2007. október 31., 00:002007. október 31., 00:00
Ekkor született meg benne a Székely Gárda alapításának ötlete. Csibi felvette a kapcsolatot Vona Gáborral, a Magyar Gárda Egyesület elnökével, aki támogatásáról biztosította ugyan, de semmilyen más segítséget nem ígért. Csibi elképzelése szerint a Székely Gárda – önálló jogi szervezetként – partneri kapcsolatban mûködne magyar megfelelõjével. Hasonló lenne a két szervezet tagjainak egyenruhája, a Székely Gárda ugyancsak az árpádsávos zászlót használná, mindezt pedig székely specifikummal szõnék át, beleértve az eskü szövegét is. A Székely Gárda tagjai a magyar nyelv, a székely nép, a magyar nemzet, a Székelyföld, a magyar haza védelmére esküdnének fel. A szervezet célja elsõsorban a székely nemzettudat erõsítése és a székelység mint önálló nép önrendelkezéshez való jogának biztosítása lenne. Csibi szerint a székelységnek egyetlen esélye van a fennmaradásra: ha a magyartól független, önálló népként határozza meg önmagát. „A nemzetközi jogrend szerint ha népként határozzuk meg magunkat, akkor jogunk van a függetlenséghez. A gyarmatosított nép valamennyi jellemzõjével rendelkezünk, és ennek értelmében jogunk van a külsõ önrendelkezéshez, amire többek között Eva Maria Barki bécsi ügyvédnõ és Csapó I. József, az SZNT alapító tagja is felhívta már a figyelmet – magyarázta lapunknak Csibi Barna. – Mi sajnos megelégszünk a kisebbségi státussal. Az emberek hol az RMDSZ-ben, hol az SZNT-ben akarnak hinni, de ezen túlmenõen senki nem tesz semmit. Fel kell ismernünk jogainkat, különben elvész a székelység\". A gárda mûködésérõl, anyagi háttere biztosításáról Csibinek még nincsenek konkrét, hosszú távú tervei, mivel jelenleg õ az egyedüli kezdeményezõ, a szervezet bejegyeztetéséhez pedig további két tag kell, akik egyelõre nem jelentkeztek. „Ha létrejön a gárda, olyan apró lépésekkel kezdenénk meg mûködésünket, mint például a csíkszeredai honvédek sírjának rendbetétele, sport- és más, a Magyar Gárdáéhoz hasonló tevékenységek\" – nyilatkozta a Krónikának Csibi, hozzátéve: a gárdatagok fizikai és szellemi kiképzésben egyaránt részesülnének. „A hagyományos magyar harcmûvészetet, például a barantát sajátítanák el, és felvennénk a kapcsolatot leszerelt katonákkal is, akik kiképzéseket tartanának a gárdistáknak\" – magyarázta a gárdaalapító. A gárdatagok szellemi képzése a román, a magyar és a nemzetközi jog tanulmányozásából állna, „hogy ismerjék jogaikat, és meg tudják védeni magukat\". Csibi különben nem túl optimista terve sikere kapcsán, szerinte ugyanis a székelyekre nagyfokú érdektelenség jellemzõ. „Máris gúnyolódnak velünk, ahelyett, hogy felfognák, tenni kell valamit, mert idegen elnyomás alatt, gyarmatként élünk, és mindjárt kihalunk\" – fejtette ki Csibi, utalva arra, hogy kezdeményezése kapcsán számos gunyoros kommentár jelent meg a világhálón. A Góbéportál címû internetes portál fórumában például olyan hozzászólásokat olvasni a Székely Gárdáról, miszerint tagjának tudnia kell legalább három székely viccet, kell legyen egy részeges története, székhelyük minden településen a helyi kocsma, illetve: „a Székely Gárdának alapvetõen 3 törvénye van: a nõ nem ember, a sör nem alkohol, s a medve nem játék!\" Ez a hozzáállás Csibi Barna szerint kimeríti a székely identitás rombolásának fogalmát, ez azonban nem tántorítja el attól, hogy „lelkiismerete parancsát követve\" megvalósítsa kezdeményezését. Megkeresésünkre Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester nem kívánta kommentálni a fiatalember tervét, szerinte az ötlet önmagáért beszél. Csibi Magor, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ifjúsági tagozatának elnöke, a kormánypárt befutóhelyén szereplõ európai parlamenti képviselõjelöltje a Krónikától értesült unokatestvére tervérõl, és szintén elzárkózott a véleménynyilvánítástól. Sz. Z. Nemzeti Gárda alakult Csehországban Nemzeti Gárdát hoztak létre Csehországban is. A szélsõjobboldali Nemzeti Párt az elmúlt vasárnap alakította meg a gárdát Prágában, amikor a párt néhány tucatnyi híve nagygyûlést tartott a Vencel téren Csehszlovákia megalakulásának 89. évfordulója alkalmából. „Ez egy félkatonai szervezett csoport, amely nemcsak gyûléseinken fog szolgálatot teljesíteni, hanem katasztrófák esetén is\" – idézi a párt