2010. március 31., 16:292010. március 31., 16:29
Manolăchescu azzal magyarázta a gesztusát, hogy sosem tudott engedményeket kiharcolni a bizottságban, annak öt tagja közül ugyanis három magyar és mindössze kettő román, a döntéseket pedig a többség hozza.
A sepsiszentgyörgyi politikus azt állítja: amikor elfogadta a bizottsági tagságot azt hitte párbeszéd alakítható ki az utcanevek módosítása kapcsán, most azonban úgy látja, semmit nem tud módosítani a városvezetés által tett javaslatokon. „Figyelmen kívül hagyták a véleményem. – mondta – Ha három román utcanevet magyarra módosítanak, én emiatt magyarázattal tartozom a román lakosságnak.”
A PDL helyi elnöke nem sokkal azt követően jelentette be lemondását, hogy Antal Árpád polgármester húsz utca nevének módosítását jelentette be, amiatt, hogy a jelenlegi megnevezés a kommunista rendszerre jellemző.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.