Gőzerővel elindult a textilhulladék gyűjtése a kincses városban

textilhulladék

Kolozsváron a forgalmas Unió (Memorandumului) utcában is le lehet adni a textilhulladékot

Fotó: Oláh Emese/Facebook

Kolozsvár számos pontján adható le immár textilhulladék – jelentette be Facebook-oldalán Oláh Emese, a város alpolgármestere.

Krónika

2025. január 16., 21:042025. január 16., 21:04

„Zöld Kolozsvár” jelszóval indult el az új textilgyűjtő projekt az alpogármester csütörtöki bejegyzése szerint. Emil Boc polgármester már szerdán elindította a ruhanemű-hulladékok gyűjtését. „Kolozsvár elkötelezett a környezetvédelem mellett: elindítottuk a használt textilek gyűjtésére és újrahasznosítására irányuló projektet!” – szerepel Oláh Emese felhívásában.

Az első konténerek már elérhetők a következő helyszíneken: Flora piac (Monostor), Donát negyedi piac, Hermes piac (Györgyfalvi negyed), Hajnal negyedi piac, Unió (Memorandumului) utca.

textilhulladék Galéria

A Hajnal negyedi piac mellett is áll egy textilhulladék befogadására szolgáló konténer

Fotó: Oláh Emese/Facebook

Emellett a ruhaneműk leadhatók a városháza hulladékgyűjtő központjaiban is: a Monostoron (Bucsony/Bucium úton), vagy a Mărăști negyedben (a Terapia híd alatt).

„Ez csak a kezdet! A projektet hamarosan a város minden negyedére kiterjesztjük, hogy mindenki könnyen hozzáférhessen ezekhez. Összesen 40 konténert helyezünk el Kolozsvár különböző pontjain” – fogalmazott az alpolgármester.

textilhulladék Galéria

Fotó: Oláh Emese/Facebook

korábban írtuk

Újrahasznosítás kezdődik: egy romániai városban már gyűjtik a textilhulladékot
Újrahasznosítás kezdődik: egy romániai városban már gyűjtik a textilhulladékot

Nagybánya az első romániai város, ahol elkezdték a használt ruhák begyűjtését. Az újrahaszonosítás nyolc gyűjtőponton működik, ruhaneműt, ágyneműt, függönyöket, lábbeliket is le lehet adni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 22., szombat

A szokásosnál melegebb időjárás várható, az esernyőket is elő kell venni

Az Országos Meteorológiai Intézet (ANM) jelentése szerint az ilyenkor szokásosnál melegebb időjárás várható, de esőzésekre is kell számítani az elkövetkező időszakban.

A szokásosnál melegebb időjárás várható, az esernyőket is elő kell venni
2025. március 22., szombat

Illegális fegyvereket tartó orvhalászt vettek őrizetbe Marosludason

Illegálisan tartott, nem halálos fegyvereket és orvhalászatra szolgáló felszerelést foglaltak le a rendőrök egy marosludasi férfi lakásán, 24 órára őrizetbe vették.

Illegális fegyvereket tartó orvhalászt vettek őrizetbe Marosludason
2025. március 22., szombat

Bozóttűz miatt állt meg egy utasszállító vonat az egyik erdélyi vasútvonalon

Le kellett állnia egy utasszállító vonatnak Székelykocsárd közelében a bozóttűz miatt - közölte szombaton a Fehér megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Bozóttűz miatt állt meg egy utasszállító vonat az egyik erdélyi vasútvonalon
2025. március 22., szombat

Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének 

Székelykeresztúron tartotta március 22-én, szombaton soron következő Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Szövetség. A tisztújító küldöttgyűlés újraválasztotta Zakariás Zoltánt a párt elnökévé.

Újraválasztották Zakariás Zoltánt az Erdélyi Magyar Szövetség elnökének 
2025. március 22., szombat

Rendőrségi fogdába került a pofozkodó gyulafehérvári férfi

A gyulafehérvári fogdába került egy 37 éves férfi, aki szóváltásba keveredve pofonokkal akarta megerősíteni álláspontját, két áldozata feljelentést tett.

Rendőrségi fogdába került a pofozkodó gyulafehérvári férfi
2025. március 22., szombat

Egyre több a kiskorú drogos Romániában, egy bebörtönzött díler mondta el tapasztalatait

Egy Temes megyei volt drogdíler, aki 3 év és 4 hónapos börtönbüntetését tölti, arról beszélt, hogy a kábítószer rabja volt öt évig és gyerekek, kiskorúak vásároltak tőle drogot.

Egyre több a kiskorú drogos Romániában, egy bebörtönzött díler mondta el tapasztalatait
2025. március 22., szombat

Az autonómia legitim követelés – Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökévé

Székelykeresztúron tartotta pénteken, március 21-én az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a soron következő küldöttgyűlését. A jelenlévők az EMNT elnökévé újraválasztották Tőkés Lászlót.

Az autonómia legitim követelés – Tőkés Lászlót újraválasztották az EMNT elnökévé
2025. március 22., szombat

Örömünnep az evangélikusoknál: felszentelték az orgonát a Bach-maratonon

Örömünnep a kolozsvári Pietati evangélikus templomban: a kolozsvári Bach-maraton előestéjén, pénteken este került sor a Hahn-barokkorgona szentelési ünnepségére és az azt követő ünnepi hangversenyre.

Örömünnep az evangélikusoknál: felszentelték az orgonát a Bach-maratonon
2025. március 22., szombat

Daniel David: a mesterséges intelligencia korában nincs értelme az írásbeli feladatnak

Az írásbeli házi feladatok okafogyottá váltak a mesterséges intelligencia térhódítása miatt – szögezte le Daniel David oktatási és kutatási miniszter.

Daniel David: a mesterséges intelligencia korában nincs értelme az írásbeli feladatnak
2025. március 22., szombat

Sok a szabálytalanság a faárulerakatokban, legutóbb Fehér megyében razziáztak a rendőrök

Sok a szabálytalanság a fakitermelés és a faáru-forgalmazás terén, de a rendőrségi tájékoztató szerint az esetek többségében nem súlyos kihágásokról van szó.

Sok a szabálytalanság a faárulerakatokban, legutóbb Fehér megyében razziáztak a rendőrök