honlapja Petra Edelmannová pártelnököt. A cseh Nemzeti Gárda elsõ parancsnoka Michal Kubík – aki szintén tagja a párt vezetõségének –, és a gárda létrehozásának az egyik okaként azt jelölte meg, hogy a csehek, morvák és a sziléziaiak többsége egyre inkább fél az „alkalmazkodásra képtelen kisebbségektõl, a bevándorlóktól\", akiket a mai kormányzat úgymond a csehek fölé helyezett. N. B. I. Magyar Gárda a „nemzeti önvédelemért\" A Magyar Gárda – amely saját meghatározása szerint „hagyományõrzõ és kulturális egyesület – a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz kapcsolódó, 2007. augusztus 25-én alakult szervezet. Árpádsávos címerrel ékesített fekete-fehér egyenruhája és pártmilíciára emlékeztetõ jellege miatt már hetekkel a megalakulása elõtt is heves vitákat váltott ki. 2007 júniusában Vona Gábor, a Jobbik elnöke a párt támogatásával egyesületként alapította meg és jegyeztette be a Magyar Gárda nevû szervezetet, mely alapító nyilatkozata szerint „része vagy gerince\" kíván lenni a felállítandó nemzetõrségnek, és – szociális és karitatív missziók támogatása és szervezése, illetve a katasztrófaelhárítás és polgárvédelem mellett – a „nemzeti önvédelem erõsítésében\" és „rendvédelmi\" feladatok ellátásában kíván aktívan részt venni. A gárda jelszavai: Hit, erõ, akarat. Für Lajos volt honvédelmi miniszter közremûködésével augusztus 25-én avatták fel a gárda elsõ 56 tagját a budapesti Sándor-palota, a köztársasági elnök hivatala elõtti téren. Az avatáson felsorakozott a második világháborús magyar katonaruhát és árpádsávos, közepén rovásírásos H betût ábrázoló, a nyilasokéhoz hasonló karszalagot viselõ Nemzeti Õrsereg nevû szervezet harminc tagja is, akik „bajtársi szövetségre\" léptek a gárdával. A Fõvárosi Fõügyészség szerint a Magyar Gárda törvénytelenül mûködik, mert bizonyos meghirdetett céljai, amilyen a katasztrófa- és rendvédelmi feladatok ellátása, nem szerepel az alapszabályzatában. Ha a szervezet nem tesz eleget a felszólításnak, hogy alapszabályával összhangban mûködjön, az ügyészség kérheti a feloszlatását. A Magyar Gárda vezetõsége az alapszabály módosítását jelentette be, és felfüggesztette, de az alapító nyilatkozatból nem törölte a kifogásolt részeket, köztük a katonai jellegû mûködés lehetõségére utaló kitételeket a nemzeti önvédelemrõl és a Nemzetõrségrõl. B. L.
Változékony időre számíthatunk a következő két hétben, hűvösebb és melegebb időszakokkal és szinte napi rendszerességű záporokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) május 5. és 18. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
A május 4-i megismételt elnökválasztáson az ország polgárai világos és egyértelmű üzenetet küldtek: elég volt a múlt embereiből – változásra van szükség! – fogalmazta meg hétfői közleményében az Erdélyi Magyar Szövetség.
A szavazók csaknem 90 százaléka elutasítja a Marosvásárhellyel szomszédos Koronka községben felmerült lakóparképítési terveket az ügyben vasárnap, a megismételt elnökválasztás első fordulójával egy időben szervezett népszavazás eredményei szerint.
Florin Florian, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást Zilahon.
Mircea Mălan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje nyerte a Bihar Megyei Tanács elnöki tisztségéért kiírt időközi választást, melyet vasárnap, az államfőválasztással egy időben tartottak.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzést bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia 25 megyéjére.
Megsérült vasárnap egy turista a Torockó melletti Székelykő Nagyárok nevű részén, ugyanazon a túraútvonalon, ahol egy nappal korábban egy másik kiránduló sérülést szenvedett.
Huszonnégy órára őrizetbe vették vasárnap reggel az egyik temesvári szavazókör elnökét, a gyanú szerint kiskorút környékezett meg szexuális együttlét céljával – közölte a Temes megyei rendőrség.
Sorsfordító, történelemfordító időket élünk Romániában, Szatmárban, a Partiumban és Erdélyben, de a Vatikánban, a Szentszéknél is – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Csanáloson.
Mi magyarok együvé tartozunk, itt Európa szívében, a Kárpát-medencében – jelentette ki Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a partiumi Székelyhídon a határon átívelő, Álmosdra vezető zarándoklat kiindulópontjánál.