Azt hiszem, inkább jó gyerek voltam, igyekeztem megfelelni az elvárásoknak, de persze a baráti közösségből sem igen lógtam ki. Nagy mozgásigényem volt, szerettem sportolni, sokáig versenyszerűen teniszeztem, és persze fociztunk is, amikor csak lehetett. A Bartók-líceumban töltött évek különösen fontosak voltak számomra, nemcsak a barátságok és a kiváló tanárok miatt, hanem mert szórványban élő magyarként anyanyelvemen tanulhattam.

A mérnöki tudományok által biztosított metrikák a teljesítményt mérik, így kellő szorgalommal és odafigyeléssel a Temesvári Műszaki Egyetem hallgatójaként is a legmagasabb szinten meg tudtam felelni. Nem tagadom, szorult belém némi versenyszellem, szerettem mindig a legjobbra törekedni, a legjobb lenni, és büszke vagyok arra, hogy ezt mindig a teljesítményemmel értem el, néha akár ellenszélben is.

Budapest és a BME akkor a legjobb lehetőségnek tűnt magánéleti és szakmai szempontból is, a doktori tanulmányaim elvégzése céljából.

Azt azért látni kell, hogy az informatika egy olyan tudományos terület, amelynek – bátran kimondhatom – nincsenek határai. Olyan tudást ad, amely sokféle területen kamatoztatható, ma már a mindennapjainkat körbeszövik a különféle IT-fejlesztések. Az én érdeklődésem hamar az orvosi tematika irányába fordult, és mint ipari automatizálást végzett villamosmérnök rájöttem arra, hogy az informatikai tudományok által biztonságosan kezelhető adatbázisok, döntéstámogató rendszerek, vagy akár mérnökök által algoritmizált segédeszközök segíthetik a terápiás eljárásokat, a jobb életminőség elérését, a modern orvostudomány fejlődését.

Nagy lehetőség volt, és az egyetem vezetése részéről nagy bizalom, hogy az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ keretein belül létrehozhattam az Élettani Szabályozások Tudásközpontot, amelynek vezetőjeként 2015-ben – az Óbudai Egyetem történetében először – az Európai Unió egyik legnagyobb presztízsű, az Európai Kutatási Tanács (ERC) által támogatott pályázatán sikerrel indultam. A megszelídített rák elnevezésű projekttel nyertünk, és fontos eredményeket értünk el.

Ezek a sikerek is hozzájárultak ahhoz, hogy átértékelve az informatikai kar mesterképzését, előbb oktatási dékánhelyettesként vállaljak szerepet a tudományos munka oktatási portfólióba való leképzésében, majd eredményeim alapján 2018-ban oktatási rektorhelyettes választottak, és később úgyszintén egyre többen támogattak abban, hogy induljak a rektori székért.

Komoly elhatározás kellett ahhoz, hogy az Óbudai Egyetemre jöjjek, és sokat kaptam az intézménytől, lehetőséget, tudományos szabadságot, és eljött az a pont, amikor azt éreztem, hogyha tudom, akkor a saját erőmmel és eszközeimmel én is tenni szeretnék azért, hogy az Óbudai Egyetem előbbre tudjon lépni. És ha már rákérdezett, igen, elmondható rólam, hogy vezéregyéniség vagyok, de leginkább csapatjátékos. A win-win helyzetekben érzem jól magam, amikor azt látom, hogy a kollégáim is magukénak érzik a feladatot, és persze a sikert is, amelyet következetes munkával, lépésről lépésre érhetünk el.

– Személye valóban fontos kapocs lehet az óbudai és a temesvári intézmény között. Létezik valamiféle együttműködés is?

– Az Óbudai Egyetem és a Temesvári Műszaki Egyetem közötti együttműködés egyik legsikeresebb eseménysorozata az idén 16. alkalommal megrendezett IEEE International Symposium on Applied Computational Intelligence and Informatics (SACI) konferencia, amely mérnöki szinten nemzetközi tudományos körökben a legmagasabban jegyzett rendezvény. A temesvári intézmény és az Óbudai Egyetem között hagyományosan jó kapcsolatban, a PTU díszdoktorai között található az Óbudai Egyetem két korábbi rektora, Prof. Dr. Rudas Imre és a 2016-ban elhunyt Prof. Dr. Fodor János is. Közös tevékenységek, kutatások, az oktatási területeken történő egyeztetések hosszú évek óta zajlanak, formálisan 2019-ben kötött a két intézmény együttműködési megállapodást.

Ez jelenti a személyre szabott orvoslás alapját, a modernkori digitális egészségügy, a kiberorvosi rendszerek kiindulópontját. A mérnöki megközelítés ebben az aspektusban elsősorban azt jelenti, hogy a megfelelő matematikai modellezési és irányításelméleti módszerek alkalmazásával hozzunk létre mesterséges élettani szabályozást az esetlegesen nem megfelelő biológiai szabályozás elősegítésére vagy pótlására.

Attól lesz a rendszer robusztus, hogy újratervezés nélkül is hibatűrő. A 2000-es évektől, a technológia fejlődésével, a mérnöki megoldások felerősödtek e területen, és hamarosan eljuthatunk oda, hogy létrejönnek olyan teljesen automatizált vércukormérővel, inzulinadagoló­val felszerelt eszközök, amelyek segítségével a betegek vércukorháztartása folyamatosan kontrollálható. Mivel doktori értekezésem pont ebben, vagyis az úgynevezett mesterséges hasnyálmirigy tematikájában született, innen vettem az ötletet, hogy

Ahhoz azonban, hogy ez megvalósuljon, nemcsak orvosi, de mérnöki akadályokat is le kell küzdeni.

– Mennyire érzi hasznosnak vagy veszélyesnek a mesterséges intelligencia előretörését mindennapi életünkben, illetve az orvostudományban? Tartanunk kell a biotechnológiától?

– Ahogyan általában, úgy ezt a kérdést sem látom feketén-fehéren. Mint informatikus leginkább annak a lehetőségét látom benne, hogy segít megoldani olyan helyzeteket, problémákat, amelyek könnyebbé tehetik a kommunikációt, az orvoslást, a mindennapi életünket.

Például szülőként nem örülök annak, hogy a mobiltelefon által teremtett virtuális tér egy csomó valódi élménytől fosztja meg a gyerekeimet. Feleségemmel együtt küzdünk ma is, gondolom, sok szülőtárssal egyetemben.

Máig élénken élnek emlékezetemben az 1989-es temesvári felkelés pillanatai, amelynek Tőkés László volt a kirobbantója, és amely végül a romániai kommunista diktatúra összeomlásához vezetett. Megtisztelőnek és szerencsésnek mondhatom magam, hogy nála konfirmáltam a forradalom utáni első nemzedék tagjaként. Temesvár tehát egyszerre jelenti nekem az erős támogató hátteret és azt a tartást, amely szerint mindig és minden körülmények között ki kell állni magunkért és az igazságért, az egyenes gerincért.