Kezdődik a ruhaneműk újrahasznosítása is Romániában
Fotó: Pixabay.com
Nagybánya az első romániai város, ahol elkezdték a használt ruhák begyűjtését. Az újrahaszonosítás nyolc gyűjtőponton működik, ruhaneműt, ágyneműt, függönyöket, lábbeliket is le lehet adni.
2025. január 14., 17:542025. január 14., 17:54
Az Európai Unió által előírt, újrahasznosításra irányuló intézkedés célja a textilipar által okozott, óriási mértékű környezetszennyezés elleni küzdelem.
Aradon a környezetvédelmi felügyelőség közölte, hogy január 1-jétől ellenőrzést indít annak megállapítására, hogy az önkormányzatok az uniós előírásoknak megfelelően biztosítják-e a textilhulladék gyűjtését – számolt be a digi24.ro portál. Nagybányán a textilhulladék gyűjtésére kijelölt kukákat a helyi rendőrség őrzi, és a lakosság erre a nyolc gyűjtőpontra viheti el a már nem használt textilneműt, miután összegyűjti használt ruháit. Romeo Dobocan, az Integrált Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Fejlesztési Társulás (ADI) Máramaros megyei igazgatója úgy nyilatkozott, hogy
Raluca Cotrău, az aradi városháza szóvivője úgy nyilatkozott, hogy a hulladékok újrahasznosítására irányuló országos program (PNRR) keretében a városban négy gyűjtőpontot hoznak létre, ahol az aradiak elhelyezhetik majd a hulladékok rendkívül széles skáláját, a textíliákat is. A központok még ebben az évben megnyílnak. Az intézkedés célja a textilipar által okozott környezetszennyezés elleni küzdelem. A libertatea.ro szerint a textilhulladékba lehet vinni minden ruhaneműt:
Szintén megszabadulhatnak majd a lakosok fölöslegessé vált függönyöktől, ágyneműktől, stb.
Egyre nagyobb az érdeklődés országszerte a betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) által nyújtott lehetőségek iránt, olyannyira, hogy akadnak, akik abbahagyták a lopást, és az újrahasznosításból keresnek pénzt.
Az országos vízügyi igazgatóság katasztrófavédelmi főosztályának igazgatója a hétfő esti parlamenti meghallgatásakor kijelentette, hogy a parajdi sóbányánál nincs azonnali omlásveszély, viszont a lakosság vízellátásának szempontjából nehéz a helyzet.
A kedvezménnyel az aradi önkormányzatnak az a célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítse a közösségi biciklikölcsönzést és az alternatív közlekedési eszközöket.
Csökken a Korond-patak sótartalma – közölte Luci Ervin román vízügyi igazgató. Ez annak köszönhető, hogy kiszivattyúzzák a vizet a parajdi sóbánya omladozó régi részlege fölött, és csak a veszélyeztetett terület alatt engedik vissza a mederbe.
A 2025-ös romániai magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga tételsora jól strukturált, követelmény-alapú volt, ugyanakkor méltó kihívás elé állította azokat a diákokat, akik valóban elmélyültek az irodalomban.
Kerékpártúrával egybekötött ünnepség keretében emlékeztek meg a pécskai és battonyai önkormányzatok, illetve a román és magyar határvédelmi szervek arról, hogy harminc éve nyitották meg a Tornya–Battonya határátkelőhelyet.
Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.
Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.
Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.
szóljon hozzá!