéssel foglalkozni: kijelölni egy területet azoknak, akik a román katonák számára szeretnének emlékművet állítani.

Kelemen Hunor azt is elmondta a sajtó képviselőinek, hogy az úzvölgyi első világháborús temetőben 1916-ban elesett osztrák, magyar és orosz katonák nyugszanak, míg a román katonák sírjai körülbelül 12 kilométeres távolságra találhatók onnan.

Azt a területet azonban a második világháború óta senki nem kutatta fel, és emlékművet sem állítottak oda a román hősök tiszteletére. Kifejtette: nem ellenzi, hogy a dormánfalvi vagy Bákó megyei hatóságok kegyhelyet állítsanak a román katonáknak, de véleménye szerint utóbbiak emlékének sem tesz jót, ha már beazonosított, más csatában elhunyt, magyar katonák temetőjére tennék azt.

„Én azt kértem, hogy ne tiporjunk érzékeny területekre, hisz egy szent helyről van szó. Ha akarják, bővítsük ki a temetőt, mindenhol a világon ezt teszik, lehet nyitni egy új parcellát a temető mellett, a már beazonosított parcellák mellett, és oda lehet tenni kereszteket vagy amit óhajtanak, azoknak a román katonáknak az emlékére, akik abban a régióban vesztették életüket” – idézte az Agerpres hírügynökség az RMDSZ elnökét. Kelemen hozzátette, ezt így kéri a romániai törvény, így kéri a két kormány közötti megállapodás és így kéri a katonai temetőkre vonatkozó nemzetközi szabályzat is.

„Tehát meggyőződésem, hogy lehet megoldást találni” – közölte Kelemen Hunor, leszögezve, hogy a román katonák keresztjeit mindenféle engedély nélkül helyezték ki.

 

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson

Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.

Romániai magyar egyházfők: teljes létszámban vegyünk részt az államelnök-választáson
2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán