Szalagos sztrájk

Akár a tanév befagyasztását is eredményezheti a követelések semmibevétele Fehér karszalagos japánsztrájkkal és Mihail Hãrdãu oktatási miniszter leváltását célzó aláírásgyűjtéssel próbálnak eredményt elérni a tanügyi szakszervezetek. Az alacsony fizetések miatti tiltakozás viszont távolról sem egységes, olyan megye is akad, ahol egyetlen tanár sem viseli a fehér szalagot, mások viszont egyenesen a tanév befagyasztásával fenyegetőznek.

2006. november 21., 00:002006. november 21., 00:00

Maros megyében 2000, Temes megyében pedig 3500 tanár lépett japánsztrájkba – a tiltakozás egész héten tart majd, mindaddig, amíg a költségvetés parlamenti vitája zajlik. Hasonló lépésre szánták el magukat a Szeben megyeiek is, ahol 5300 tanár viseli a fehér karszalagot, az iskolák bejáratára pedig kifüggesztették a követeléseket tartalmazó listát. „Leginkább azt kifogásoljuk, hogy a jövő évi költségvetés tervezete szerint a tanügy nem kapja meg a hazai össztermék korábban megígért 6 százalékát” – nyilatkozta Iulia Danila, a Szeben megyei középiskolás tanárokat tömörítő érdekvédelmi szövetség szóvivője.
A Hunyad megyei tanárok képviselői szerint a sztrájk „elértéktelenedett”, mivel az oktatási miniszter folyamatosan semmibe veszi a kéréseiket – ezért komolyabb tiltakozásokra készülnek. „A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség országos tanácsának szombati ülésén felvetődött, hogy fagyasszuk be a tanévet, azaz ne zárjuk le a naplókat, és ne jelenjünk meg az érettségi vizsgákon” – mondta Paul Rusu megyei szakszervezeti vezető, aki szerint a javaslatot rövidesen a területi szervezetekkel is megvitatják.
Egyes megyékben kivárnak a japánsztrájk megkezdésével. Hargita megyében csak holnaptól kezdődően viselnek fehér karszalagot a tanárok, ugyanakkor részt vesznek az oktatási miniszter leváltását célzó aláírásgyűjtésben is. Szatmár megyében – szervezési gondok miatt – szintén késik néhány napot a japánsztrájk megkezdése, akárcsak Beszterce-Naszód megyében.
A Kolozs megyeiek csak szerdán viselik a fehér szalagot, egyúttal pedig aláírásgyűjtés indult  a tárcavezető leváltására. „A miniszter úr nem képviseli az érdekeinket – összegzett Lucia Cojocaru, a szakszervezet megyei vezetője. – Az aláírásgyűjtés december elsejéig tart, az íveket pedig a Demokrata Párthoz és a kormányhoz kívánjuk eljuttatni.” Hasonló akciót szerveznek Fehér megyében is, ahol a japánsztrájk – Arad megyéhez hasonlóan – azért marad el, mert a tanárok nem tagjai a szakszervezetnek.

----------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében

Megyeszerte szondáztattak a rendőrök Bihar megyében: akadt olyan sofőr, akit súlyosan részeg állapotban kellett a kocsiból kiszállítani, mások reggeli pálinkázás után ültek volánhoz.

Sok részeg sofőr bukott le Bihar megyében
2025. június 16., hétfő

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán

Megemelkedett a Maros sótartalma a folyó Arad megyei szakaszán, ezért a helyi vízügyi igazgatóság figyelmeztette a mezőgazdaságban dolgozókat, hogy sem itatásra, sem öntözésre nem javallott a vize.

Itatásra és öntözésre sem ajánlják a megnövekedett sótartalmú Maros vizét a folyó Arad megyei szakaszán
2025. június 16., hétfő

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség

Továbbra is meleg lesz az idő az ország legnagyobb részén a következő időszakban, csapadékra inkább június 18-a körül és 25-e után lehet számítani – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Forró napokkal indul a hét, de hamarosan picit enyhül a hőség
2025. június 16., hétfő

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) hétfőn kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Gyergyóditró és Grințieș közötti (2A jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására adta hírül az Agerpres hírügynökség.

Nagy műszaki kihívások elé állítja a kivitelezőt a Gyergyószékről induló autópálya-szakasz
2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható. Az országos vészhelyzeti bizottsághoz (CNSU) fordult segítségért a Maros megyei vészhelyzeti bizottság a Kis-Küküllő menti települések ívóvízellátásának biztosításához.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció