Fotó: Partiumi Falugazdász Hálózat
Tizenöt Kárpát-medencei borászat nedűi, mesterkurzus és bormaraton, élőzenés koncert, borkvíz – minden a borról szól július 27-28-án a Károlyi-kastély kertjében – közölte a Partiumi Falugazdász Hálózat.
2024. július 26., 17:452024. július 26., 17:45
A Partiumi Falugazdász Hálózat harmadik alkalommal szervezi meg nagyszabású nagykárolyi rendezvényét, amely most is rengeteg programmal és rengeteg kitűnő borral várja az érdeklődőket.
Mindenképp fontos, hogy a jó hangulat, a fúvószenekari és könnyűzenei koncertek mellett két izgalmas programpontja is lesz az idei eseménynek – közölték a szervezők.
Az első a Mesterkurzus szombaton, amelyen a résztvevők megtanulhatják a különböző borok sajátosságait, így nem csak a fehéret a vöröstől, vagy az édeset a száraztól tudják majd nagy biztonsággal megkülönböztetni, hanem egy kis szaglászás és ízlelés után a különböző szőlőfajtákat, azok specifikus jellegeit is azonosítani tudják majd.
Kitűnő szórakozást ígér a Borfilozófia kvíz is Kozsóval, a kvízmesterrel, amelyen a borral kapcsolatos kérdéseken túl általános műveltséggel kapcsolatban is bizonyítani kell a jártasságot.
A rendezvény teljes programja:
Július 27 – Szombat
14:00 – 24:00 „Borvarázslat” - Kárpát-medencei pincészetek részvételével
16:00 – 18:00 Mesterkurzus, borszakértő előadásával különböző borfajták jellegeiről
18:00 – 20:00 A magyar és román készenléti rendőrség fúvós zenekarának előadása
20:00 – Köszöntők
21:00 – 23:00 A Pesti Party Zenekar koncertje
Július 28 - Vasárnap
14:00 – 23:00 „Borvarázslat” - Kárpát-medencei pincészetek részvételével
14:00 – 19:30 Bormaraton
16:00 – 19:00 Borfilozófia - élőzenés kvízműsor
20:00 – Az Acoustic Station zenekar koncertje
A régi, hagyományos, tájjelegű gyümölcsfajták gyűjtését és megmentését célzó Tündér-kertek kialakítása mellett a biokonyhakertek fontosságát felismerő gazdák és gazdasszonyok ismereteinek bővítésére is nagy hangsúlyt helyez a Partiumi Falugazdász Hálózat.
Sikerekről és kudarcokról is beszámoltak a külhoni magyar szervezetek vezetői a pénteki nemzetpolitikai kerekasztalon az erdélyi Tusnádfürdőn, ahol az elmúlt időszakban elért eredményeket vették számba és a jövőbeli kihívásokat térképezték fel.
Hatósági felügyelet alá helyezték pénteken a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály község (Sânmihaiu de Câmpie) polgármesterét, alpolgármesterét, a polgármesteri hivatal titkárát és egy leendő helyi tanácsost.
Holtan találtak egy 24 éves fiatalembert egy mezőn, az Arad megyei Kalodva és a Temes megyei Lapusnyak közötti, a nyakán seb van – közölte pénteken a Temes Megyei Rendőrség.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken munkaebéden tárgyalt a határon túli magyar szervezetek vezetőivel Tusnádfürdőn – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
Egyre nyíltabbak a szuverenitás elleni támadások és egyre inkább kezdik az „álcát levetni” magukról – mondta Tuzson Bence magyar igazságügyi miniszter pénteken Tusnádfürdőn.
Bár saját bevallása szerint a fokozott tusványosi rendfenntartói jelenlét miatt nem fogja a helyszínen provokálni a magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője, azért interneten keresztül folytatja az uszítást.
Őrizetbe vették a Beszterce-Naszód megyei Mezőszentmihály polgármesterét, az alpolgármestert, a helyi jegyzőt és egy leendő helyi tanácsost a helyi választási eljárás során a szavazatokkal kapcsolatos korrupció és hamisítás bűncselekménye miatt.
Lesodródott az úttestről, áttört egy kerítést, egy lakóháznak ütközött, majd felborult péntek reggel egy nyerges vontató Csíkszentdomokoson.
Több szak esetében is túljelentkezés van a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen – közölte a felsőoktatási intézmény.
Már csütörtök este megérkezett Tusnádfürdőre, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis a Tusványos helyszínére Orbán Viktor miniszterelnök.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)