Sokan költöznek vissza Marosvásárhelyre a peremfalvakból

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Érdekes ingatlanpiaci trend van kialakulóban Marosvásárhelyen és környékén: szakértők szerint egyre többen, főleg fiatal párok, családok döntenek úgy, hogy a megyeszékhelyhez közeli peremfaluból visszaköltöznek a városba.

Szász Cs. Emese

2017. február 08., 15:132017. február 08., 15:13

Trella-Várhelyi Tamás marosvásárhelyi ingatlanügynök számára is újdonság a jelenség, hogy azok közül, akik a két­ezres évek elején valamelyik peremközségben vásároltak házat, vagy egy szép kilátással rendelkező domboldalra építettek ingatlant, sokan megbánták akkori döntésüket. Ennek legfőbb oka, hogy az idő sajnos nem őket igazolta, a vidéki önkormányzatok ugyanis „megfeledkeztek” hangzatos ígéreteikről, és a mai napig nem közművesítették teljes egészében a falvak új utcáit. Sok helyen aszfaltot sem öntöttek, így az ott élők kénytelenek a sarat „dagasztani”.

A vidékre költözöttek mindennapjait az ingázással kapcsolatos gondok is nehezítik: a városi buszjáratok 2017-ben is jobbára az 1989 előtti útvonal és menetrend szerint közlekednek, kevés az olyan járat, amelynek végállomását néhány kilométerrel odébb költöztették. „A környékbeli falvak többségében nehézkes az ingázás, főleg ha gyerekek is vannak. Nehéz visszajönni Vásárhelyre például egy úszótanfolyamra vagy valamilyen különórára, miután már hazament a kisdiák. De a szülők is nehezebben terveznek esti programot. Én például olyan családról is tudok, amely Jeddről költözött vissza, pedig a település nincs messze, de már egy nagyobb bevásárlás is komoly szervezést igényelt” – magyarázta Trella-Várhelyi Tamás.

„Elszigetelődtem a városi élettől”

Sz. Á. marosvásárhelyi tömbházbeli albérletét cserélte 2015-ben saját, backamadarasi házra jókora telekkel, s bár egyévnyi kemény munka során gyümölcsfákat ültetett, zöldségeket termesztett, és szőlőlugast alakított ki, most mégis bánja másfél évvel ezelőtti döntését, és úgy két hónapja el is kezdte árusítani ingatlanját. „Sosem szerettem a tömbházban, mindig is kertes házra vágytam, s így amikor adódott egy lehetőség, hogy házat vegyek, ráadásul csupán 17 kilométerre Marosvásárhelytől, belevágtam. Mára azt gondolom, hirtelen döntés volt, nem fontoltam meg eléggé” – mondja a fiatalember, aki naponta bejár dolgozni a megyeszékhelyre. Autóval fél óra alatt ér el a munkahelyére, elmondása szerint pedig nem is ez okoz problémát, hanem hogy úgy érzi, elszigetelődött a városi élettől.

„Nem voltam éjszakai életet élő akkor sem, amikor a városban laktam, de most már az is problémás, ha meg akarok inni egy sört a barátaimmal, mert ugye nem vezethetek, a taxi meg nagyon sokba kerül. De ha színházba megyek is: fél hatkor végzek a munkával, fél nyolcig mit csináljak? Nehéz az életszervezés más része is, ha ki kell hívnom egy villanyszerelőt, egy szippantókocsit, sokkal többe kerül” – magyarázta.

A fiatalember azt is elmondta: imádja a kerti munkát és a falusi életet, de ilyenkor, télen inkább csak a gond van vidéken, ráadásul reggel sötétben megy munkába, majd sötétben ér haza, napokig nem is látja a kertet. Sz. Á. ezért költözni akar, eladásra kínálja a backamadarasi házát, és visszamegy a városba, de nem akar már tömbházlakásba költözni. „A nehezebb utat választom: veszek egy telket a város szélén, és építkezni fogok. El szerettem volna kerülni, de egyszerűen nincs más megoldás. Jó telken jó házat egyszerűen nem lehet kapni, ha csak nincs 150 ezer eurója az embernek. Az új házakat kis parcellára építették, a nagy telkekkel meg kapok egy régi házat, amit vagy javítgatok, vagy lebontom. Számomra marad az építkezés” – vázolta terveit a fiatalember.

Bonyolult a napi utazás megszervezése

Lázok Klára 2009-ben költözött ki férjével Székelybósba, most pedig már két gyerekkel éldegélnek a Marosvásárhelytől 10 kilométerre lévő falucskában. Elmondása szerint mindketten házban szerettek volna élni, és rövid kutakodás után az is kiderült, hogy erre nem lesz anyagi lehetőségük a városban. Akkor kezdtek el olyan környékbeli falut keresni, ahonnan kerékpárral is be lehet járni dolgozni a városba. „Székelybósba egyből beleszerettünk, gyönyörű település, ráadásul zsákfalu, vagyis nem megy át rajta a tranzitforgalom, csak azok autóznak, akik ott laknak. Emellett nagyon jó a közösség is, az elmúlt tíz évben sok fiatal család kiköltözött, a gyerekeink 30 másik gyerekkel tudnak játszani. Olyan az egész falu, mint egy játszótér” – sorolta a székelybósi élet előnyeit az édesanya.

A család mostanra mégis elbizonytalanodott elsősorban a távolság és a tömegközlekedés hiánya miatt, a Koronkához tartozó Székelybósra ugyanis egyáltalán nem jár busz. „Nincs tömegközlekedés, ha be akarok jutni Marosvásárhelyre, és nincs autóm, 4 és fél kilométert kell gyalogolnom az első koronkai buszmegállóig. Így legtöbbször arra kényszerülünk, hogy a férjem sofőrt játsszon, és hordozzon minket a városba, naponta többször megtéve ezt a távot. Ez nyilván időigényes, és pénzbe is kerül, körülbelül 150 eurót költünk havonta benzinre, ez olyan, mintha albérletben élnénk Marosvásárhelyen” – magyarázta Klára.

A Lázok család azonban egyelőre nem szakít a székelybósi élettel, inkább kipróbálják azt, hogy a férjén kívül ő is vezessen, és így szervezzék a napi utazásokat. Az édesanya már a jogosítvány megszerzésére készül. Klára azt is elmondta: a tömegközlekedés hiányából adódó problémákat a közösség együttes erővel próbálja megoldani, a lányukat például egy ismerős család viszi reggel autóval iskolába saját gyerekükkel együtt, amikor pedig ők mennek a kislány után, más családokat is kisegítenek az úttal.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 16., hétfő

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek

Az elmúlt 24 órában 17 riasztás érkezett a hegyimentő szolgálathoz, amelynek munkatársai 18 személynek nyújtottak segítséget – számolt be hétfőn a Facebook-oldalán a Salvamont.

A hétvégén is bőven akadt dolguk a hegyimentőknek
2025. június 16., hétfő

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen

A csendőröknek kellett elkergetniük vasárnap este egy medvebocsot, amely egy ház udvarán álló fára mászott fel a Fehér megyei Felsővidrához tartozó Mărtești faluban.

A csendőröknek kellett elkergetniük a ház udvarán fára felmászott medvét az egyik erdélyi településen
2025. június 16., hétfő

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak

Bár újraindult a dicsőszentmártoni vízmű, az általa szolgáltatott víz nem iható – derült ki vasárnap este.

Újraindult a vízszolgáltatás Dicsőszentmártonban, sótalanító berendezést vásárolnak
2025. június 15., vasárnap

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál

A vasárnapi mérések szerint tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek.

Tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma Balázsfalvánál
2025. június 15., vasárnap

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet

Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.

Cáfol a parajdi bányaszerencsétlenség kapcsán megvádolt kolozsvári magyar civil szervezet
2025. június 15., vasárnap

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen

Egyedülálló módszert próbál ki a Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata, hogy távolt tartsa a medvéket a településtől. Brassó megyében ugyanis nagyon gyakori a nagyvad felbukkanása a lakott településeken és a települések közelében.

Szokatlan módszerrel tartanák távol a medvéket egy erdélyi településen
2025. június 14., szombat

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció

Továbbra is aggasztóan magas a sókoncentráció mind a Korond-patak és a Kis-Küküllő, mind a Nagy-Küküllő és a Maros vizében – nyilatkozta szombaton Parajdon Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

Fechet Parajdon: Magyarországra is átjut a Marossal a továbbra is nagyon magas sókoncentráció
2025. június 14., szombat

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra

Mága Zoltán magyarországi hegedűművész 24 tonna segélyt adományozott szombaton a háromszéki Nagyborosnyón élő árvízkárosult családoknak.

Mága Zoltán 24 tonna segélyt vitt az árvízkárosultaknak a háromszéki Nagyborosnyóra
2025. június 14., szombat

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt

Nagyon rossz jövőképre kell felkészülni a Kis-Küküllő mentén szakértők szerint, mivel nem lehet eltüntetni a vizekbe, altalajba bejutott brutális sómennyiséget a természetből.

Nem pánikkeltés, hanem realitás: „ez a szennyezés olyan, mint a ciáné”, elpusztul az élővilág a só miatt
2025. június 14., szombat

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások

Igényelhetővé vált az úgynevezett „de minimis” kártérítés a Parajdon bejegyzett, vagy ott munkapontot működtető vendéglátóipari és idegenforgalmi vállalkozások számára.

Állami gyorssegélyt igényelhetnek év végéig a károsult parajdi vállalkozások