Túlélő üzemmódban a nagyváradi hőerőmű

Pénzüket féltik a nagyváradi hőerőmű (CET) beszállítói, így jogi úton próbálják behajtani a kinnlevőségeket. Az egyik fuvarozónak mintegy harmincmillió lejjel tartozó szolgáltató számláit május 13-án zárolták, raktáron lévő javait pedig vesztegzár alá helyezték.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. június 12., 11:512013. június 12., 11:51

A CET azóta mintegy tízmilliót törlesztett az adósságból, és bár a részletfizetésről már megegyezett a felperessel, a tartozás rendezéséig csak a bírósági végrehajtó engedélyével férhet hozzá a napi szén- és pakuraszükségletéhez, amely ráadásul szintén fogytán van.

Noha sajtóinformációk szerint még bizonytalan, hogy a CET hogyan szerez fűtőanyagot a további működéshez, a városi önkormányzat mégis mindenkit nyugalomra int. Eduard Florea, a megyeszékhely polgármesteri hivatalának gazdasági igazgatója szerint már voltak hasonló helyzetben, és most is mindent elkövetnek azért, hogy a lakosságot ne érintse a hőerőmű pénzügyi fiaskója. „A közellátásnak működnie kell\" – szögezte le. Várhatóan a városi tanács következő ülésén pénzügyi mentőövet hagynak majd jóvá a társaságnak, amely a teljes felújításáig esélytelenül is próbálkozna gazdaságosan működni. A hőerőmű két okból is veszteséges, a rendkívül rossz anyagi helyzet részben az elévült vezetékrendszer okozta veszteségből adódik, részben pedig a gigakalóriánként számlázott ár miatt alakult ki, a jelenleg érvényben lévő tarifa ugyanis nem fedi az előállítási költségeket – magyarázta a Krónikának Huszár István, a városi tanács gazdasági bizottságának tagja. Ilyen körülmények között minél intenzívebb a CET működése, annál nagyobb a vesztesége.

A helyzet rendezésére az egyedüli megoldás a hőerőmű teljes felújítása, amelyet már régóta szeretnének megvalósítani. Noha a működési engedély körüli jogi huzavona még mindig nem zárult le, az uniós támogatást megkapták a felújításra, amely két részben valósul meg. Huszártól megtudtuk, egy-két héten belül elkezdik a két fővezeték kicserélését, amely kevesebb vízveszteséget és jobb szigetelést eredményez majd. A munkálatokra kiírt versenytárgyalást két Bihar megyei cég nyerte meg, amelyek a június 13-áig tartó fellebbezési időszak után kezdhetik a cserét. Ezt is európai támogatásból finanszírozzák, a pénzből pedig a szekundér vezeték cseréjére is kiírnak egy tendert, továbbá szinte teljesen újjáépítik majd a hőerőművet.

A felújítást valójában már ez év végéig be kellene fejezni, az önkormányzat azonban haladékot kért. „Egy új erőművet akár egy-két év alatt is fel lehet építeni, amennyiben megvan a kivitelező. Botoşani-ban például az idén kezdték el a munkálatokat és év végéig végeznek vele. De hasonló felújítások zajlanak Iaşi-ban, Bákóban, Râmnicu Vâlceán és  Temesváron is\" – magyarázta a tanácsos.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége

Közönségtalálkozón vesz részt a kincses városban a világűrt nemrég megjárt Kapu Tibor. A magyar űrhajóssal szelfit is készíthet a Kolozsvári Magyar Napok közönsége.

Személyesen megismerkedhet Kapu Tibor űrhajóssal a Kolozsvári Magyar Napok közönsége
2025. augusztus 22., péntek

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított három személyt vizsgálnak a Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat (DIICOT) Szatmár megyei nyomozói, két gyanúsított 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság.

Kábítószer-kereskedők buktak le Szatmáron, két személyt letartóztatott a rendőrség
2025. augusztus 22., péntek

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban

Év végéig elkészül a súlyos égési sérülteket kezelő temesvári kórház, jövő év tavaszán pedig használatba adják a Marosvásárhelyen épülő, hasonló jellegű kórházat is – jelentette ki pénteken Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Súlyos égési sérülteket kezelő két kórházat adnak át Erdélyben a következő hónapokban
2025. augusztus 22., péntek

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről

Az építőmunkások hibájának következtében beton került a Feleki patakba Szeben megyében a Nagyszeben és Fogaras közötti leendő autópálya építőtelepéről, ami szennyezést okozott és halakat pusztított el.

Tömegével pusztultak a halak, miután beton került egy Szeben megyei patakba az autópálya építőtelepéről
2025. augusztus 22., péntek

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna

Barabási Albert László szerint, ha Leonardo da Vinci ma élne, minden bizonnyal a hálózatok ábrázolásával foglalkozna. A csíki származású világhírű hálózatkutató a Kolozsvári Magyar Napok keretében pénteken tartott előadást.

Barabási Albert László: Ha Leonardo da Vinci ma élne, a hálózatokkal foglalkozna
2025. augusztus 22., péntek

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon

A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön.

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 22., péntek

Erdély számos vidékén szükség lesz pénteken esernyőre

Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Erdély számos vidékén szükség lesz pénteken esernyőre
2025. augusztus 22., péntek

Miniszter: nem a gyár illetékesei jelentették a hatóságoknak a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanást

A Fehér megyei Kudzsiron működő fegyvergyárban történt tűzesetet nem a vállalat alkalmazottai, hanem egy szomszéd jelentette a 112-es segélyhívó számon, és a segélyhívó diszpécserei azt hitték, hogy tréfáról van szó – árulta el a gazdasági miniszter.

Miniszter: nem a gyár illetékesei jelentették a hatóságoknak a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanást
2025. augusztus 22., péntek

Bizonytalanság a megszorítások körül: jövő héten derül ki, mennyivel csökken az önkormányzati alkalmazottak száma

Országos sztrájkra készülnek szeptember 8-án a helyi önkormányzatok alkalmazottait tömörítő szakszervezetek, mivel elégedetlenek a kormány által kilátásba helyezett leépítésekkel és forrásmegvonásokkal.

Bizonytalanság a megszorítások körül: jövő héten derül ki, mennyivel csökken az önkormányzati alkalmazottak száma
2025. augusztus 21., csütörtök

Közelebb a Székelyföldet a brassói reptérrel összekötő helyiérdekű vasút

Végre konkrét előrelépés történt a Brassó tágabb agglomerációs övezetét, így Háromszéket is kiszolgáló, a vidombáki nemzetközi reptértől a Cenk alatti városon át egészen Sepsiszentgyörgyig „zakatoló” helyiérdekű vasút ügyében.

Közelebb a Székelyföldet a brassói reptérrel összekötő helyiérdekű vasút