A korábbi évek érdektelensége után idén több végzős fiatal jelentkezett Kovászna megyében a rendőrképző tanintézetekbe. Eddig 59 kérést iktattak, ez a szám pedig legalább háromszor nagyobb, mint az előző években tapasztalt, a jelentkezők között román és magyar anyanyelvűek egyaránt vannak.
2015. június 14., 19:012015. június 14., 19:01
2015. június 14., 19:022015. június 14., 19:02
Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője lapunknak elmondta, először a pszichológiai vizsgára kerül sor, majd következnek a felvételik, amelyek során a pályázók fizikai erőnlétét is felmérik.
A szóvivő hangsúlyozta, hogy a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára lezárult a beiratkozás, de a câmpinai és kolozsvári rendőrbiztosképzőkbe még augusztus 7-éig lehet jelentkezni, a megyei rendőrségek székhelyén várják az érdeklődőket.
Idén azonban csökkentették a magyarul érettségizők számára elkülönített helyek számát, mert az előző években alig volt jelentkező. Az akadémián öt, a két altisztképzőben összesen ugyanennyi helyet hirdettek meg. Nicoleta Marin arra biztatja a végzősöket, hogy próbálkozzanak a felvételin. Elmondta, drukkolnak, hogy jól teljesítsenek a vizsgán, és a jövőben kollégaként üdvözölhessék őket. Az elmúlt években ugyanis a magyar jelentkezők nagy része elbukott a pszichológiai vizsgán, mert nem értették a románul megfogalmazott kérdéseket.
Radu Nicolae, a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia szóvivője korábban lapunknak rámutatott, hogy a kiírt helyek számát a felügyelőség szükségleteinek függvényében állapítják meg, de nincs újraosztás, amennyiben betöltetlenül maradnak. A felsőoktatási intézménybe jelentkezőknek először kizáró jellegű pszichológiai és orvosi vizsgán, illetve fizikai próbán kell átesniük az írásbeli előtt. Azt pedig, hogy ki pályázik az akadémia kisebbségek számára fenntartott helyeire, ők csak ez utóbbi alkalmával tudják meg.
Az RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Péter szerint érthető, ha a rendőrképzők csökkentették a magyarok számára elkülönített helyeket, miután azok korábban rendre betöltetlenül maradtak. A mostani túljelentkezés – amennyiben azt sikeres vizsga követi – viszont azt is maga után vonhatja, hogy legközelebb ismét több helyet hirdetnek majd meg, vélte.
„A rendőrségnek is érdeke, hogy a többségében magyarlakta vidékeken magyar ajkú rendfenntartók dolgozzanak, hogy ezáltal is enyhüljön az esetleges feszültség” – szögezte le lapunknak Kovács Péter. Rámutatott, hogy az RMDSZ annak idején nem konkrét számokban egyezett meg, hanem arról az elvről, hogy legyenek a magyar nemzetiségűek számára külön elkülönített és fenntartott helyek.
Emlékeztetett rá, hogy ezek betöltése érdekében Kolozsváron az Ádám Gábor vezette Etnokulturális Kisebbségek Forrásközpontja évről évre megpróbálta „humanizálni” a szakmát, azt kiszámítható életpályaként bemutatni azáltal, hogy lehetőséget teremtett a diákoknak betekintést nyerni a rendőrképzésbe.
Kovács Péter továbbra is fontosnak tartja, hogy a többségében magyarok lakta településeken magyar rendőrök dolgozzanak. Erre korábban a háromszéki rendőrség vezetői is több ízben rámutattak, kifejtve: hatékonyabb lenne a rendőri munka a térségben, ha az alkalmazottak anyanyelven tudnának kommunikálni a lakossággal.
Épp ezért a Kovászna megyei rendőrség általában nagy erőbedobással népszerűsíti a rendőrképzőkben meghirdetett helyeket, mert a már említett kommunikációs problémák megoldása mellett abban bíznak, hogy a helyiek – a más megyékből származó rendőrökkel ellentétben – a kihelyezés után néhány hónappal nem kérik az áthelyezésüket, arra hivatkozva, hogy közelebb szeretnének kerülni a családjukhoz.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Az RMDSZ a hétvégi egyeztetések során „megvédte a magyar iskolákat, osztályokat” – tájékoztat hétfői közleményében a szövetség.
szóljon hozzá!