2012. február 09., 10:102012. február 09., 10:10
„Sikerült elvégezni a sürgősnek számító munkálatok 20 százalékát, például rendbe hoztuk a lerombolt falakat, emellett pedig sikerült kijavítani a korábbi tulajdonos által a vár belső részében végrehajtott szakszerűtlen beavatkozásokat is. Az elképzelések szerint 3-4 hónapon belül sor kerülhet a felújított részek ünnepélyes avatására, a munkálatokat ugyanakkor ebben az évben is mindenképpen folytatjuk, elsősorban a Báthory-tornyot fogjuk minél hamarabb restaurálni.
Emellett szeretnénk pályázni európai uniós pénzalapokra is a vár egészének felújítására, reményeink szerint így a rozsnyói vár Románia egyik legfőbb történelmi műemlékévé és turisztikai látványosságává válhat a közeljövőben” – magyarázta az elöljáró. Hozzátette: szeretnék olyan állapotba hozni a várat, hogy a későbbiekben ne évente, hanem csak minden 10 évben kelljen újabb felújítást végezni.
Az elöljáró ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a helyi önkormányzat február 15-éig fogja benyújtani a várat és a városközpontot összekötő libegő építési projektjét, reményeik szerint még ebben az évben sikerül megszerezni az ehhez szükséges 3,5 millió euró értékű finanszírozást.
Tavaly közel 200 ezer turista vásárolt belépőjegyet a rozsnyói várba, a városvezető szerint azonban az idelátogatók száma jóval magasabb, hiszen számos itt szervezett kulturális rendezvényre ingyenesen lehetett bejutni. A vár egyébként a harmadik leglátogatottabb turisztikai látványosság a megyében a brassói Fekete templom és a törcsvári kastély után. Az Erdély legnagyobb parasztvárának tartott épületegyüttes mai formáját a város szász lakossága építette ki a 15. században és Báthory Gábor 1612-es ostroma után. 1718-ban a vár leégett, 1802-ben pedig földrengés rongálta meg. A város polgárai védelmi célra utoljára 1848-ban használták, amikor ide menekültek Bem József serege elől. A falak átlagosan mintegy 5 méter vastagságúak.
Tűz ütött ki szombaton a kolozsvári megyei kórház pszichiátriai osztályának egyik kórtermében.
Románia egyik legnagyobb, szintetikus kábítószerek illegális előállítására szolgáló laboratóriumát fedezte fel a rendőrség és az ügyészség egy Brassó megyei raktárban.
Csökken a Kis-Küküllőbe és a Marosba a parajdi bánya elárasztása nyomán jutott só mennyisége – közölte szombaton a román vízügyi hatóság (ANAR).
Az oktatási minisztérium döntésével hoznák létre újra a marosvásárhelyi katolikus iskolát, amire az új tanügyi törvény egyik cikkelye nyújt lehetőséget – nyilatkozta az MTI-nek pénteken Marosvásárhelyen Tamási Zsolt volt igazgató.
Rovarok és más gerinctelenek tetemeinek százai hevernek a parajdi bányaszerencsétlenség utáni magas sótartalom által érintett patakszakaszokon. Gyakorlatilag a teljes makroszkópikus vízi gerinctelen fauna elpusztult az erőteljesen érintett vízfolyásokban.
A román–magyar határon átnyúló együttműködéseket támogató európai uniós programból 2,5 millió eurós finanszírozást nyert az Arad megyei Borosjenő és a Békés vármegyei Tarhos önkormányzatainak közös pályázata.
Megszervezték a Kistérségek napját az európai uniós helyreállítási alapból (PNRR) finanszírozott Kolozs megyei helyi akciócsoportok a kalotaszegi Magyarfenesen.
Egy nő meghalt péntek délben, miután Petrilla város egyik utcáján felgyújtotta magát; azonosítása még folyamatban van – tájékoztatott a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Huszonegy évvel a hírhedt amerikai Bechtel vállalat első kapavágásai után úgy tűnik, a jelenlegi útépítők megtörik az átkot, és jövőre elkészülhetnek az észak-erdélyi autópálya Bihar megyei, Berettyószéplak–Bisztraterebes–Bihar közötti szakaszai.
A közel 90 százalékos átmenési aránnyal a Kolozs megyei érettségizők teljesítettek a legjobban a 2025-ös nyári vizsgaidőszakban az oktatási minisztérium frissen végzettek eredményeit összesítő adatok szerint tágabb értelemben vett erdélyi összevetésben.