2008. december 03., 09:132008. december 03., 09:13
A parlamenti választásokkal egy időben szervezett helyi referendumon a község lakóinak két kérdésre kellett válaszolniuk: „Akarja-e Ön, hogy a község neve Szentjobb legyen?”, illetve „Akarja-e Ön, hogy a községközpont Szentjobb település legyen?” Az 1772 szavazásra jogosult polgár közül 928 vett részt a referendumon, közülük az első kérdésre 834, a másodikra 835 igennel, 59, illetve 60 nemmel válaszolt, míg 33 szavazat érvénytelennek bizonyult – közölte a Krónikával Zatykó István polgármester. Az elöljáró szerint 52,3 százalékos volt a részvétel, így a népszavazás érvényes, és mivel az igenek vannak többségben, módosítani kell a községre vonatkozó 1968/2-es törvényt.
Zatykó szerint az RMDSZ-nek régi célkitűzése, hogy a nagy múltú magyarlakta település legyen a községközpont. Mint mondta, nyolc évvel ezelőtti megválasztása óta többször is tettek már kísérletet erre, de mivel a szövetségnek nem volt kellő számú képviselője a helyi tanácsban, nem sikerült véghezvinni tervüket. Most azért sikerült, mert júniusban megszerezték a mandátumok kétharmadát. A Berettyócsohaj, Berettyófarnas, Berettyócsanálos és Szentjobb alkotta községben a lakosság 56 százaléka magyar, 42 százaléka román, a többi pedig más nemzetiségű. Szentjobbon a község lakosságának 55 százaléka él. Zatykó szerint a helyi románok szintén a községközpont megváltoztatására voksoltak, hisz így az eddigi 70 helyett csupán 45 százalékuknak kell más településre utazniuk hivatalos ügyeikkel.
„Az aktuálpolitikai jelentősége mellett ez a magyarság számára erkölcsi kérdés is, hiszen az lenne a természetes, ha az a település lenne a község legfejlettebb települése, ahol 400 évig Szent István király jobbját őrizték” – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette: az infrastruktúra adott, hiszen két éve megvásárolták a téesz-székházat, teljesen felújították, így ebbe bármikor beköltözhet a polgármesteri hivatal.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.