Szobor a Matica Slovenska vezetőjének

Ellentmondásos, magyarellenességéről hírhedté vált szlovák szervezet egykori vezetőjének kívánnak szobrot állítani Nagyváradon a romániai szlovákok. Adrian Miroslav Merka, a romániai szlovák kisebbség parlamenti képviselője közölte, Josef Kozácek volt kanonoknak, a Matica Slovenska nevű szervezet egykori vezetőjének kívánnak szobrot állítani a Partium fővárosában, a római katolikus püspöki palota kertjében.

Balogh Levente

2008. november 25., 07:002008. november 25., 07:00

Eltüntetett emléktábla

Korábban Kozácek emlékét a Kanonok soron őrizte egy emléktábla, amelyet néhány évvel ezelőtt a Matica Slovenska akkori vezetőinek jelenlétében avattak fel, ezt a táblát azonban ismeretlen tettesek idén áprilisban eltüntették. Miroslav Merka közölte, a tábla eltűnését követően merült fel az ötlet, hogy más módon állítsanak emléket Nagyváradon Kozáceknek. Az ötletet a szlovák kormány anyagilag is támogatta, így elkészült a szobor, amelyet tegnap a bukaresti szlovák nagykövet jelenlétében, rövid ünnepség keretében adott át Merka a város önkormányzatának. Az ünnepséget az Erdélyi Magyar Ifjak tiltakozóakciója előzte meg: a szervezet néhány tagja “Slota bűnöző”, “Kérjenek bocsánatot a Benes-dekrétumokért” feliratú transzparensekkel tiltakozott a szoborállítás ellen.

A szlovák anya

A Matica Slovenska (szlovák anya) nevű szervezetet még 1863-ban alapították a Magyarországon élő szlovákság kulturális élete megszervezésének, fejlesztésének céljával, ám a magyar kormány 1875-ben államellenes jellege miatt betiltotta, javait pedig elkobozta. Kozácek ebben az időszakban volt a szervezet vezetője, és mivel kanonokként a bihari egyházmegyében szolgált, ezért szeretnének a helyi szlovákok Nagyváradon, illetve a szintén Bihar megyei Bodonoson – ahol a helyi iskola már az ő nevét viseli – szobrot állítani neki. Mint ismeretes, a kommunizmus idején betiltott Matica Slovenska a rendszerváltást követően újjáalakult, a pozsonyi kormány pedig jelentős összegekkel támogatja, annak ellenére, hogy tevékenységét és vezetőinek hangvételét heves magyarellenesség jellemzi, akárcsak az önmagát hasonlóan kulturális szervezetként meghatározó, szélsőségesen nacionalista román szervezetét, a Vatra Romaneascáét.

Miroslav Merka korábban közölte, a szükséges engedélyeket már beszerezték, és Tempfli József római katolikus megyéspüspök is beleegyezett, hogy a püspöki palota kertjében állítsák fel a szobrot. Rámutatott ugyanakkor: mivel tisztában van azzal, hogy a magyarok és a szlovákok között jelenleg feszült a viszony, nem kívánt különösebb hírverést csapni az akciónak. 

Gesztus a szlovákoknak

Fodor József vikárius a Krónika kérdésére tegnap elmondta, a püspökségnek nincs miért tiltakoznia a szoborállítás ellen, mivel Kozácek nagyváradi kanonokként szolgált – sírhelye is a székesegyházban van. „A Matica Slovenska név sok emberben ébreszthet ellenszenvet, ám Kozácek idejében a szervezet nem volt annyira magyarellenes, mint ma. Az is igaz, hogy Nagyváradon mintegy 10–15 szlovák nemzetiségű kanonok szolgált, és bármelyiküknek állíthattak volna szobrot, ők mégis őt választották” – fejtette ki a vikárius, aki szerint Kozácek kanonokként sokat tett a szegényekért. Arra is rámutatott: már csak azért sem kívántak a szoborállítók útjába akadályt gördíteni, mivel a nagyváradi püspökség területén – Bihar és Szilágy megyében – mintegy 15 ezer szlovák római katolikus él. Leszögezte ugyanakkor, hogy a szobrot csakis azt követően állíthatják fel, hogy a palota és a kert teljes egészében visszakerül a püspökség tulajdonába. A püspöki palota kertjében jelenleg három szobor áll: kettő a városalapító Szent László királyt, a harmadik pedig Szaniszló Ferenc egykori nagyváradi püspököt ábrázolja

Romániában egyébként közel 18 ezer szlovák él, ebből mintegy tízezren Bihar megyében. A püspöki palota kertjében jelenleg három szobor is áll: kettő a városalapító Szent László királyt, a harmadik pedig Szaniszló Ferenc egykori nagyváradi püspököt ábrázolja.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban