2009. május 29., 10:202009. május 29., 10:20
Sógor elítélte Corina Creţu egy nappal korábban tett nyilatkozatát is, amelyben a Szociáldemokrata Párt EP-képviselője szeparatizmussal és nacionalizmussal vádolta erdélyi magyar képviselőtársait amiatt, hogy kizárólag magyarul hajlandók felszólalni Brüsszelben, románul pedig nem.
„Mindez ékes bizonyítéka annak, hogy a román politikusoknak még sok tanulnivalójuk van európaiságból” – szögezte le Sógor Csaba.
A sajtótájékoztatón Csoma Botond városi tanácsos bejelentette: az RMDSZ benyújtotta az önkormányzathoz a magyar feliratok alkalmazását célzó határozattervezetet, az aláírásgyűjtéshez viszont továbbra sem láthat hozzá a szövetség, mivel a polgármesteri hivatal még mindig nem bocsátotta rendelkezésére a szükséges formanyomtatványokat.
Boros János volt alpolgármester megjegyezte: a kolozsvári városvezetésre ráférne az európai mentalitás, és tanulhatna például a hajdúszoboszlói önkormányzat gyakorlatából, a fürdővárosban ugyanis megannyi román felirat tájékoztatja az egyre nagyobb számban odalátogató román turistákat.
Sógor Csaba különben szerda este Kolozsváron mutatta be Élő Erdély című angol és francia nyelvű kötetét, amely a tavaly novemberben Brüsszelben megrendezett, hasonló elnevezésű konferencián elhangzott előadásokat tartalmazza.
Nyílt levélben fordult Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei főapát az őt a rendházból kilakoltatni akaró városi önkormányzat fejéhez, Florin Birta polgármesterhez, miután az elöljáró levélben javasolt találkozót.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Augusztus elsején, pénteken megkezdte lelkészi szolgálatát Csíksomlyón Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány és az erdélyi gyermekotthon-hálózat alapítója. Böjte Csaba Tusnádfürdőről kerékpárral tette meg az utat Csíksomlyóig.
Halálos közlekedési baleset történt péntek délután Arad megyében, a megyeszékhelyhez közeli Zimándköz határában. A balesetben egy magyarországi kamionos és egy aradi nő volt érintett, utóbbi életét vesztette.
Egyre nagyobb területet hálóz be Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszer, amely egyelőre mobil sebességmérők révén „szedi áldozatait”, viszont hamarosan több száz fix traffipaxot is kihelyeznek országszerte.
Kitiltották a Magyar Nemzet képviselőit a Tisza Párt erdélyi szervezetének nagyadorjáni táborából, miután megjelent a budapesti lap online felületén a pénteki megnyitóról írt tudósítás.
A békésen alvó, majd a hirtelen telefoncsörgésre felriadó, ettől még kissé öntudatlan nyugdíjas korosztályú személyeket vették „célkeresztbe” a csalók.
A hegyimentő-szolgálat egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya szorosan együttműködik, de a finanszírozása nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik – közölte Raed Arafat, a DSU vezetője.
Újraindult a forgalom a korszerűsített vasútvonalon Nagyvárad és a magyar határ között – közölte a Román Vasúttársaság (CFR) pénteken.
Túrázást és vadászatot kedvelő önkénteseket toborozna a rendőrség a Maros megyei Mezőméhesen elkövetett gyilkosság szökésben levő gyanúsítottjának kézre kerítésére – közölte az Europol rendőrszakszervezet Facebook-oldalán.