Tervezhetik, majd épülhet az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakasza
Fotó: Wikipédia
Román–boszniai cégtársulás nyerte az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya leghosszabb, Gyergyóditró és Grințieș közötti szakaszának megtervezésére és kivitelezésére kiírt versenytárgyalást – jelentette be hétfőn a közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR).
2025. március 10., 15:212025. március 10., 15:21
A tájékoztatás szerint a SA&PE Construct, a Tehnostrade, az Euro Asfalt D.O.O és a Spedition UMB konzorciuma áfa nélkül 6,14 milliárd lejért (mintegy 1,2 milliárd euróért) vállalta a 37,9 kilométer hosszú autópálya-szakasz tervezését és megépítését.
A Hargita és Neamț megyét is érintő autópálya-szakaszon 19 alagút, valamint 63 híd és völgyhíd épül. Az alagutak és völgyhidak a sztrádaszakasz teljes hosszának 57 százalékát teszik ki – számolt be egy Facebook-bejegyzésben Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.
Megvan a nemrég alakult közúti beruházásokért felelő országos társaság (CNIR) első odaítélt sztrádaszerződése: a csütörtöki bejelentés szerint román–bosnyák konzorcium építhet meg egy székelyföldi autópálya-szakaszt az Erdélyt Moldvával összekötő A8-ason.
A munkálatokat részben vissza nem térítendő uniós alapokból, részben az állami költségvetésből finanszírozzák – írja az Agerpres.
A Marosvásárhely és Ungheni közötti A8-as autópálya a Romániát nyugatról keletre átszelő transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) része.
Tényleg ott a fény az alagút végén: hétfőn elérték a másik végét az első romániai föld alatti autópálya-járatnak a Nagyszeben és Pitești között épülő sztrádán. A hivatalosságok továbbra is elképesztő előrehaladást vetítenek előre a következő években.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
szóljon hozzá!