Tudományos konferenciával, kiállítással, előadásokkal idézik fel a száz éve alakult Székely Hadosztály történetét Csíkszeredában

Tóth László főkonzul (középen) : ahhoz, hogy a mai kihívásokkal sikeresen lehessen megküzdeni, fontos megismerni és megérteni a múltat •  Fotó: Gábos Albin

Tóth László főkonzul (középen) : ahhoz, hogy a mai kihívásokkal sikeresen lehessen megküzdeni, fontos megismerni és megérteni a múltat

Fotó: Gábos Albin

Háromnapos rendezvénysorozattal idézik fel a hét végén Csíkszeredában a száz éve megalakult Székely Hadosztály történetét. A rendezvénysorozatról sajtótájékoztatón beszéltek szerdán a szervezők.

MTI

2018. november 21., 16:382018. november 21., 16:38

A rendezvénysorozat a Kratochvill Károly és a Székely Hadosztály című kiállítás megnyitójával kezdődik pénteken a Csíki Székely Múzeumban.

Szombaton könyvbemutatón és tudományos konferencián idézik fel a Székely Hadosztály történetét.

Színházi előadás, filmvetítés és a Székely Hadosztály csíksomlyói emlékművénél tartandó megemlékezés is szerepel a programban.

Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja elmondta: olyan interaktív kiállítás válik láthatóvá a közönség számára, mely a tárgyi emlékek, eredeti festmények mellett installációkkal: lövészárokkal, géppuskaállással is idézi az első világháború korát. A kiállítás anyagát a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Csíki Székely Múzeum törzsanyaga adja, de a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumból és a Nyíregyházi Józsa András Múzeumból is kölcsönöztek tárgyakat.

A csíkszeredai Mikó várban tartandó szombati konferenciára a téma legavatottabb kutatóit várják előadást tartani. Tóth László főkonzul elmondta: a konferencia nem csupán a Székely Hadosztály történetét, hanem az első világháború lezárásának a történéseit is felidézi.

A főkonzul úgy vélte:

minden kornak megvannak a kihívásai, és ahhoz, hogy a mai kihívásokkal sikeresen lehessen megküzdeni, fontos megismerni és megérteni a múltat, fontos felhasználni a múlt tapasztalatait.

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere hozzátette: azt szeretnék, ha a város és a környék iskolái szervezett módon megnéznék a székely múlt eme nagyszerű fejezetét bemutató kiállítást. Azt is hozzátette: dolgoznak azon, hogy a a Székely Hadosztály történetét megelevenítő könyv kiadói jogát időszakosan megszerezzék egy csíkszeredai kiadó számára, hogy minden diák, akik a 2018-2019-es tanévben Csíkszeredában fejezi be a tanulmányait, útravalóul megkaphassa a könyvet. Ráduly Róbert hozzátette: nem a nemzeti hivalkodás, hanem a történelem eme fejezetének a hiteles, magas kulturális szinten történő megismertetése a cél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)

A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.

Ízletes paradicsom, paprika, uborka – Egy sikeres kalotaszegi zöldségesfarm története (VIDEÓ)
2025. július 08., kedd

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök

Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.

Megvétózta a reptéri igazgatótanács tagjainak illetményemelését a megyei tanácselnök
2025. július 08., kedd

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.

Erdély-szerte károkat okozott a viharos időjárás
2025. július 08., kedd

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás

Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.

Elítélik az európai diákszervezetek a romániai ösztöndíjak megkurtítását, nőhet az iskolaelhagyás
2025. július 08., kedd

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak

Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.

Hosszú bűnlajstroma van a házát az élettársára rágyújtó Maros megyei férfinak
2025. július 08., kedd

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”

A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.

Megrongálták a temesvári református templomon a magyar nyelvű táblát, amelyen az áll: „Éljen Tőkés László!”
2025. július 08., kedd

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség

Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.

Lakástűzben halt meg egy nő Maros megyében, a szándékos gyújtogatás gyanúsítottját nagy erőkkel keresi a rendőrség
2025. július 08., kedd

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók

A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.

Cégeknél gyakorlatozhatnak a BBTE duális képzésében részt vevő hallgatók
2025. július 08., kedd

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa

A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.

Veszélyben a tordai és a Slănic Prahova-i sóbánya is, lépni kell, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló katasztrófa
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Marad a veszélyhelyzet Parajdon
Marad a veszélyhelyzet Parajdon
2025. július 08., kedd

Marad a veszélyhelyzet Parajdon