Magyarországi házaló árusok végeztek két nővel Szatmár megyében

Magyarországi házaló árusok végeztek két nővel Szatmár megyében

Fotó: 123RF

Két magyarországi férfi gyilkolta meg a Szatmár megyei Felsőberekszón kedden délután holtan talált helybeli asszonyokat. A rendőrség egy másik településen elfogta a feltételezett tetteseket.

Krónika

2019. december 10., 18:292019. december 10., 18:29

2019. december 12., 12:492019. december 12., 12:49

Mint arról beszámoltunk, két nőt találtak holtan egy Szatmár megyei lakásban, és az ügyészek már a kezdetektől gyilkosságra gyanakodnak. Florentina Nagy, a Szatmár megyei rendőr-főkapitányság szóvivője közölte, az 112-es sürgősségi hívószámot tárcsázva közölte valaki a rendőrséggel, hogy Felsőberekszó településen két nő holttestére bukkantak. Florentina Nagy azt is elmondta, a nyomozók gyilkosságra gyanakodnak, ezért az ügyet a szatmárnémeti ügyészség vette át.

Kedd estére kiderült, hogy az 53 és 65 éves felsőberekszói nőt egyikük otthonában brutálisan megverték, és mindketten belehaltak sérüléseikbe.

Marius Iancu, a Szatmár megyei törvényszéki ügyészség szóvivője elmondta, mindkét áldozat testén külsérelmi nyomokra bukkantak, és alapos a gyanú, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatai lettek. Traian Ciurdaș, a kétezer lelkes település polgármestere úgy nyilatkozott, az asszonyok szomszédok voltak, és az egyikük otthonában végeztek velük. Az elöljáró közlése szerint a feltételezett elkövetők debreceni házaló árusok.

A Szatmár megyei PresaSM portál úgy tudja, hogy a két, 39 és 59 éves magyarországi férfi paplant árult, és így jutott be az egyik asszony házába. A két árus – akikről a szatmári internetes újság azt írja, hogy romák – állítólag megtudta, hogy az áldozatok nagy összegű készpénzt, eurót tartanak otthon, és ezért gyilkolták meg őket. Tettük elkövetése után a debreceni árusok elhagyták Felsőberekszót, néhány órával később azonban a rendőröknek sikerült elfogniuk őket egy másik településen, Szelestyehután.

korábban írtuk

Fordulat a szatmári kettős gyilkosság ügyében, nem a házaló árusok követték el a bűncselekményt
Fordulat a szatmári kettős gyilkosság ügyében, nem a házaló árusok követték el a bűncselekményt

Váratlan fordulatot vett a Szatmár megyei Felsőberekszón elkövetett kettős gyilkosság ügye, miután a nyomozó hatóságok immár nem a magyarországi házaló árusokat, hanem egy helybeli visszaeső bűnözőt gyanúsítanak a bűncselekmény elkövetésével.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában.

Fiatalkorú diákot molesztált egy nevelő az egyik nagyváradi középiskolában
2024. április 18., csütörtök

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban

Szakszerűtlenül, hanyag módon felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemlék hidat Nagyszebenben.

Szakszerűtlenül felszerelt közlekedési táblákkal csúfítottak el egy műemléket az egyik erdélyi városban
2024. április 18., csütörtök

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg

Három ukrán állampolgárt keresnek a hegyimentők a Máramarosi-havasokban – közölte csütörtök reggel Dan Benga, a Máramaros megyei Salvamont vezetője. Később arról tájékoztatott, hogy egyiküket sikerült megtalálni, a többiek mentése még zajlik.

A máramarosi hegyimentők segítségét kérte három ukrán menekült, egyelőre csak egyiküket találták meg
2024. április 18., csütörtök

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.

Hamarosan Erdélyben is emlékké „olvadhat” a nagy hó, sípályák helyett akvapark és Drakula jöhet
2024. április 17., szerda

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor

Iktatta jelöltségét szerdán az illetékes választási bizottságnál Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, aki az RMDSZ színeiben szerezne újabb, harmadik mandátumot.

City break várossá fejlesztené Szatmárnémetit a harmadik mandátumára gyúró Kereskényi Gábor
2024. április 17., szerda

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere

Az RMDSZ-ből a román Nemzeti Liberális Pártba (PNL) iratkozott át Érszakácsi polgármestere, Sipos József – jelentette be szerdán a PNL Szatmár megyei szervezetének vezetője, Adrian Cozma parlamenti képviselő.

Alulmaradt az előválasztáson, átnyergelt a román liberálisokhoz az RMDSZ polgármestere
2024. április 17., szerda

Újabb erdélyi megyében jelent meg a platán-csipkéspoloska

Brassó megyében is megjelentek a platán-csipkéspoloskák: több fogarasi lakos is jelezte az apró rovarok jelenlétét.

Újabb erdélyi megyében jelent meg a platán-csipkéspoloska
2024. április 17., szerda

Több mint húsz autót karcolt meg egy férfi, amiért a járdán parkoltak Nagyszebenben

Egy 34 éves Temes megyei férfi felhúzta magát, amiért a nagyszebeni Traian Demetrescu utcán sok autó parkolt a járdán, akadályozva a gyalogosokat. Fogott egy éles tárgyat, és megkarcolt 22 autót. Nem ússza meg büntetlenül.

Több mint húsz autót karcolt meg egy férfi, amiért a járdán parkoltak Nagyszebenben
2024. április 17., szerda

Árvízriasztást adtak ki több erdélyi folyóra

Elsőfokú, vagyis sárga árvízkészültséget rendelt el szerdán az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több megye folyóvizeire.

Árvízriasztást adtak ki több erdélyi folyóra
2024. április 17., szerda

Adócsalás miatt nyomoznak magyar állampolgárok ellen Bihar megyében, többmilliós a kár

Nagyváradi és biharszentjánosi cégek magyar állampolgárságú ügyvezetői ellen folyik kivizsgálás adócsalás gyanúja miatt – közölte szerdán a Bihar megyei rendőrség.

Adócsalás miatt nyomoznak magyar állampolgárok ellen Bihar megyében, többmilliós a kár