Trianon 100: Erdélyben megkondulnak a történelmi magyar egyházak harangjai

Trianon 100: Erdélyben megkondulnak a történelmi magyar egyházak harangjai

Fotó: Beliczay László

Erdélyben megkondulnak a történelmi magyar egyházak harangjai csütörtök délután, romániai idő szerint fél hatkor a trianoni döntés centenáriumán, és ezzel egy időben megannyi helyszínen tartanak szűk körű koszorúzást.

Hírösszefoglaló

2020. június 03., 08:152020. június 03., 08:15

2020. június 03., 12:002020. június 03., 12:00

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke május 19-én küldött körlevelet az esperesi és lelkészi hivataloknak, valamint a református gyülekezeteknek, amelyben emlékeztetett az egyházkerület Generális Konventjének 2012-ben hozott döntésére, amelynek értelmében június 4-ét a nemzeti összetartozás napját felveszi a magyar reformátusok számára javasolt jeles napok sorába. A püspök arra kérte a gyülekezeteket, hogy június 4-én, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára emlékezve szólaltassák meg harangjaikat a református templomok.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) honlapján a Magyarországi Református Egyház elnökségének tanácsát közli, amely arra bátorítja a gyülekezeteket, hogy szólaltassák meg a harangokat abban az órában, amikor száz évvel ezelőtt aláírták a trianoni szerződést.

Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke pünkösdi körlevelében megemlítette: többen indítványozták, hogy június 4-én délután szóljanak a Kárpát-medence templomaiban a harangok. „Aki megszólaltatja a harangokat, tegye ezt az imádság és az építő sorsvállalás lelkületével, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük jövőnket, szilárdan gyökerezve a hitben” – fogalmazott az érsek.

Böcskei László, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye püspöke hétfőn keltezett centenáriumi üzenetében a népet és az egyházmegye történelmét megpróbáló eseményekre való emlékezésre buzdított, valamint arra, hogy délutáni harangszóval és imádsággal fohászkodjanak Szent László király oltalmát kérve. „Nyerj e kis nemzetnek egy szívet, egy lelket, egy aklot, egy hitet és egy szeretetet, hogy visszaléphessen ősei nyomára, egyezve nézhessen hite világára. Ámen” – idézte egy 19. századi könyörgés szövegét a püspök. Bálint-Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke május 29-i körlevelében arra kérte a gyülekezeteket, hogy tartsanak emlékező istentiszteleteket, amelyeket szakítsanak meg az egykori aláírás órájában egy száz másodperces harangozással.

Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház honlapján közölte, hogy csatlakozik a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány felhívásához, és arra kérte a gyülekezeteket, hogy szólaltassák meg a harangokat mementóként Trianon százéves évfordulójára. A felhívást Adorjáni Dezső Zoltán püspök jegyezte. Az RMDSZ sajtóirodája az MTI kérdésére közölte: a szövetség politikusai megemlékezéseken, koszorúzásokon vesznek részt, és a testvértelepülésekkel közösen szerveznek rendezvényeket. Az eseményeken korlátozott létszámú csoportok lesznek jelen, és szigorúan betartják a járványügyi intézkedéseket. Néhány rendezvény az online térben zajlik majd. Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor Csíksomlyón vesz részt egy koszorúzással egybekötött megemlékezésen.

Mint arról beszámoltunk, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) közös közleményben tudatták, hogy több mint száz településen helyezik el az emlékezés koszorúit csütörtök délután olyan emlékhelyeken, amelyek egyfelől az első világháborút, másfelől a magyarság 1100 éves Kárpát-medencei jelenlétét idézik. Hangsúlyozták, hogy június 4. „a nemzetben gondolkodó erdélyi magyarok számára változatlanul gyásznap – bármilyen törvényt is hozzon erről a magyarellenességet már számtalanszor politikai haszonszerzésre felhasználó bukaresti vezetés”.

1920. június 4-én a trianoni békeszerződés aláírásának a kitűzött időpontjában Magyarországon megkondultak a harangok, megszólaltak a gyárak szirénái, az iskolákban, hivatalokban gyászszünetet rendeltek el, a zászlókat félárbocra eresztették, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere

Hetvenöt éves korában, gyors lefolyású, súlyos betegség következtében szerda este elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község volt polgármestere.

Nekrológ – Elhunyt Almási Vince, az Arad megyei Kisiratos község korábbi polgármestere
2024. április 11., csütörtök

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert

Felszámolták a temesvári C.D. Loga Főgimnáziumban kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrását azonban nem azonosították – közölte csütörtökön Cornelia Bubatu, a Temes megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) sajtószóvivője.

Felszámolták a temesvári iskolában kialakult norovírusgócpontot, a fertőzés forrása azonban továbbra sem ismert
2024. április 11., csütörtök

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát

Három év, illetve két év 6 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a marosvásárhelyi törvényszék Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester anyósát és apósát.

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték alapfokon Cătălin Cherecheș anyósát és apósát
2024. április 10., szerda

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szerda délután iktatta a Központi Választási Irodánál (BEC) az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listáját.

Kelemen Hunor az RMDSZ EP-jelöltlistájának iktatásakor: a magyar emberek azt várják el, hogy az Unió megváltozzon
2024. április 10., szerda

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy marosvásárhelyi rendőrt és egy másik gyanúsított személyt drogkereskedelem miatt.

Rendőrt tartóztattak le drogkereskedelem miatt Maros megyében
2024. április 10., szerda

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől

Rendőrök üldöztek Nagylakon egy lopott autót, amelyet egy 15 éves gyerek vezetett két másik, vele egykorú gyerek társaságában.

Három 15 éves kamasz menekült egy lopott autóban az Arad megyei rendőrök elől
2024. április 10., szerda

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium

Sikeres karriert és közösségi szerepvállalást megalapozó képzéssel várja a Kolozsváron tanuló és egyetemre készülő diákokat a Mathias Corvinus Collegium (MCC). A szervezet díjmentesen nyújt ingyenes kollégiumot a hallgatóknak.

Kolozsvári diákoknak, leendő egyetemistáknak hirdet felvételit a Mathias Corvinus Collegium
2024. április 10., szerda

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről

Életét vesztette szerda reggel egy 40 éves besztercei férfi, miután lezuhant egy épülő tömbház hetedik emeletéről, 15 méteres magasságból.

Életét vesztette egy munkás, aki lezuhant egy épülő besztercei tömbház hetedik emeletéről
2024. április 10., szerda

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi

A Bukarestben megszökött elítéltet „biztosan” elszállította valaki Nagyváradig, ahol végül a hajnali órákban elfogták, de ez nem jelenti azt, hogy segítséget kapott – nyilatkozta Bogdan Despescu belügyi államtitkár szerdán.

Valaki elszállította? Vizsgálják, hogyan jutott el Nagyváradig a gyilkosság miatt elítélt magyar férfi
2024. április 10., szerda

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor

Április 10-re virradóra, tragikus körülmények között elhunyt Bíró István, a Madéfalvi Református Missziói Egyházközség lelkipásztora – jelentette be Facebook-oldalán az Erdélyi Református Egyházkerület.

Tragikus autóbaleset nyomán elhunyt Bíró István református lelkipásztor