Út épül a trianoni határon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Az egykori szomszéd faluval, a magyarországi Geszttel köti majd össze a Bihar megyei Cséffát az az út, amelyet uniós pénzből tervez megépíteni a két település. Dumitru Alin Bărnău, a viharsarki község polgármestere a helyszínen lapunknak elmondta, a helybeliek által Trianon előtt naponta koptatott, jelenleg a román–magyar határon átívelő útszakasz tervei már elkészültek, a kivitelezésről szóló pályázatot január végéig tervezik beterjeszteni. A román többségű, alig több mint 2300 lelket számláló település évek óta jó kapcsolatot ápol a magyarországi szomszédokkal: a Geszttől nem messze fekvő Sarkadkeresztúrral már testvérközségi kapcsolatot alakítottak ki.

Nagy Orsolya

2012. január 20., 07:382012. január 20., 07:38

A polgármester azt mondja, gazdasági és turisztikai szempontból is hasznos lesz a településeket összekötő út, arról nem beszélve, hogy az idősebbek közül sokan még emlékeznek a határ másik oldalára került szomszédaikra, rokonaikra, ismerőseikre, bár azok közül, akiknek családtagjai kerültek odaátra, sokan már nincsenek életben.

Geszttel és Sarkadkeresztúrral eddig is számos közös projektet lebonyolított Cséffa. A Magyarország–Románia Határon Átnyúló Együttműködési programnak köszönhetik egyebek közt azt is, hogy a község területén jelenleg kiépítés alatt áll a csatornahálózat, és hamarosan új víztisztító-állomás létesül. Dumitru Alin Bărnău azt mondja, nem könnyű a mindössze két százalék önrészt követelő, ám utólagos finanszírozású projektekre a pénzt előteremteni, a cséffai önkormányzatnak bankhitelt kellett erre a célra felvennie, de a projektek haszna hosszú távon még így is megmutatkozik. Cséffa határában természetvédelmi park terül el, amely összefüggésben van a magyarországi Körös–Maros Nemzeti Parkkal, és a bihari község Geszttel közösen pályázik most ezeknek a területeknek a megőrzésére és népszerűsítésére is.

Átkelés csak évente egyszer

„A zöldhatár a szocializmus idején teljesen le volt tarolva, hogy a határőrség mindenkit lásson, aki esetleg erre próbál átszökni” – mutatja Cséffa polgármestere a keskeny határsávot, amint a metsző hidegben azt magyarázza, merre halad majd az új út. A nyomvonalon egyébként jelenleg is el lehet haladni autóval, földúton, de a határon átmenni már illegális – mi is csak a határőrség külön engedélyével térhettünk át Magyarországra, épp csak annyira, hogy fényképet készíthessünk. Különben Cséffától, pontosabban a községhez tartozó határfalutól, Atyástól mindössze nyolc kilométernyire húzódik a határ, ahonnan már látótávolságban van Geszt, ha azonban a cséffaiak át akarnak lépni a határon magyarországi ismerőseikhez, mintegy hatvan kilométert kell kerülniük, a nagyszalontai közúti határátkelőn keresztül.

Ha készen is lesz azonban, az út nem lesz azonnal használható, mivel határátkelőt nem terveznek Cséffa és Geszt között. Éppen ezért Bărnău abban bízik, hogy Románia mielőbb csatlakozik a schengeni övezethez. Addig is, mint már hét esztendeje, évente egy napra megnyitják a határt, ekkor a két község lakói szabadon átjárhatnak és találkozhatnak egymással. „Mi már nem tudunk magyarul, pedig annak idején a szőlőszomszédaink gesztiek voltak” – meséli Fechete bácsi Atyáson. Azt mondja, mindig jó barátságban voltak a magyarországiakkal, aztán a Ceauşescu-érában a határt megközelíteni is veszélyes volt – holott nemcsak szőlőséből, hanem udvaráról is szabad szemmel ellátni Magyarországra.

Terveznek Szatmárban is

Bihar megyében egyébként több hasonló, határon átívelő út készül, illetve vettek tervbe a hatóságok. Az Érsemjént Bagamérral összekötő út romániai szakaszát a határig már megépítették, a madarászi pedig a cséffaihoz hasonló stádiumban van. Készül az összekötő út Vizesgyán és Körösnagyharsány között is. Szatmár megyében szintén tervbe vették már több ilyen út korszerűsítését – mondta el megkeresésünkre Pataki Csaba kormánybiztos-helyettes.

Szaniszló és Horia, illetve Szárazberek és Garbács összekötő útjának finanszírozására már aláírták a szerződést, de nyertesnek nyilvánították Börvely és Tiborszállás önkormányzatainak közös pályázatát is. Az alprefektus azt mondja, az utak minden bizonnyal csak Románia esetleges schengeni csatlakozása után lesznek járhatók, hiszen állandó határátkelő működtetéséhez az uniós informatikai rendszer beszerelésére, illetve különböző modern műszerek beszerzésére lenne szükség.




 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 22., vasárnap

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét

Kitüntetést kapott Cătălin Cherecheș, Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldre szökött, ott elfogott, így jelenleg börtönbüntetését töltő volt polgármestere a román ortodox egyháztól.

Kitüntette az ortodox egyház Nagybánya korrupció miatt elítélt, külföldön elfogott expolgármesterét
2025. június 21., szombat

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban

Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.

Tűz ütött ki az egyik kolozsvári kórházban
2025. június 21., szombat

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében

Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.

Az ország egyik legnagyobb droglaborjára bukkantak a rendőrök az egyik erdélyi megyében
2025. június 21., szombat

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken

Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).

Vízügy: a Kis-Küküllő és a Maros sótartalma láthatóan csökken
2025. június 21., szombat

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát

Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.

Felcsillant a remény: még az idén újra létrehozhatják a marosvásárhelyi katolikus iskolát
2025. június 20., péntek

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben

Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.

A makrogerinctelen faunát is kipusztította a parajdi sóhullám a Kis-Küküllőben
2025. június 20., péntek

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása

A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.

Európai uniós támogatással folytatódhat a borosjenői vár restaurálása
2025. június 20., péntek

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon

Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.

Kalotaszegi seregszemle: helyi akciócsoportok kínálnak uniós pályázatokat falvakon
2025. június 20., péntek

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján

Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Meghalt egy nő, aki felgyújtotta magát egy erdélyi város egyik utcáján
2025. június 20., péntek

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán

Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.

Megtörhet a Bechtel-átok az észak-erdélyi autópályán