Fotó: MCC
Infrastrukturális fejlesztésekre, tízezer Kárpát-medencei fiatal megfelelő képzéséhez szükséges intézmények építésére és felújítására fordítja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) azt a 94,5 milliárd forintnyi támogatást, amelyet az év végén a magyar kormány a kollégium vagyonát kezelő Tihanyi Alapítványnak juttatott.
2020. december 31., 08:242020. december 31., 08:24
2020. december 31., 08:592020. december 31., 08:59
Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban elmondta: Budapesten és a vidéki városokban is tradicionális, patinás épületek szolgálhatják a tudományos-kulturális célkitűzéseket.
Az intézmény jelenleg 2500 diákot képez ingyenesen tízéves kortól az egyetem végéig, számuk a következő években tízezer fölé emelkedik majd.
Szalai hangsúlyozta: olyan ismereteket akarnak adni, amelyeket a fiatalok máshol nem kaphatnak meg, és kiemelte, hogy a régióban egyedülálló vezetőképzési módszertant biztosítanak az MCC-s hallgatók számára. A főigazgató a lap kérdésére leszögezte: az MCC ideológiailag független, de nem értéksemleges.
– fogalmazott Szalai Zoltán. Kitért arra is: a cél az, hogy az MCC gyakorlatilag fenntartsa magát, ezt szolgálja az állami részvények Országgyűlés általi korábbi átadása, és ezért tartják fontosnak a könyvpiaci terjeszkedést is.
Nicușor Dan független jelölt támogatására buzdít újfent az Erdélyi Magyar Szövetség, amely az államfőválasztás első fordulója előtt is kiállt Bukarest főpolgármestere mellett.
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.
Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.
Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.
Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
szóljon hozzá!