Képünk illusztráció
Fotó: Gábos Albin
Egy 34 éves nőt, valamint egy 25 és egy 37 éves férfit vettek őrizetbe a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) ügyészei a Maros megyei Nyárádtőn uzsorázás és zsarolás miatt. Olyan adós is akadt, aki koldulásra kényszerítette gyerekeit, hogy törleszteni tudjon.
2020. július 28., 07:552020. július 28., 07:55
A DIICOT közleménye szerint egy nyárádtői férfi és élettársa már 2015-ben elkezdett kamatos kölcsönt adni, eleinte közösségük tagjainak, majd kiterjesztették a „bizniszt” majdnem az egész településre.
Évről évre szervezettebb lett a tevékenység, és hatalmas jövedelemre tettek szert.
A pár előbb a szomszédoknak és a közösségben élő rendkívül szegény személyeknek kezdett el nagyjából 100 lejig terjedő összegű kölcsönt adni, a kamat pedig 35–50 százalékról indult. Eleinte egy hónap alatt kellett törleszteniük, általában erre akkor került sor,
Idővel aztán változtak a szabályok, az uzsorások célja az volt, hogy minél rövidebb idő alatt minél nagyobb jövedelemre tegyenek szert.
az asszony pedig feljegyezte a kölcsön összegét, a kamatot és a törlesztési határidőt.
A határidő közeledtével aztán figyelmeztették az adóst, hogy vissza kell adnia a pénzt, kamatostól, amennyiben pedig azt a választ kapták, hogy nem tudnak fizetni, fizikai erőszakkal vagy a tartozás összegének megkétszerezésével fenyegetőztek.
A duplázások duplázása ugyanakkor oda vezetett, hogy az uzsorások által eredetileg kölcsön adott összeg 4–10-szeresét kellett volna az adósnak visszafizetnie. A vádlottak ilyen esetben azzal zsarolták az adósokat, hogy közjegyző előtt mondjanak le a javukra a gyerekpénzről, a szociális segélyről vagy más állami juttatásokról egy 12–18 hónapos időszakra.
Olyan is előfordult, hogy
hogy a családnak legyen, amiből élnie, illetve törleszteni tudjanak.
A három vádlottat 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.
Az ügyészség szervezett bűnözés és terrorizmus elleni (DIICOT) főosztályának munkatársai őrizetbe vettek, a kolozsvári katonai törvényszék pedig előzetes letartóztatásba helyezett egy katonát, akit tetten értek pszichoaktív szerek forgalmazása közben.
Mint megírtuk, a román média arról számolt be, hogy hétfőn ételmérgezési tünetekkel került kórházba több mint 40 magyarországi turista Herkulesfürdőn.
A rendkívüli hőség miatt szerdán is korlátozza a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) a 12 tonnánál nagyobb össztömegű járművek forgalmát.
Egy 44-tagú magyarországi turistacsoport, egy idegenvezető és két buszsofőr került kórházba Romániában ételmérgezési tünetekkel, miután herkulesfürdői szálláshelyükön ettek – közölte kedden az Adevărul hírportál.
Átalakította a közoktatásban résztvevő diákok számára kiírt ösztöndíjrendszert az oktatási minisztérium, így a 2024/2025-ös tanévtől az eddigi hathoz képest hét különböző ösztöndíjban részesülhetnek a tanulók.
Jobb párbeszédet folytatni, mint konfrontációba bocsátkozni. Tusványos fő ereje, hogy mindig is a kooperáció, a párbeszéd és nem a konfrontáció, a monológ volt a sajátja – jelentette ki Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Halálos áramütés ért az éjszaka két személyt Brassó megyében; az incidens körülményei egyelőre nem ismertek.
A Máramaros megyei rendőrség családon belüli erőszak miatt büntetőeljárást indított egy férfi ellen, aki a TikTokon élő közvetítésben verte meg a feleségét.
Heves vihar csapott le hétfőn este Nagyváradra és környékére, a tomboló elemek a nemrég felújított repülőtér új kerítésének egy darabját is kidöntötték.
Alap-, magiszteri és doktori képzésen összesen 28 ezer helyre várják a jelentkezőket a hétfőn kezdődött nyári felvételi időszakban a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) – tájékoztatta az MTI-t az erdélyi felsőoktatási intézmény.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)