Uniós pénzből újítanák fel a marosvásárhelyi középkori erődítményt

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Hétmillió euróra pályázik a Regionális Operatív Program keretében a marosvásárhelyi önkormányzat, hogy végre megvalósuljon a már 2002-ben elkészült terv, mely a vár teljes rehabilitációját célozza.

Máthé Éva

2010. április 07., 08:552010. április 07., 08:55

„Elméletben sokfelé lehet pályázni, de amikor az ember oda jut, hogy valóban lekérje a pénzösszeget, akkor kiderül, hogy nem is annyira nyitottak ezek a kapuk. Egyes kisebb pályázataink sikeresek voltak, de ezek az összegek csak 40–80 ezer euróra rúgtak, ami egy ilyen hatalmas műemlék esetében csak kisebb munkálatok elvégzésére lett volna elegendő” – fejtette ki a Krónikának Csegzi Sándor alpolgármester.

A műemlék épület felújítási tervét Szekeres Gerő építészmérnök és munkatársai készítették. „Fel kell újítani a volt lovarda épületét, mely igen rossz állapotban van. Korábban olyan elképzelés is volt, hogy nyelviskola működik majd benne, átadtuk volna azt a részt a Calepinus nyelviskolának, de nem tudtak pénzt szerezni a felújításra. Utána háromszor is tendert hirdettünk annak érdekében, hogy magánvállalkozót vonjunk be a munkálatba, de nem volt jelentkező” – mesélte Csegzi. A várfelújítási munkálat leglátványosabb eredménye egy piramis alakú üvegpalota lesz, amelyet a lebontásra ítélt régi raktárépület helyére terveznek, s turisztikai célokat szolgál majd.

A vár udvarán továbbra is folyik a régészeti ásatás, amelynek során a ferences kolostor és egyéb épületek maradványait tárják fel, ez a rész szabadtéri múzeum marad. A Maros Megyei Múzeum régészei 2007-ben kezdték el a feltárási munkálatokat. A Ferenc-rendi kolostor feltárása mellett a várudvar közepén levő, volt osztrák katonai sorozóközpont épületének a múltját kutatták. Itt rábukkantak a 17. századi városbírói hivatal és a tömlöc maradványaira. 1740 előtt, mielőtt az osztrák hadsereg befészkelte magát a várba, annak udvarán polgárházak álltak, melyek anyagát belefoglalták a későbbi épületekbe. A régészek szerint a polgármesteri hivatal is a várudvarban lehetett.

A sorozóközpont egyik terme alatt csaknem öt méter mély akna tárult a régészek elé, ami bizonyára tömlöc volt. Soós Zoltán múzeumigazgató szerint erre azért volt szükség, mert 1616-tól a település városi rangot kapott, így az élén álló vezető bíráskodási joggal bírt. A régészek szerint Borsos Tamás idején már létezett a polgármesteri hivatal. Az igazgató azt is elmondta, hogy olyan kerámia- és üvegtárgyakat találtak az 1700-as évekből, amelyek arra utalnak, hogy az épület emeletén vendégszobák működtek.
A várbástyákban tovább folyik a sokoldalú tevékenység.

A kapubástyában várostörténeti, múzeumi tárlat látható – állandó jelleggel, a másik három bástyaépületben magyar, illetve román nyelvű, alternatív színházi, bábszínházi, ifjúsági társulatok tevékenykednek. Ezek szimbolikus bérleti díjat fizetnek az önkormányzatnak. Ugyancsak a várban rendezik meg évente a Bolyai Alkotótábort, valamint a nagy hagyománnyal rendelkező vásárhelyi fotóklubnak is itt van a székhelye. Csegzi szerint a vár a felújítás után az interkulturalitást, a művelődést, az idegenforgalmat szolgálja majd.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

2025. július 07., hétfő

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is

Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.

RMDSZ: a magyar iskolák önállóak maradhatnak 500-nál kisebb diáklétszám esetén is