Támogatásért tüntettek

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Kolozsvár – Az uniós termelőkkel szembeni hátránytól tartanak a gazdák. Az ország minden megyéjéből érkeztek állattenyésztők és kistermelők a gazdák tegnap, Kolozsváron szervezett tiltakozó felvonulására. A több mint 300 tüntetőt a mezőgazdasági igazgatóság székhelyétől egy járomba fogott gazda vezette a városközpont felé. A tiltakozó felvonulásban húsz traktorral is részt vettek.

2007. március 01., 00:002007. március 01., 00:00

Az állattenyésztők azállami támogatás folyósításávalelégedetlenek, a beígért összegek ugyanishónapokat késnek. Az állattenyésztők éskistermelők attól tartanak, emiatt akár csődbe ismehet gazdaságuk, mivel a támogatások összegételőre beleszámítják az éviköltségvetésbe. A tüntetés résztvevőielpanaszolták, a múlt évre járóösszegeket még mindig nem kapták meg.Elégedetlenségük egyik oka, hogy szinte mindenkövetelésükre azt a választ kapják akormány képviselőitől: az uniós jogszabályoknem teszik lehetővé a kérés teljesítését.A tiltakozók többek között azt is követelték,hogy az idei támogatási stratégia kidolgozásánakfolyamatába őket is vonja be a mezőgazdasági tárca.A termelők úgy vélik, a román mezőgazdaságazért nem tudja felvenni a versenyt az európai uniósországok állattenyésztőivel éstermelőivel, mivel a kormány 17 év alatt sem dolgozottki egy életképes, jól működő támogatásirendszert. Állításuk szerint a mezőgazdaságikifizetésekért felelős ügynökség nemtud eleget tenni feladatainak, emiatt minisztériumivizsgálatot és a támogatási feltételekmegváltoztatását követelik. „A kis ésközepes nagyságú farmok többsége nemjut támogatáshoz, ha nem nyilvánítjákőket állattenyészetté – kifogásoltáka jelenlevők. – Az állattenyészetnek azonban többfeltételt kell teljesítenie, többek közöttszakképzett alkalmazottakra van szükség.” Hogyne essenek el az állami támogatástól, sokmagánszemély céget alapított,tanfolyamokra járt, ám mivel farmját nemiktatták még az év elején a mezőgazdaságiigazgatóságnál, már nem jogosultak apénzre. „Ha ezeket a gondokat a mezőgazdaságiminisztérium nem oldja meg minél hamarabb, az a veszélyfenyegeti a hazai gazdákat, hogy még inkábbalulmaradnak uniós versenytársaikkal szemben, ésegyszerűen bezárhatják a boltot” – vélekedettGeorge Pãtraºcu állattenyésztő.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e