Urmánczy-ügy: módosítást kérnek

Nem oszlatják fel a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesületet – derült ki a maroshévízi bíróság június elsejei határozatának indoklásából. Mint ismeretes, a Miron Cristea, Radio Ardealul és Glasul Călimanilor alapítványok az egyesület tevékenységének a beszüntetését kérték, mert szerintük ez alkotmányellenes tevékenységet folytat.

Jánossy Alíz

2010. június 09., 08:552010. június 09., 08:55

A bíróság ezt nem hagyta jóvá, ellenben azt kéri, hogy az alapszabályból töröljék azt a passzust, amely a székely önszerveződési és önrendelkezési törekvések támogatására irányul.

„Nem áll szándékunkban megváltoztatni az alapszabályt, élni kívánunk a fellebbezési lehetőséggel” – jelentette ki a Krónikának Czirják Károly, az egyesület elnöke. Kifejtette, ha szükséges, nemzetközi fórumokhoz fordulnak, mert úgy vélik, a székelység önrendelkezésének támogatása nem sérti Románia alkotmányát. Egyébként a bírák is ellentmondásosan fogalmaztak. „A népi kultúra ápolása, a székelység önszerveződési és önrendelkezési hagyományának megtartása, a székelység kutatása, mint tevékenységi terület semmiképp sem törvényellenes, a szerveződés lehetősége pedig alkotmány adta jog, mint ahogy a kisebbség kulturális hagyományainak őrzése sem tiltott” – olvasható az indoklásban, melynek szerzői mindezek ellenére néhány bekezdéssel lennebb egyértelműen kérik, hogy töröljék a statútumból az erre vonatkozó részt.

Czirják elmondta, folytatják tevékenységüket, a hét végén vetélkedőt tartottak Borszéken, és készülnek a szeptemberre tervezett Urmánczy-emléknapra is. Hozzátette, mióta „a bíróságot járják”, jelentősen nőtt az egyesület népszerűsége, többen is kérvényezték felvételüket, illetve több rangos rendezvényre is meghívták őket.

Eközben a Magyar Polgári Párt közleményben jelezte: elítéli az Urmánczy-egyesület „meghurcolását”. „Megengedhetetlennek tartjuk, hogy három román civil szervezet kérésére egy bíróság beleavatkozzék egy szabályosan bejegyzett egyesület belügyeibe és meghatározza, hogy milyen célokat tűzhet ki maga elé mindaddig, amíg ezek a célok semmiféle jogszabályba nem ütköznek” – olvasható a közleményben.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e
2025. június 18., szerda

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval – jelentette ki szerdai parajdi sajtótájékoztatóján Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója.

A parajdi sóbánya tárnáit elárasztó víz hamarosan telítődik sóval, nem áll fenn omlásveszély
2025. június 18., szerda

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk

Két kiskorút fogott el a brassói csendőrség: a fiatalok feltörtek egy elhagyott autót, a hatóságok kábítószert is találtak náluk.

Kiskorú bűnözőket fogtak el Brassóban: autót törtek fel, kábítószer volt náluk
2025. június 18., szerda

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben

A Kis-Küküllő teljes hosszában majdnem teljes mértékben kipusztult a halfauna a Korond-patakba, majd onnan a folyóba került magas sótartalom miatt – állapította meg a sajtónak szerdán szétküldött tanulmányában egy független szakemberekből álló csoport.

Szakértők szerint nagy valószínűséggel kipusztult a halfauna a Kis-Küküllőben
2025. június 18., szerda

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta

A parajdi bányaszerencsétlenség óta nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a helyi turizmusban dolgozók szerint. Nemes Árpád, a tordai sóbánya volt idegenvezetője a Krónikának elmondta, a parajdi katasztrófa új lehetőségeket nyit a tordai létesítmény előtt.

Nőtt a tordai sóbánya látogatottsága a parajdi katasztrófa óta
2025. június 18., szerda

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség

Másodízben szervezte meg az Arad Megyei Tanfelügyelőség a tantárgyversenyeken helyezéseket elérő magyar diákok közös díjkiosztó ünnepségét.

Tanulni érdemes, a tudás érték – közösségként jutalmazta a tantárgyversenyek aradi magyar díjazottjait a tanfelügyelőség
2025. június 18., szerda

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról

A családon belüli erőszak esetén igénybe vehető hatósági intézkedésekről nyújtott részletes tájékoztatót a rendőrség. A hatóság szerint az áldozaton múlik, hogy erőszak esetén időben igénybe veszi-e a segítséget.

Hogyan kezelhető a családon belüli erőszak? – Rendőrségi tájékoztató a segítségnyújtásról
2025. június 18., szerda

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak

Nehézségeik ellenére kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak, a 6600 eurós adományt Nagy Ferenc, a Nagydobronyi kistérség polgármestere vitte el szerdán Háromszékre.

Kárpátaljai magyarok nyújtottak segítséget a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. június 18., szerda

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől

Legkésőbb július elsején újra megnyit a parajdi sósfürdő, melytől a helyi turizmus fellendülését remélik.

A parajdi turizmus fellendülését remélik a hamarosan újranyíló sósfürdőtől
2025. június 18., szerda

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható

Újabb elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki a nagy hőség miatt szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia területének nagy részére.

A Bánságban és a Partiumban is kánikula várható