A Márton Áron Főgimnázium Csíkszeredában
Fotó: Pinti Attila
Diákjai bizalmába férkőzött, majd többükkel szexuálisan is visszaélt a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egyik pedagógusa, volt városi tanácsos – állítja az Átlátszó Erdély. Az oktatási intézmény a súlyos vádakra úgy reagált, hogy „az objektív szemlélet megőrzése érdekében megvitatják a közzétett információk hitelességét”.
2023. november 25., 08:002023. november 25., 08:00
Az oknyomozó portál által két részletben közölt írás szerint az oktatási intézmény „sztártanárjának” nevezett Orbán Zsolt – aki közel húsz évig volt városi önkormányzati képviselő – évtizedeken keresztül követett el szexuális abúzust diáklányokkal szemben. A cikkben kilenc nő nyiltakozik az őket ért bántalmazásokról, és mivel történetüket a névtelenség feltételével tárták a nyilvánosság elé, mindannyian álnéven szerepelnek.
A vélhetően legkorábbi eset 2003 tavaszán történt, amikor a Márton Áron Gimnázium egyik 12 éves diáklányának szülei arról értesítették az igazgatót és az aligazgatót, hogy gyanújuk szerint az iskola akkor 27 éves történelemtanára viszonyt folytat a hatodikos lányukkal. Az Átlátszó szerint az ügyet eltussolták.
A pedagógus a portálnak úgy nyilatkozott, a kislány „valószínűleg a nemiség miatt is szünetekben rengetegszer megkereste a problémáival”, és gyakran sírt családi problémái miatt. „Nagyon sokszor próbáltam segíteni, lehet, hogy félreérthető voltam, félreérthető volt ő is, vagy félreértelmezett, de ilyenféle szándékom, hogy nemiség, nem volt, és természetesen nem is történt ilyen” ‒ állította Orbán Zsolt.
A cikksorozat szerint sokan – többek között Orbán Zsolt barátai, pedagógus kollégái – tudtak arról, hogy a tanár kis- vagy fiatal korú tanítványaival ápol kapcsolatot, de nem keltett semmiféle megütközést, hogy a férfi egyszer csak egy diákjával jelenik meg.
A portálnak interjút adó volt diáklányok közül senki sem tett feljelentést, ezt az ügyészség és a tanfelügyelőség is megerősítette. Markó Ilona, a gimnázium jelenlegi igazgatója azt mondta, neki ez a nyolcadik éve a Márton Áronban, és soha nem hallott arról, hogy Orbán Zsolt diákokat zaklatott volna, vagy viszonya lett volna velük. Elmondása szerint a tanár személyes okokra hivatkozva maga kérte augusztusban, hogy egyéves fizetetlen szabadságra menjen, ők pedig elfogadták.
Orbán Zsolt – akit idén nyáron több egykori tanítványa közös levélben kereste meg és szembesítette korábbi tetteivel – a portál megkeresésére csak azokat a kihasználásokat ismerte el, ahol a viszonya volt diákjaival nyilvánossá vált. Azt állítja, csak nagykorú diákokkal volt kapcsolata, miután már elvégezték a középiskolát. Orbán egyébként november 10-én lemondott városi tanácsosi mandátumáról, és a képviselő-testület egy olyan tanácsülésen fogadta el a lemondását, amelyre nem hívták meg az újságírókat. Nyáron az FK Csíkszereda labdarúgó klubhoz igazolt tanulmányi igazgatónak.
Az Átlátszó cikke nyomán pénteken a Márton Áron Gimnázium közleményt bocsátott ki, amelyben közli, hogy a portálon megjelent, Orbán Zsolt nevéhez fűződő állítások és az iskolát érintő sajtócikkel kapcsolatban „a tantestületi tanács keretén belül az objektív szemlélet megőrzése érdekében megvitatják a közzétett információk hitelességét”.
„A Vezetőtanács tagjainak segítségével felülvizsgáljuk az iskola etikai kódexét, és szükség esetén módosításokat eszközlünk, a Diáktanács segítségével módot találunk arra, hogy több lehetőséget biztosítsunk a tanulók számára az esetleges, bármilyen jellegű visszaélések akár anonim módon való bejelentésére; fenntartjuk az eddigi együttműködést a Hargita Megyei Tanfelügyelőséggel, valamint a Hargita Megyei Nevelési Tanácsadó- és Erőforrásközponttal is. Ugyanakkor mindenkit arra ösztönzünk, hogy hiteles forrásokból tájékozódjon, kritikusan gondolkodjon, mielőtt véleményt fogalmaz meg az intézménnyel – diákjaival, illetve alkalmazottaival – kapcsolatban” – ismertette a tanintézet közleményét a Székelyhon portál.
Közzétette szerdán a bukaresti oktatási minisztérium a romániai felsőoktatási intézmények metarangsorát, amelyet a Nemzetközi Rangsorolási Szakértői Csoport (IREG) által globálisan elismert egyetemi rangsorok alapján állítottak össze.
Ahol a magyarok számaránya megkívánta, a Magyar Polgári Erő mindenhol összefogott az RMDSZ-szel – jelentette ki a Krónikának Kulcsár-Terza József. Az MPE vezetője Csoma Botonddal, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökével tartott sajtótájékoztatót.
Húsz évvel ezelőtt szállt fel az első Wizz Air-gép a dél-lengyelországi Katowiceből, azóta az összes kelet-közép-európai országból üzemeltet járatokat a magyar tőkéjű diszkont légitársaság. A Wizz Air vezérigazgatójával, Váradi Józseffel beszélgettünk.
Arany János-díjjal tüntették ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) éves közgyűlésén a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) két oktatóját, Sándor Bulcsút és Bartos-Elekes Zsombort.
Összeütközött két villamos szerdán Aradon. Két utas megsérült, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország több megyéjében.
Kilenc jelölt száll versenybe Nagyszeben polgármesteri tisztségéért, köztük a jelenlegi polgármester, Astrid Fodor (Romániai Német Demokrata Fórum) – jelentette be szerdán a megyeszékhely 1-es számú választási irodája.
Sárga viharriasztást adott ki szerdára az Országos Meteorológiai Igazgatóság az ország több régiójára, beleértve Erdély egyes részeit is.
A híres rocklegenda, a Republic, Tamás Gábor, a fiatalok által kedvelt Intim Torna Illegál, valamint a Compact is koncertezik a hétvégén Marosszentgyörgyön!
Nyolc jelölt száll versenybe Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, öten közülük függetlenként indulnak a június 9-i helyhatósági választásokon – derül ki a jelöléseket véglegesítő jegyzőkönyvből.
1 hozzászólás