Sportpályaügy: salamoni döntés?

Nagyvárad – Több javaslattal is előállt a nagyváradi RMDSZ a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájával kapcsolatos gondjának megoldására. A helyi önkormányzat RMDSZ-frakciója azt javasolja, hogy amíg a sportpálya ügye véglegesen meg nem oldódik, addig a város vagyonkezelési igazgatósága jelölje ki közös használatra valamelyik más iskola sportpályáját.

2007. február 16., 00:002007. február 16., 00:00

„Ha csak olyan területet tudbiztosítani, amely a református gimnáziumtóltávol van, és gyalog nem érhető el, akkor agyermekek szállítását is biztosítsaaz önkormányzat, mindaddig, amíg az ügy megnem oldódik” – hangsúlyozta Delorean Gyula tanácsosa frakció csütörtöki sajtótájékoztatóján.Biró Rozália nagyváradi alpolgármesterbejelentette felkérik a főépítészihivatalt, hogy 30 napon belül vizsgálja felül azt ahatározatot, amely alapján az iskola mellé1995-ben sportpályát építettek, ésmódosítsák a terület rendezésitervét. A tanácsosok egy rajzot is bemutattak, amelyszerint mindenki jól járna. A rajz szerint a jelenlegisportpálya területét oly módon alakítanákát, hogy levágnának belőle egy darabot azortodox templom oldalán, a másik oldalon pedig, atömbházak irányába megtoldanák. Akét terület nagyjából egyenlő nagyságú,így az ortodox egyház is kapna egy darab területeta templom előtt, és a sportpálya mérete ismegmaradna. A sportpálya így az iskola mellettiterületen maradna, a Szentháromság ortodoxegyházközség pedig a pálya és alelkészlakás közötti területetbirtokolná. Pásztor Sándor frakcióelnökhangsúlyozta, az ügyet a február végitanácsülés napirendjére tűzik, ésaz általuk elkészített tervet is be fogjákmutatni. Javaslatuk elfogadásához azonban többségitámogatásra lesz szükség, a tanács27 tagjából pedig mindössze 7 RMDSZ-es. A magyartanácsosok bejelentették, hogy beiktatásátkövetően Sofronie Drincec újonnan megválasztottortodox püspökkel is megvitatják a szerintükmindkét fél számára elfogadhatójavaslatot.
A sportpálya visszaszerzéséértfolytatott tiltakozási akció keretében szerdáneste a református püspöki palota dísztermébenközel 400 résztvevő előtt tartottak fórumot.Ezen Tőkés László püspök a jelenlegihelyzetet és a két éve folyó küzdelemlépéseit ismertette. Antal János külügyitanácsos hangsúlyozta, hogy az engedetlenségitüntetésekhez azért folyamodtak, mert hivatalos,törvényes úton semmiféle eredménytnem tudtak elérni. A rendezvényen minden magyarfelekezet képviseltette magát, ám a meghívottRMDSZ-es tisztségviselők nem mentek el, és a városvezetőségét sem képviselte senki. Kolozsi Árpádügyvéd elmondta, bár az egyház a pertelveszítette, a terület visszaszerzéséérta közigazgatási bíróságonfolytatódik az eljárás. Szerinte jelzésértékű, hogy a per tárgyalásátéppen március 15-ére időzítették.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 19., csütörtök

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat

Idén a moldvai csángó származású Iancu Laura író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csángó származású író, költő, néprajzkutató kapta a Lőrincz Csaba-díjat
2025. június 19., csütörtök

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során

Két új falképet találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során, az ábrázolások az egykor fontos tárgyalások helyszínéül szolgáló Országház-teremben bukkantak elő a vakolat alól.

Új falképeket találtak a vajdahunyadi vár restaurálása során
2025. június 19., csütörtök

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében

Eddig csak javasolták az Arad megyei gazdáknak, hogy se itatásra, se öntözésre ne használják a parajdi bányakatasztrófa nyomán sóval szennyezett Maros vizét, csütörtök délután azonban a megyei vészhelyzeti bizottság egyenesen megtiltotta ezt.

Sószennyezés a Maroson: immár tilos itatásra vagy öntözésre használni a folyó vizét Arad megyében
2025. június 19., csütörtök

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben

Nincsenek élő halak a parajdi bányakatasztrófa miatt megnövekedett sótartalmú Kis-Küküllő szennyezett szakaszán, és hódelhullást is tapasztaltak az elmúlt napokban.

Beszakadások miatt tovább nőtt a Korond patak sótartalma, pusztulnak a hódok is a Kis-Küküllőben
2025. június 19., csütörtök

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen

Minden június 18-án a Lakásbetörések Megelőzésének Európai Napja alkalmából a rendőrség különféle rendezvényekkel hívja fel a lakosság figyelmét az éberségre, és javainak védelmére. Háromszéken szórólapokat osztogattak a rendőrök.

Egyszerű tippeket ajánlanak a rendőrök lakásbetörés ellen
2025. június 19., csütörtök

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológia tanszéke meghirdette, hogy kutatási programjuk keretében ingyenes pszichológiai kezelést vehetnek igénybe az alvászavarokkal, álmatlansággal küzdők.

Alvászavarok enyhítését célzó ingyenes pszichológiai kezelést lehet igényelni Kolozsváron
2025. június 19., csütörtök

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét

A Temes megyei Óbéb és a Csongrád-Csanád vármegyei Kübekháza között épül meg hamarosan a legújabb román–magyar határátkelőhely. Ez lesz a 23. román–magyar közúti határátlépő hely.

Kijelölték az új román–magyar határátkelő helyét
2025. június 19., csütörtök

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók

Csekély mértékű, évi néhány milliméteres felszínmozgásokat mutatnak a Parajd térségére vonatkozó mozgásvizsgálatok – derül ki a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet kutatóinak legfrissebb jelentéséből.

Parajd: a vízbetörés óta nem észleltek hirtelen elmozdulást a magyar kutatók
2025. június 19., csütörtök

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés

A daganatos megbetegedések korai felismerésére és kezelésére, a prevencióra és a közegészségügyi infrastruktúra fejlesztésére irányuló magyar–román együttműködést ültet gyakorlatba Békés és Arad megyei európai uniós támogatással.

„Nem akarunk betegek exportőrei lenni” – Magyar–román közegészségügyi együttműködés
2025. június 18., szerda

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e

Máramarosnak törvényben rögzített hivatalos napja van szerdától.

Máramarosnak törvényben rögzített napja lett augusztus 15-e