Jó helyen kopogtatnak. Egyes adottságok megléte nélkülözhetetlen a vezetői tisztség betöltéséhez
Fotó: Gecse Noémi
Egy iskolaigazgatónak hasonló képességekkel és készségekkel kell rendelkeznie, mint egy vállalati vezetőnek, ezért jó ötlet, hogy a leendő tanintézetvezetők vizsgainterjúján a magánszférából érkező humánerőforrás-szakemberek is segítik a bizottságok munkáját – jelentette ki a Krónikának Vitályos Erzsébet HR-szakértő az oktatási miniszter bejelentésére reagálva.
2021. augusztus 11., 19:142021. augusztus 11., 19:14
Az oktatási rendszer hatékonyságát növeli, ha a szükséges szakmai képzettség mellett megfelelő személyiségű, elhivatott, motivált emberek kerülnek vezető tisztségbe – szögezte le lapunknak Vitályos Erzsébet humánerőforrás-szakértő annak kapcsán, hogy Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter bejelentette: az iskolaigazgatók vizsgainterjúján a magánszférából érkező humánerőforrás-szakemberek is segítik a bizottságok munkáját. A miniszter úgy fogalmazott,
A Realitatea Plus műsorában Cîmpeanu elmondta, az írásbeli vizsgára október 15-én kerül sor, amelyen legalább 7-es osztályzatot kell elérni ahhoz, hogy a következő szakaszban szervezett interjúkon részt vehessenek a jelentkezők.
Ez lesz az első alkalom, hogy ezeket a vizsgainterjúkat a magánszférával partnerségben szervezi meg a minisztérium, pontosabban a nagy magánvállalatok humánerőforrás-szakembereket adnak a vizsgáztató bizottságokba, hogy így segítsék munkájukat.
valamint az iskola tanári közösségéből titkos szavazás útján kiválasztott megbízottak
– mutatott rá az oktatási miniszter. „Aki megszokta, hogy egy nagyvállalatnál munkaerőt toborozzon, jó munkát fog végezni az iskolaigazgatók toborzásakor is” – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.
Iskolaigazgatókat ritkán, jó esetben is csak négyévente toboroznak, így a bizottságok tagjainak nincs akkora tapasztalatuk, mint a versenyszférában folyamatosan ezzel foglalkozó humánerőforrás-szakértőknek – mutatott rá a Krónikának nyilatkozva Vitályos Erzsébet. Hozzátette, már a kiválasztás korai szakaszában, az önéletrajz információiból és annak a szerkezetéből kiszűrhető több szempont a jelölt szakmai tapasztalatáról, személyiségéről, képességeiről és készségeiről. Az állásinterjú során azonban egy tapasztalt HR-es kifinomult módszerekkel tudja feltérképezni a jelölt valós képességeit.
– részletezte a szakértő.
A magánszférában ezek a szempontok nagyon fontosak, hiszen például egy kreatív munkára hiába alkalmaznak olyan szakembert, aki kiváló a szakterületén, de csak képletekben gondolkodik. Egy iskolaigazgatónak hasonló képességekkel és készségekkel kell rendelkeznie, mint egy vállalati vezetőnek, jól kell kommunikálnia, hatékonyan visszajeleznie a munkatársainak, és jól kell kezelnie a konfliktusokat. Mindez fontos a tapasztalat és a szakmai tudás mellett, ezek feltérképezésében segíthet egy magánszférából érkező HR-es. Az alkalmazás, a megfelelő személy kiválasztása ma már nemcsak az önéletrajz átolvasása, a versenyvizsga eredményének értékelése, és személyes beszélgetés, hiszen a munkára pályázó és a rendszer jövője szempontjából is ennél többre van szükség, így egy jó humánerőforrás-szakértő többféle interjútechnikával méri fel a jelöltet – mondta Vitályos Erzsébet, aki szerint ez az újítás mindenképpen hasznára válhat az oktatási rendszernek.
A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.
Országos premierként jóváhagyta a környezetvédelmi minisztérium 2000 hektárnyi erdőterület parkerdővé alakítását Brassó környékén.
A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.
Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.
Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.
Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.
A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.
Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.
Közös felhívást tettek közzé az államelnök-választás tárgyában a romániai magyar egyházak főpásztorai. Az egyházfők arra kérik a romániai magyar választópolgárokat, azt a jelöltet támogassák, aki alkalmas a szélsőséges politikai erők ellensúlyozására.
Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.
szóljon hozzá!