Több helyen is fúrnak Székelyföld második autópályájának nyomvonalán

Geotechnikai fúrásokat végeznek Székelyföldön is

Geotechnikai fúrásokat végeznek Székelyföldön is

Fotó: CNIR

Brassó és Kovászna megyei településeken végeznek jelenleg földtani vizsgálatokat a Székelyföldet is érintő A13-as Brassó–Bákó-autópálya megvalósíthatósági tanulmányának készítői. A Háromszéknek sztrádát adó nagyberuházás előzetes tervének megalkotói-befejezői eddig 5500 folyómétert fúrtak a geológiai viszonyok feltérképezése érdekében Székelyföldön is.

Páva Adorján

2025. március 12., 17:432025. március 12., 17:43

A Közúti Beruházások Országos Társaságának (CNIR) szakemberei terepen ellenőrizték a Consitrans Kft. „mozgósítását” a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó-autópálya tervezett nyomvonalán, ahol a román cég munkatársai földtani vizsgálatokat végeznek a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése érdekében.

Az új útügyi hatóság – mely a tervezett közúti beruházásokért felel – tájékoztatása szerint eddig körülbelül 5500 folyómétert fúrtak, az előző, februári ellenőrzés óta 1500 métert „tettek hozzá”.

A munkálatokat végző cég 5 fúrótornyot vetett be: egyet Brassó megyében Feketehalomnál, négyet pedig Kovászna megyében Márkos, Kézdivásárhely, Nyujtód és Bereck határában.

Feketehalomnál a kivitelező a szerkezetek számára is végzett már geotechnikai fúrásokat 30 méter mélységig.

Mint ismeretes, a Brassó, Kovászna és Bákó megyében húzódó A13-as becsült hossza 162,5 kilométer, a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére két éve van a közbeszerzést elnyerő cégnek attól számítva, hogy 2024 szeptemberében elkezdte a munkát.

Tavaly tavasszal rendkívül hosszas, már-már végeláthatatlannak tűnő közbeszerzési eljárás során hirdettek győztest az autópálya alapterveinek elkészítéséért kiírt liciten. A hosszú évek óta tervezett aszfaltcsík számára 2020-ban már kijelöltek a hatóságok egy tervezőcéget, ám a nyertes Search Corporation vállalat bő két év elteltével, 2022 nyarán a szerződés felbontását kérte, mondván: nem képes elkészíteni a több mint 160 kilométeren tervezett munkálatok megvalósíthatósági tanulmányát és műszaki tervét, ugyanis nem tudja fedezni a földtani tanulmányok elvégzésének költségeit.

A Brassó–Bákó-autópálya A13-as sztráda néven fut, miután „egyesítették” a Nagyszeben–Brassó-nyomvonallal (Szebentől egy kis megszakítással el lehet jutni egészen a magyar határig a dél-erdélyi A1-es autópályán). A Cenk alatti és a moldvai város közötti több mint 160 km pontos székelyföldi nyomvonaláról 2022 elején határozott a Kovászna Megyei Tanács, amikor elfogadta a megyei szakaszra vonatkozó területrendezési bizonylatot. Tamás Sándor önkormányzati vezető akkor úgy fogalmazott:

Háromszék számára kiemelten fontos ez az autópálya, hiszen a Brassó–Kézdivásárhely–Bákó-országút a legforgalmasabb útszakasza a megyének, ahol napi 15 ezer autó halad át, miközben mindössze egy-egy sávon zajlik a közlekedés.

A Székelyföldet is érintő A13-as nyomvonala Galéria

A Székelyföldet is érintő A13-as nyomvonala

Fotó: CNIR

Az A13-as székelyföldi autópálya Kovászna megyében áthalad Illyefalva, Sepsiszentgyörgy, Uzon, Réty, Gidófalva, Maksa, Nagyborosnyó, Dálnok, Szentkatolna, Kézdivásárhely, Torja, Kézdiszentlélek, Lemhény, Kézdialmás, Bereck közigazgatási egységek területén. Közlekedési csomópont (le- és felhajtó) épül Kilyénnél, Sepsiszentgyörgynél, Rétynél, Kézdivásárhely északi és nyugati részén, valamint Lemhénynél.

