Új szak és magiszteri képzés a PKE-n

Négy mesterképzést és egy új szakot tervez engedélyeztetni a Partiumi Keresztény Egyetem. Horváth Gizella rektor még nem tudja, mikor indulhatna be a magyar nyelv és irodalom szak. Folyamatban van az angol nyelv és irodalom szak akkreditálása is.

Nagy Orsolya

2009. június 08., 09:362009. június 08., 09:36

Kétszázhetven hallgató ballagott szombaton a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemről (PKE). Az akkreditált szakok végzettjei idén már az egyetemen tehetik le államvizsgájukat is. Tolnay István, az egyetem vezetőtanácsának megbízott elnöke elmondta: míg az intézmény akkreditálása előtt a Pro Universitate Partium Alapítvány kezében voltak a fenntartási költségek, utána a teljes struktúrát át kellett alakítani.

Így most, mint a legtöbb magánegyetemnek, a PKE-nek is elnöke van Tőkés László személyében, a vezetőtanácsban pedig az alapítvány képviselői is részt vesznek. A tanács az egyetem hagyományos szenátusával párhuzamosan működik. Tőkés László elmondta, nemcsak az évzárót ünnepli az egyetem ezen a nyáron, hanem azt is, hogy éppen tíz évvel ezelőtt jött létre az intézmény. Egy éven belül új főépület felhúzását is elkezdenék, pénzre azonban még mindig szükség van.

„A közös kormányüléseken született megegyezések arra vonatkozólag, hogy az akkreditálás után a PKE-t mind a magyar, mind a román kormány támogatja, üres ígéreteknek bizonyultak” – mondta Tőkés. Az egyetem négy magiszteri képzés beindítását tervezi, hogy ezzel a teljes bolognai rendszer elérhető legyen Váradon. A kurzusok a következők: filozófia a nyilvános térben, kortárs politikai filozófia, multikulturalitás és interkulturális kommunikáció, illetve európai szociálpolitikák – utóbbit már a jövő héten engedélyeztethetik.

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar, illetve nyelvészeti tanszékének vezetősége egyébként levélben fejezte ki ellenvéleményét a PKE magyar nyelv és irodalom szakának beindítása miatt. Szerintük ez az oktatás minőségének romlását és a magyar nyelvű felsőoktatás gyengülését eredményezheti. Tőkés kijelentésükre úgy reagált, „Erdélyben annyi magyar egyetem kell, amennyire a demokratikus alapon szükség van”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes

Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.

Megkezdte csíksomlyói szolgálatát Böjte Csaba ferences szerzetes
2025. augusztus 01., péntek

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete

Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.

Tragédiával végződött a magyar kamionos balesete
2025. augusztus 01., péntek

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is

Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.

Az fix, hogy bemérnek: rögzített traffipaxok Erdélyben is
2025. augusztus 01., péntek

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak

Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.

Megkezdődött az erdélyi Tisza-tábor, egy újságot már kitiltottak
2025. augusztus 01., péntek

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók

A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.

Új módszerrel, éjszaka próbálkoznak a telefonos csalók
2025. augusztus 01., péntek

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont

A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.

Létszámhiány a hegyimentőknél, a katasztrófavédelmi főigazgató szerint nem kaphat központi finanszírozást a Salvamont
2025. augusztus 01., péntek

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között

Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.

Újraindult a vasúti közlekedés Nagyvárad és a magyar határ között
2025. augusztus 01., péntek

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.

Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toboroz a rendőrség a Maros megyei gyilkos kézre kerítésére
2025. augusztus 01., péntek

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt

Konfliktus robbant ki a kolozsvári önkormányzatban, miután a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) frakciója szóvá tette, hogy az önkormányzat továbbra is fizetni akarja az önkorm&a

Botrány Kolozsváron a városházi alkalmazottaknak fizetett ülőmunkapótlék miatt
2025. július 31., csütörtök

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata

Az andezit tömbből faragott posztamenst csütörtök kora délután elhelyezték a magyar református bölcsőde udvarán, ahol átmenetileg a néhai főorvos elveszettnek hitt mellszobrát is őrzik.

Újraállítják a „szegények orvosának” szobrát – elkészült a Darányi-büszt talapzata