Pálfi József és Kovács Levente a pénteki nagyváradi sajtótájékoztatón
Fotó: Bálint Eszter
Gazdasági informatika szak indul a következő tanévtől a Partiumi Keresztény Egyetemen a budapesti Óbudai Egyetemmel együttműködésben – jelentette be a közös szenátusi ülés utáni pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján a két felsőoktatási intézmény rektora, dr. Pálfi József és dr. Kovács Levente professzor. A PKE vezetője stratégiai jelentőségűnek nevezte az új képzést, ami az elkövetkező időben meghatározó jelentőségű és fajsúlyú lesz.
2023. október 13., 13:292023. október 13., 13:29
2023. október 13., 13:352023. október 13., 13:35
Pálfi József elmondta, a gazdasági informatikai szak elindításának gondolata nem újkeletű, de hosszú volt az idáig vezető út. Végül idén augusztus végén kapták meg a Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökségtől (ARACIS) az ideiglenes működési engedélyt, így az idei tanévtől nem lehetett elindítani a képzést, de
Az Óbudai Egyetem már az előkészítési szakaszban partner volt. Mint Kovács Levente rektor elmondta, szívesen segítettek, hiszen nekik megvan már a múltjuk, illetve a megfelelő háttér- és szaktudásuk. Az egyébként temesvári származású professzor ugyanakkor elárulta, őt személyes kötődése miatt is külön örömmel tölti el az együttműködés, hiszen édesapja, Kovács Béla matematikaprofesszor volt a Partiumi Keresztény Egyetem alapító rektora.
Fotó: PKE
ami azt jelenti, hogy PKE mellett az Óbudai Egyetem is szerepel majd az okleveleken. Az általa vezetett felsősoktatási intézményről elmondta, fiatal, de Magyarország leggyakorlatorientáltabb műszaki egyeteme, amelynek jelenleg 12 ezer hallgatója van, és bár a világszerte működő 30 000 felsőoktatási intézményt rangsoroló toplistán még nincsenek benne az első ezerben, azt már elmondhatják magukról, hogy az első 4 százalékban benne vannak.
„A kettős diploma hasznos dolog, hiszen egy olyan régiójában élünk az országnak, amely az anyaországgal közvetlenül határos. Sokan már a középiskolát is az anyaországban végzik. Reméljük, hogy az ilyen szakokkal elgondolkodtatjuk az itteni szülőket, hogy gyerekeiket inkább próbálják felénk orientálni. A kettős diploma azért fontos, mert nem kihelyezett képzés, hanem a PKE súlya is megmarad” – hangsúlyozta Pálfi József, aki úgy számol, hogy
Fotó: Partiumi Keresztény Egyetem
Ami az induló szakon tanító oktatókat illeti, Pálfi József a Krónika kérdésére elmondta: a PKE-nek megvannak a gazdasági szakemberei, az informatikai részben fog besegíteni az Óbudai Egyetem. Kovács Levente hozzátette: abban maradtak, hogy nemcsak „átoktatnak” a budapesti szakemberek, hanem szakembergárdát is képeznek, és nem titkolt céljuk, hogy majd a hallgatók közül a legjobbakat sikerül a későbbiekben bekapcsolni az egyetemi életbe. „Ez nem fogja azt jelenteni, hogy az Óbudai Egyetem kilépne a képzésből, hiszen – amint elmondtam – egy kettős diploma felépítésére törekszünk, de az utánpótlásnevelésben is mindenképpen is részt vállalunk” – mondta a budapesti felsőoktatási intézmény vezetője.
az alapozó gazdasági tárgyaktól kezdve a programozáson át a kiberbiztonságig, a végzetteknek így számtalan lehetőségük lesz a munkaerőpiaci elhelyezkedésre, lehetnek például rendszergazdák, üzleti elemzők, IT-projektmenedzserek, adatbázismenedzserek vagy éppen kiberbiztonsági szakemberek.
Mint Pilátus a krédóba, úgy került bele Pálfi József, a Partiumi Keresztény Egyetem rektora négy évvel ezelőtt egy anyagi és személyzeti gondokkal egyaránt küzdő felsőoktatási intézmény vezetői székébe. Azóta a szakok és az infrastruktúra terén is előrelépések történtek.
„Hiába éltünk kisebbségben, a magyarul tanulás hozzásegített ahhoz, hogy identitásom erős alapokon álljon, de ahhoz is, hogy a világ bármely táján könnyen szót értsek az emberekkel, kollégákkal” – vallja Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.
Molnár Levente székelyföldi származású, világhírű operaénekes azóta dédelgeti azt az álmot, hogy itthon is el lehessen végezni magyarul a magánének (canto) szakot, amióta elkezdett énektanulással foglalkozni. Álma pedig most valóra vált, hiszen ősztől indul a szak az ő kezdeményezésére a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Magyar kulturális napok név alatt, kétnapos rendezvénysorozattal ünnepli Nagyvárad az államalapítást: immár hagyományosan lesz kenyérszentelés a Bémer téren, másnap pedig befutnak a Szent László térre a virágkocsik a Debreceni Virágkarneválról.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
Huszonnégy háromszéki településen gyújtanak őrtüzeket a magyar államalapítás ünnepén, augusztus 20-án. A lángok egyszerre, 21 órakor lobbannak fel – közölte az MTI-vel az RMDSZ háromszéki területi szervezete.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.
A kereszténység összefonódik az identitásunkkal, nemcsak a magyar, hanem az európai identitással is – hangoztatta Kalmár Ferenc miniszteri biztos szombaton Válaszúton.
Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
szóljon hozzá!