A Brassó–Bákó-sztráda a második gyorsforgalmi összeköttetés lesz Erdély és Moldva között

az egyesülésről is elnevezett, Marosvásárhely és Iași között építendő, onnan a Moldovai Köztársaság határáig elérő A8-as pálya után, amely Maros és Hargita megye területén halad át Székelyföldön. Az A8-as székelyföldi szakaszai az A13-ashoz képest jóval közelebb állnak a megvalósításhoz, hiszen valamennyi esetében már kiírták a versenytárgyalást az építésre, és nagyrészt már kivitelezővel is rendelkeznek.

korábban írtuk

Román–boszniai cég építhet egy, a Székelyföldet is érintő autópálya-szakaszt
Román–boszniai cég építhet egy, a Székelyföldet is érintő autópálya-szakaszt

Román–boszniai cégtársulás nyerte az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszának megtervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalást.

korábban írtuk

Székelyföldi autópálya-szakasz győztesét hirdette ki elsőként az új útügyi hatóság
Székelyföldi autópálya-szakasz győztesét hirdette ki elsőként az új útügyi hatóság

Megvan a nemrég alakult közúti beruházásokért felelő országos társaság (CNIR) első odaítélt sztrádaszerződése: a csütörtöki bejelentés szerint román–bosnyák konzorcium építhet meg egy székelyföldi autópálya-szakaszt az Erdélyt Moldvával összekötő A8-ason.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 15., szombat

Tűz ütött ki egy kolozsvári bentlakásban, közel 150 diák kellett kimeneküljön az épületből

Tűz ütött ki március 15-én, szombaton egy kolozsvári bentlakásban, amelynek következtében 130 személy önállóan elhagyta az épületet; személyi sérülés nem történt.

Tűz ütött ki egy kolozsvári bentlakásban, közel 150 diák kellett kimeneküljön az épületből
2025. március 14., péntek

SZKT: a kormány léte függ Crin Antonescu államfővé választásától

Kelemen Hunornak, az RMDSZ szövetségi elnökének politikai beszámolóját hallgatták meg a küldöttek Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki kolozsvári ülésén.

SZKT: a kormány léte függ Crin Antonescu államfővé választásától
2025. március 14., péntek

Rendőrségi fogdába került a marosvásárhelyi cégeket fosztogató bűnbanda négy tagja

Cégektől lopott újrahasznosítható anyagokat egy nyolctagú marosvásárhelyi bűnbanda, az okozott kár 30 ezer euró. A rendőrök négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Rendőrségi fogdába került a marosvásárhelyi cégeket fosztogató bűnbanda négy tagja
2025. március 14., péntek

Szili Katalin Bodolán: csak az tud békét teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért

Csak az tud igazán békét és biztonságot teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó pénteken, a Brassó megyei Bodolán rendezett ünnepségen.

Szili Katalin Bodolán: csak az tud békét teremteni, aki nem csupán hisz nemzetében, hanem felelősséget is vállal azért
2025. március 14., péntek

Világháborús lőszereket találtak bontási munkálatok során a Maros-menti településen

Feltehetően a második világháborúból származó töltényeket találtak az Arad megyei Marocsicséren (Cicir) csütörtök délután.

Világháborús lőszereket találtak bontási munkálatok során a Maros-menti településen
2025. március 14., péntek

Viharkárok a Partiumban: fákat döntött ki, háztetőket rongált meg a szél

Jelentős viharkárok keletkeztek csütörtök délután, kora este, amikor is helyenként száz kilométeres óránkénti sebességű szél sepert végig Arad megyén.

Viharkárok a Partiumban: fákat döntött ki, háztetőket rongált meg a szél
2025. március 14., péntek

Tovább éltetik a vívás hagyományát Kolozsváron és Szatmáron

Több erdélyi és partiumi városban évtizedeken át virágkorát élte a vívás. Habala Péter Pál kolozsvári vívómester és Nagy Lehel szatmári párbajtőredző arról beszélt a Krónikának, hogyan folytatódik a tradíció a nagy múltú vívóközpontnak számító városokban.

Tovább éltetik a vívás hagyományát Kolozsváron és Szatmáron
2025. március 13., csütörtök

Újabb gigaszállítmányok érkeznek a dél-erdélyi hőerőműhöz

Két újabb gigaszállítmány tart a napokban a marosnémeti hőerőműhöz. Az egyik gigaszállítmány a tengerpart, a másik a nyugati országhatár, Nagylak felől közelíti meg a dél-erdélyi települést.

Újabb gigaszállítmányok érkeznek a dél-erdélyi hőerőműhöz
2025. március 13., csütörtök

Majdnem teljesen kétkezi munkával újítottak fel önkéntesek egy erdélyi kisvasútszakaszt

Saját költségükön újítottak fel egy Szeben megyei kisvasút-vonalszakaszt az Asociația Prietenii Mocăniței (Kisvasút-barátok Egyesülete) civil szervezet tagjai.

Majdnem teljesen kétkezi munkával újítottak fel önkéntesek egy erdélyi kisvasútszakaszt
2025. március 13., csütörtök

Forradalmi gőzös, flashmob, emlékfutás – izgalmas programok a Székelyföldön március 15. tiszteletére

Március 15-éhez közeledve Székelyföld-szerte készülnek az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett rendezvényekkel.

Forradalmi gőzös, flashmob, emlékfutás – izgalmas programok a Székelyföldön március 15. tiszteletére