Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján

Archív felvétel •  Fotó: Opiniatransilvana.ro

Archív felvétel

Fotó: Opiniatransilvana.ro

Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján, Nagyenyed és Abrudbánya között – erősítette meg Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester.

MTI

2023. január 30., 15:492023. január 30., 15:49

A Torockói-havasokon keresztül vezető hegyi út felújításától a térség turizmusának a fellendülését és az eddig elszigetelt hegyvidéki települések felzárkóztatását várják. Ez az út összeköti Abrudbányát és az eldugott mócvidéki településeket Nagyenyeddel és a Szászsebes-Torda-autópályával.

A 78 kilométeres, 107-es jelzésű megyei út felújítására közösen nyert uniós pályázatot a Fehér megyei és a nagyenyedi önkormányzat. A munkálatok 2019 októberében kezdődtek, de egyre döcögősebben haladtak, mígnem tavaly tavasszal szerződést kellett bontani az időközben csődbe ment kivitelezővel – idézte fel az előzményeket az MTI-nek Lőrincz Helga.

A Fehér megyei önkormányzatnak újabb közbeszerzést kellett kiírnia, ami több hónapos késést eredményezett, és az önrészt is emelnie kellett az időközben megdrágult építőanyagok miatt.

Az új kivitelező, a gyulafehérvári Elis Pavaje Kft. múlt héten vette át a félbehagyott munkálatokat, és év végéig kell befejeznie a nagyszabású beruházást. Az alpolgármester azt reméli, hogy a cégnek sikerül tartani a szűkös határidőt, mivel ígéretük szerint egyszerre több helyszínen is dolgoznak.

A Fehér megyei hegyi út Nagyenyedről, a Bethlen Gábor Kollégiumtól indul, majd Felenyed érintésével tér el Remete irányába és tovább kanyarog az Abrudbánya melletti Bucsonyig, ahol eléri a 74-es jelzésű országutat.

Az alpolgármester szerint a hegyvidéki útszakaszok kivitelezése előrehaladott állapotban van, a Nagyenyedről induló első szakaszon nagyobb a lemaradás.

Itt a kivitelezőnek az út alapozásával kellett kezdeni, és járdákat, kerékpárútakat is kell építenie. Az Alba24 hírportál szerint a 43,5 kilométeres első szakasz munkálatainak összértéke 113,6 millió lej.

Az épülő hegyi út erdőkön, tisztásokon, szorosokon keresztül halad, és olyan természeti látnivalókat tesz megközelíthetőbbé, mint a remetei sziklaszoros vagy a több természetvédelmi területtel is rendelkező Nagyponor és Mogos.

korábban írtuk

Ismét „nekifutnak” a mócvidéki útnak Nagyenyed és Abrudbánya között
Ismét „nekifutnak” a mócvidéki útnak Nagyenyed és Abrudbánya között

Egy év áll a Fehér megyei Elis Pavaje Kft. rendelkezésére, hogy befejezze a csődbe ment és a munkálatokat félbehagyó román–olasz konzorcium helyett a Nagyenyed és Abrudbánya közötti 78 kilométeres mócvidéki út építését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 11., kedd

Azért vesz sok szülő okostelefont a gyerekének, hogy azt ne közösítsék ki kortársai

Reprezentatív felmérést végzett a Google a romániai szülők körében arról, hogy mikor és miért vették meg az első mobiltelefont gyereküknek.

Azért vesz sok szülő okostelefont a gyerekének, hogy azt ne közösítsék ki kortársai
2025. február 11., kedd

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak Tőkés Lászlóék

Az Emberi Jogok Európai Bíróságán folytatja a küzdelmet a „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület – tájékoztatta kedden a Krónikát Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak Tőkés Lászlóék
2025. február 11., kedd

A kiskorúak közel felét már sértegették online térben

A kiskorúak közel 50 százaléka már elszenvedett sértegetéseket az online térben – derül ki a Mentsük meg a gyermekeket romániai szervezetének kedden közzétett felméréséből.

A kiskorúak közel felét már sértegették online térben
2025. február 11., kedd

Sztráda Szerbia felé: befutottak az árajánlatok a bánsági autópálya megépítésére

Összesen kilenc cég, illetve cégcsoportosulás nyújtott be árajánlatot a bánsági autópálya megépítésére: a 73 kilométeres sztráda Temesvártól a Temesmóráig, a román–szerb határig tart majd.

Sztráda Szerbia felé: befutottak az árajánlatok a bánsági autópálya megépítésére
2025. február 10., hétfő

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében

„Gazdát” cserélt az Erdély és Havasalföld legrövidebb, de legzsúfoltabb összeköttetését tehermentesítő autópályaterv.

Mozgolódás Erdélyben egy új autópálya ügyében
2025. február 10., hétfő

Eltűnt két kiskorú a nyárádszeredai gyerekotthonból, a lakosság segítségét kérik megtalálásukhoz

Eltűnt hétfőn iskolába menet a nyárádszeredai gyermekotthon két lakója, egy testvérpár – közölte a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság. A hatóságok Ro-Alert telefonos üzenetben kérték a lakosság segítségét az eltűnt gyerekek megtalálására.

Eltűnt két kiskorú a nyárádszeredai gyerekotthonból, a lakosság segítségét kérik megtalálásukhoz
2025. február 10., hétfő

Állatvédelmi rendőrség razziázott Szilágy megyei falvakban

Egyre több razziát tart Szilágy megyében az állatvédelmi rendőrség. Az egyenruhások rendszerint bejelentésre érkeznek, de az ellenőrzés során szúrópróbaszerűen benéznek több portára is, és keményen büntetik az állatvédelmi szabályok áthágását.

Állatvédelmi rendőrség razziázott Szilágy megyei falvakban
2025. február 10., hétfő

Hideg időjárásra figyelmeztetnek, mínusz 17 fok is lehet

Hideg időre figyelmeztető előrejelzést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia egész területére.

Hideg időjárásra figyelmeztetnek, mínusz 17 fok is lehet
2025. február 09., vasárnap

Két holttestet találtak egy nagybányai ingatlanban

Holtan találtak egy férfit és egy nőt egy nagybányai ingatlanban, a rendőrség vizsgálatot indított – közölte vasárnap este a Máramaros megyei rendőrség.

Két holttestet találtak egy nagybányai ingatlanban
2025. február 09., vasárnap

Erdélyi várost ajánl a The Washington Post is

Brassó ismét reflektorfénybe került: a The Washington Post című amerikai lap felvette a Cenk alatti várost a 2025-ben meglátogatandó, legérdekesebb úti célok listájára, olyan egzotikus helyek mellett, mint a Bahamák, Ausztrália és Japán.

Erdélyi várost ajánl a The Washington Post is
Erdélyi várost ajánl a The Washington Post is
2025. február 09., vasárnap

Erdélyi várost ajánl a The Washington Post is