Szatmár megyében terjeszkedik, és a románok felé nyit a „szatmáricummá” vált Partiumi Magyar Napok

A szervezők szerint a PMN idén minden eddiginél nagyobb mértékben a multikulturalitás jegyében zajlik majd •  Fotó: Czinzel László

A szervezők szerint a PMN idén minden eddiginél nagyobb mértékben a multikulturalitás jegyében zajlik majd

Fotó: Czinzel László

A tavalyi arculatfrissítés után programfelhozatalában és az előadások minőségében próbálja túlszárnyalni az elmúlt éveket a Partiumi Magyar Napok (PMN). A rendezvénysorozatot idén augusztus 20-a és 26-a között szervezik meg Szatmárnémetiben.

Krónika

2018. július 20., 15:022018. július 20., 15:02

2018. július 20., 15:122018. július 20., 15:12

Stier Péter a szervezők pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: a rendezvény 17. kiadásán több újítást is bevezetnek, az egyik legnagyobb változás az lesz, hogy a PMN színházi előadásai nyitnak a román közönség felé is, hiszen valamennyi színházi előadás román felirattal lesz megtekinthető. A vizuális élmény szerelmeseinek kedvez a Coposu sétány rendezvénygödrében felállításra kerülő szabadtéri mozi, ahol nagy kivetítőn, egy héten át minden este minőségi és ismert filmeket vetítenek, ugyancsak román felirattal.

Stier Péter főszervező hozzátette: a 17. PMN a felsoroltak mellett a gyerekprogramok, kézműves termékeket kínálók számában is újít, hiszen mindkettőből az elmúlt évekhez képest jóval nagyobb számban várják majd az érdeklődőket. Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője arról beszélt, hogy a Partiumi Magyar Napokon nem csak a koncertek kaptak hangsúlyos szerepet, hanem a kulturális programok is kiemelt fontossággal bírtak. Az elmúlt 16 év során több száz színházi előadással, kulturális témájú előadással és kiállítással lett gazdagabb a szatmári közönség.

Szőcs hangsúlyozta: idén a PMN kilép Szatmárnémeti határain kívülre, hiszen most először Nagykároly, Máramarossziget és Tasnád is bekapcsolódik az egyhetes kulturális és szórakoztató forgatagba.

Pataki Csaba, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke szerint ez azért is fontos kezdeményezés, mert így azokhoz is eljut a PMN, akiknek nincs lehetőségük a megyeszékhelyre utazni. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere szerint amellett, hogy üde színt visz a nyárba, a Partiumi Magyar Napok a város szempontjából turisztikailag is fontos tényező, mivel nem csak a helyi lakosságot szólítja meg. Az elöljáró közölte, a PMN idén minden eddiginél nagyobb mértékben a multikulturalitás jegyében zajlik, a sokszínűség jellemzi, hiszen a város valamennyi lakosának szól, a magyarság mellett a német kisebbség és természetesen a román nyelvű lakosság számára is tartogat látnivalókat. A szervezők ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy akárcsak tavaly, idén is mellőznek mindenféle útlezárást a rendezvény alatt, hiszen nem szeretnék, hogy a PMN miatt fennakadások legyenek a forgalomban.

„Az elmúlt 16 év alatt a Partiumi Magyar Napok igazi szatmáricum lett, olyan rendezvény, melyet minden szatmári magyar ember magáénak érez s mely lassan a román lakosság körében is egyre nagyobb elismerésnek örvend” – jelentette ki Kereskényi Gábor polgármester. Magyar Lóránd szervező, parlamenti képviselő hozzátette: azon dolgoznak, hogy meghonosítsák a Szatmári termékek fogalmát.

Különben idén is megmarad a régi-új helyszín, a Szatmárnémeti Református Gimnázium udvara, ahol hétköznaponként koncerteket rendeznek.

A Tűzoltótorony és a körülötte lévő tér valamelyest átalakul, ez a gyerekeké és a fiataloké lesz, a Kossuth-kertben pedig idén is a már hagyományos programok és koncertek várják majd az érdeklődőket, míg az új központban több nagykoncertre is sor kerül. Az idei év másik nagy újítása, hogy elkészült a rendezvény új honlapja, ahonnan nemcsak a legfrissebb híreket, információkat tudhatják meg az érdeklődők, de az elmúlt 16 év legemlékezetesebb pillanatait is feleleveníthetik.

Tavaly is nagy bulik jellemezték a Partiumi Magyar Napokat Galéria

Tavaly is nagy bulik jellemezték a Partiumi Magyar Napokat

Az idei PMN egyik kiemelkedő rendezvényeként tekintenek a szervezők tizenkét könyvkiadó termékeinek bemutatóval egybekötött könyvvásárára, s melynek a Kossuth-kert ad majd otthont. A részletes programról egyelőre keveset árultak el a szervezők, de elhangzott, hogy fellép a Budapesti Magyar Állami Operaház, a fiatalokat és a minőségi zene kedvelőit Király Viktor és Herczku Ágnes csalogatja ki a Református Gimnázium udvarára, a rendezvényre pedig Demjén Ferenc teszi fel a koronát.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen
2025. május 09., péntek

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban

Országos tüntetéssorozatot szervez május 9-én, este a Declic szervezet a szélsőségesek hatalomátvétele ellen. Erdélyben Kolozsváron, Nagyváradon, Aradon, Temesváron és Brassóban várják a résztvevőket.

A szélsőségek térnyerése ellen tüntetnek péntek este Románia nagyvárosaiban