Fotó: Boda Gergely
Mint elhangzott, az Európai Unió jelenleg a tagállamok kormányaira bízza ennek a kérdésnek a megoldását, ám mindenképp közösen kellene fellépni, hogy az orosz szállítóknak való kiszolgáltatottságot fel lehessen számolni, alternatív forrásokat és szállítási útvonalakat lehessen kialakítani.
Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának elnöke elmondta: előző nap tárgyalt Sorin Frunzaverde volt védelmi miniszterrel, és felmerült annak lehetősége is, hogy Románia és Magyarország közösen dolgozza ki, és nyújtsa be az Európai Parlamentbe a közös stratégiáról szóló tervezetet.
Búcsú a kerékpártól
Az előadók környezetvédelmi, gazdasági és biztonságpolitikai megközelítésből világítottak rá az energiaválságra. Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter a zöldenergia minél kiterjedtebb felhasználását szorgalmazta, emlékeztetve az egybegyűlteket az Unió erre vonatkozó főbb irányelveire. 2020-ig ugyanis 20 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatást kiváltó energiafogyasztást, mint hangoztatta Korodi, ha a fogyasztói társadalom a jelenlegi trendeket követi, akkor két év alatt 2 fokkal emelkedik a hőmérséklet. Ennek megelőzésére kell 2020-ra 20 százalékkal növelni a zöldenergia felhasználásának arányát, s szintén akkorra el kell elérje az üzemanyagok bioösszetevőinek aránya a 10 százalékot. Mint kiderült, a legnagyobb szennyezéskibocsátó az energetikai szektor, amelyet szorosan követ a közlekedés.
Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnöke felidézte, hogy ha néhány éve valaki azt mondja neki, hogy most az energiaválságról kell beszélnie Tusványoson, nem hitte volna el, hogy ez előfordulhat. Ha abból indulunk ki, hogy nincsenek nagy áramszünetek, nincsenek sorok a benzinkutaknál, nincsenek üzemanyag nélkül álló töltőállomások, akkor nincs energiaválság, mondta Hernádi. Ám az ázsiai fogyasztási szokások megváltozása megbillentette a korábbi egyensúlyt. „Csak tavaly 7,2 millió kínai család vásárolta meg élete első személygépkocsiját. Ők soha többé nem ülnek vissza a kerékpárra” – ecsetelte a Mol elnöke, leszögezve, hogy a krízis nem az áraknál jelent meg, hanem a keresleti oldal bővült nem várt mértékben.
Vita a függőségről
Szabó Vilmos MSZP-s képviselő, az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának alelnöke szerint a Kárpát-medencében még nincs energiaválság. A politikus szerint egyébként a kőolajkorszak vége felé közeledünk, igaz, nemcsak 5–10 év van még hátra. Szerinte egyébként nem lehet teljességében felszámolni az Oroszországtól való függőséget. „Ha azt a kérdést tesszük fel, hogy meg lehet-e szüntetni a döntő függőséget, annál egyértelműbb válasz nem adható, minthogy Oroszországban van kőszén, kőolaj, földgáz. Aki megpróbálja teljesen felszámolni a függőséget, csak rosszul járhat” – állította a szocialista politikus.
Kijelentése kapcsán kiéleződött a vita közte és Németh Zsolt között. A fideszes politikus szerint ugyanis mindenképp meg kell szabadulni a szorító orosz függőségtől, elsősorban biztonságpolitikai kérdésként kell kezelni az energiapolitikát, s csak azután zöld ügyként vagy gazdasági problémaként. Mint hangsúlyozta, Oroszország az elmúlt néhány évben külpolitikai doktrínájának részévé tette az energiát, külpolitikai céljait pedig ezen keresztül akarja elérni. Példaként azt hozta fel, hogy amikor az észt fővárosban, Tallinban április végén áthelyeztek egy második világháborús szovjet emlékművet, a Bronzkatona szobrát a város központjából egy katonai temetőbe, megromlott a viszony a két ország között, s mintegy bosszúból az oroszok „elzárták a gázcsapot”.
Hernádi az oroszvita kapcsán Némethnek adott ugyan igazat, de fontosnak tartotta kiemelni, hogy nem annak az országnak, azaz Magyarországnak kell ebben az ügyben a leghangosabbnak lennie, amelyben a lakosság 90 százaléka orosz gázzal fűt.
Tusványos csúcsra jár
Orbán Viktor előadása a 18. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján
Rangos előadók, nagy érdeklődéssel várt fellépések zárják szombaton este a 18. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvénysorozatát. A közéleti szlengben csak Tusványosként ismert politikai-kulturális táborozás csütörtöki napján az erdélyi autonómiaigények jogosságáról, az energiaválság Kárpát-medencei lecsapódásairól hallgathattak előadásokat a résztvevők. Vita zajlott az internetes és a nyomtatott sajtó viszonyáról és jövőjéről, gyakorló szakemberek pedig az önkormányzatiság európai uniós lehetőségeiről értekeztek. A koncertekkel, természettudományi előadásokkal, könyv- és borbemutatókkal fűszerezett tábori életet rövid időre ugyan beárnyékolták a sátorok között garázdálkodó tábori szarkák, a finis azonban minden bizonnyal feledteti a kellemetlenségeket. A zárónapon hagyományosan Orbán Viktor magyar exminiszterelnök előadását követhetik figyelemmel, este pedig a Boban Markovic Orkestar, a P. Mobil és a Quimby együttes búcsúztatja az idei Tusványost.
Az elmúlt napok heves esőzései nyomán még mindig óriási gondokat okoznak az árvizek Kovászna megyében, sokak voltak kénytelenek elhagyni otthonaikat, és van, ahol még mindig kritikus a helyzet.
Két kisebb földrengés történt negyven perc leforgása alatt csütörtökre virradóra Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – számolt be az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Négynapos magánlátogatást tesz a Székelyföldön Sulyok Tamás köztársasági elnök – közölte az Agerpres román hírügynökség a budapesti Köztársasági Elnöki Hivatalra hivatkozva. Az államfő részt vesz a pünkösdi búcsún is Csíksomlyón.
Cáfolta szerdán Hargita megye prefektusa a parajdi sóbánya várható beomlására vonatkozó információkat.
Elfogtak két holland kábítószer-kereskedőt a rendőrök a dél-erdélyi (A1-es) autópálya Arad megyei szakaszán. A két férfit őrizetbe vették, a náluk lévő több mint öt kilogramm kábítószert lefoglalták.
A magyar kormány támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a parajdi sóbányába beömlő víz miatt kialakult drámai helyzet érintettjeit.
Újra embert harapott meg a medve a Transzfogarason, miután hasonló eset történt kedden.
A hegyimentők és a határrendészek megmentettek a keddről szerdára virradó éjszaka két ukrán állampolgárt, akik a Máramarosi-havasokon keresztül lépték át a román határt – számolt be a Máramaros megyei Salvamont vezetője.
A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.
Az elmúlt napok esőzései miatt beszivárgott a víz a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola alagsorába.