Számos új gyorsforgalmi út hálózhatja be a Partiumot és Közép-Erdélyt a Cristian Pistol által közzétett térkép szerint
Fotó: Facebook/Cristian Pistol
Megvan a Kolozsvár és Dés között tervezett gyorsforgalmi út megvalósíthatósági tanulmányának elkészítője.
2024. augusztus 28., 17:522024. augusztus 28., 17:52
„Újabb gyorsforgalmi út épül Erdélyben!” – adta hírül Facebook-oldalán Cristian Pistol. A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) elnöke szerint nyertest hirdettek a Kolozsvár és a tőle északra fekvő Dés között tervezett aszfaltcsík megvalósíthatósági tanulmánya elkészítéséért kiírt versenytárgyaláson. A Specialist Consulting Kft. által vezetett cégcsoportosulás
Pistol emlékeztetett: a Kolozsvár–Dés-gyorsforgalmi korszerű összeköttetést biztosít majd a kincses város tervezett déli körgyűrűjével, mely Gyalu és Apahida között húzódik majd úgynevezett Transregio besorolású útként (a TR jelzésű utak nem gyorsforgalmik, „csupán” a régi európai vagy országutak korszerűsített, biztonságosabb változata, melyek menetirányonként akár kétsávosak is lehetnek).
A dési gyorsforgalmi Apahidánál csatlakozhat rá a már meglévő terelőútra is, mely jelenleg a Kolozsvártól délre fekvő Bányabükknél fut be a Torda és Marosvásárhely felé húzódó E60-as európai útra – viszont itt, Tordatúr határában épül az a gyorsforgalmi is, mely összeköttetést biztosít az észak-erdélyi autópályával (februárban várható az 5 kilométeres szakasz átadása), tehát ha mindkét aszfaltcsík elkészül, Déstől könnyen elérhetővé válik a sztráda is.
a Szatmárnémeti–Nagybánya–Dés–Beszterce–Suceava-gyorsforgalmi része. Ám ez a terv még nagyon kezdetleges szakaszban van.
Egyébként a Kolozsvár–Dés-gyorsforgalmit is régóta tervezik. 2021-ben már egyszer kiírták a versenytárgyalást a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, amelyre négy cégcsoportosulás jelentkezett, előrelépés azonban ennek ellenére nem történt az elmúlt három évben.
Már öt hónapja felfüggesztették a Szatmárnémeti–Óvári közötti aszfaltcsík versenytárgyalását, így egyhamar nem remélhetünk előrelépést az első olyan gyorsforgalmi úton, amely átlépi a magyar–román határt.
A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) adatai szerint jelenleg 781,38 kilométernyi autópályán és expressz úton dolgoznak Romániában, amelyből 263,43 kilométer a tervezési, 517,95 kilométer pedig a kivitelezési szakaszban van.
A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.
Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.
Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.
Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.
Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.
A süllyedések továbbra is veszélyeztetik a parajdi sóbánya struktúráját, de az eddigi beavatkozásokkal sikerült csökkenteni a hirtelen beomlás kockázatát – közölte a gazdasági miniszter.
Romániában elkészült egy átgondolt sportstratégia – mégsem történt semmi. Mert a sport még mindig nem számít igazán – hangsúlyozta Călin Hințea professzor a kolozsvári Sports Festival színpadán, hozzátéve, hogy a sport nem stadionokkal kezdődik.
A katasztrófa sújtotta Parajdot támogatja idén a TIFF, amelynek 24. kiadását ünnepélyesen megnyitották Kolozsváron.
szóljon hozzá!