2012. február 13., 09:332012. február 13., 09:33
Az A kategóriás műemlék munkálatai előzetes becslések szerint 600–700 ezer euróba kerülnek majd. Mint elhangzott, valószínűleg több évet vesz majd igénybe a restaurálás, mivel az eredeti állapotába akarják visszaállítani az ingatlant. A költségek előteremtésében az önkormányzati támogatás mellett számítanak a szatmári parlamenti képviselők segítségére is, valamint magyar állami támogatásra. Magyarország bukaresti nagykövetsége egyébként már érdeklődött a szatmárnémeti önkormányzatnál ez ügyben.
A munkálatokat a belső udvar felé eső részen kezdik majd, mivel itt a legnagyobb a hőveszteség. Lapunk érdeklődésére Kereskényi Gábor alpolgármester elmondta: hamarosan elkezdik az iskola fűtésrendszerének felújítását is. Amint arról beszámoltunk, az idei tanévtől átköltöztetett iskolában csak szeptemberben derült ki, hogy rossz a fűtés, ezért a telet elég nehéz körülmények között kell átvészelniük. Mivel az épületen igen sok a javítanivaló, a szülői bizottság február 17-én jótékonysági farsangi bált szervez, amelynek bevételeit Zsók Csaba szerint az iskola konyhájának és ebédlőjének felújítására fordítják majd. A belépő pároknak 150, egyedülállóknak pedig 100 lej. A szülői bizottság egyébként egyesületet is bejegyeztetett annak érdekében, hogy be tudjanak gyűjteni adományokat, és hogy pályázhassanak. Az épületen végzendő munkálatok összköltségei elérik az egymillió eurót.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.
A parajdi bányakatasztrófa miatt ellehetetlenült helyi idegenforgalmi vállalkozások június végétől igényelhetik a fennmaradásukat segítő de minimis – azaz csekély összegű – támogatást – jelentette be pénteken a gazdasági minisztérium.
A belügyminisztérium alárendeltségében működő légi főfelügyelőség Facebook-oldalán csütörtök este közzétett tájékoztatás szerint a medvetámadás Papolc térségében történt, a sérültet a rohammentő-szolgálat (SMURD) helikopterével szállítottak kórházba.