Ezúttal nem érte el célját a magyarellenes blogger. Az önkormányzat továbbra is használhatja a háromnyelvű fejléccel ellátott papírokat
Fotó: Facebook/Dan Tanasa
A székelyföldi románok jogaiért harcoló Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) eredménytelenül kérte a bíróságtól, hogy tiltsa meg a Kovászna megyei Önkormányzatnak a román-magyar-angol fejléces papír használatát. A Brassói Táblabíróság csak azt rendelte el, hogy a megyei önkormányzatnak két megjelölt dokumentumot egynyelvű román fejléces papíron kell kiadnia.
2019. február 15., 13:552019. február 15., 13:55
A fejléces papírról szóló per jogerős ítéletének kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték. Ebben a táblabíróság megerősítette az első fokon hozott ítéletet, melyben részben jóváhagyta a panaszos kérését, és elrendelte két Kovászna megyei dokumentum megsemmisítését és kiadását azonos tartalommal, de román egynyelvű fejléccel.
A bíróság visszautalt arra, hogy ezt a kérést 2016-ban egyszer már jogerős ítéletben elutasította.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott elnöke korábban elmondta: a magyar feliratok és magyar szimbólumok elleni pereskedést az ADEC a kormány területi megbízottjától, a prefektustól vette át.
Két tisztségében egymást követő prefektus is felszólította az önkormányzatot, hogy hagyjon fel a román-magyar-angol fejléc használatával, végül azonban a Dan Tanasă blogger által vezetett ADEC kezdett pereskedni az önkormányzat ellen.
A Kolozsvártól bő húsz kilométerre fekvő Magyarfenesen áthaladó főúton sokan megállnak a László-Rigó porta előtt friss zöldségért. Videós riportunkban a gazdacsalád farmbéli teendőit jártuk körül.
Több mint 50 százalékkal megemelték az Aradi Nemzetközi Repülőtér igazgatótanácsi tagjainak a havi illetményét, de az intézmény többségi tulajdonosa, a megyei önkormányzat elnöke megvétózta a fizetésemelést.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) tájékoztatása szerint 18 óráig számos erdélyi megyében is károkat okozott a viharos időjárás.
Európai szintű támogatást kapott a romániai ösztöndíjak megnyirbálása ellen fellépő diákmozgalom. Az EU-s diákszervezetek támogatásának jelentőségéről, a nyugat-európai ösztöndíjrendszerek jó gyakorlatairól Kassay Ákos, a MAKOSZ külügyi referense beszélt.
Régóta nyomoz a rendőrség annak a 37 éves Maros megyei férfinak a bűnügyeiben, akit azzal gyanúsítanak, hogy rágyújtotta élettársára a lakást Mezőméhesen. A férfi ellen több bűncselekmény miatt folyik eljárás.
A Temes megyei rendőrség keresi azt a személyt, aki megrongálta a magyar nyelvű táblát a temesvári református templomon, ahol Tőkés László szolgált.
Körözést adott ki a rendőrség kedden egy 37 éves Maros megyei férfi ellen, aki a gyanú szerint reggel felgyújtott egy házat Mezőméhesen. A tűzben egy fiatal nő életét vesztette.
A duális képzést népszerűsíti a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) új képzési formaként: a hallgatók a felsőfokú tanulmányaik végzésével egy időben egy munkáltatónál is gyakorlatozhatnak, kipróbálhatják az egyetemen tanultakat.
A tordai sóbányában is sürgős biztonsági és megerősítő munkálatokra van szükség, hogy ne következzen be a parajdihoz hasonló tragédia. Slănic Prahova hatalmas sóbányája is veszélyben van.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb 30 nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a veszélyhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
1 hozzászólás